112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Fallabda MEFOB 2020







FALLABDA MAGYAR EGYETEMI - FŐISKOLAI

ORSZÁGOS EGYÉNI ÉS

CSAPATBAJNOKSÁG

2020

a WHC támogatásával

 

 

A verseny célja:          az országos egyetemi és főiskolai bajnoki címek elnyerése

 

A versenyszámok:        női és férfi egyéni ( profi és külön amatőr kategória) valamint csapatverseny (1 nő és 2 férfi alkot egy csapatot)

 

A versenyen indulhatnak:       Az államilag elismert diplomát adó felsőoktatási intézmények képviseletében

  • azok a hallgatók indulhatnak, akik oklevelet adó képzésben vesznek részt a verseny időpontjában, és az adott félévre a nevező intézménybe beiratkozott (nappali, levelezős, esti távoktatásban, illetve doktorandusz képzésben résztvevő) hallgatói, állampolgárságra és életkorra tekintet nélkül;
  • illetve akiknek a nevező felsőoktatási intézményben szerzett végbizonyítványuk kelte nem haladja meg az egy évet (2019. évben végzettek).

Minden versenyzőnek a verseny előtt kötelező bemutatni a felsőoktatási intézménye által kiállított hallgatói jogviszony igazolását.

 

A rendezők:     Budapesti Corvinus Egyetem és a City Squash Club Sportegyesület

 

A helyszín:      CITY SQUASH CLUB 1022. Budapest, Marczibányi tér 13. (20/9831444)

 

A verseny kezdete:                  2020. április 4. szombat 11:00 óra.

 

A nevezési határidő:                2020. március 31. kedd 22.00 óráig e-mailben 

            (squashtech@t-online.hu) a csatolt nevezési lapon.
Információ kérés: Böhm Gabriella 20/9831444

 

A MEFS Elnökség döntése értelmében valamennyi MEFS rendezvény, így a Fallabda MEFOB is, automatikusan csatlakozik a SportPont Programhoz. Ennek keretében a regisztráció alkalmával az eredményösszesítő táblázatban a név, intézmény, Neptun kód, születési dátum adatok is rögzítésre kerülnek. A rendező a fenti adatokat a versenyt követően az eredményösszesítő elektronikus excel fájlban megküldi a MEFS-nek.

 

A nevezési díj:             Egyéni: 2000 Ft/fő. Csapat: 4000.-Ft/csapat, a helyszínen fizetendő

 

A sorsolás:                   A kiemelések ismeretében 2020. április 2.-án (csütörtök) reggel 10.00-kor a helyszínen.

 

 

A lebonyolítás:            Dunlop versenylabdákkal, svájci rendszerben, két mérkőzés mindenkinek garantált, európai számolással (11-ig minden labdamenet pontot ér), 2 vagy 3 nyert szettig. Amennyiben a nevezők száma 48 felett van, úgy a verseny két nap kerül lebonyolításra. Erről a nevezők a verseny előtt részletes tájékoztatást kapnak.

 

A csapatverseny:         Egy intézményből 1 nő és 2 férfi alkot egy csapatot (több csapat nevezését is elfogadunk egy intézményből).

 

A versenybíróság:       Vladár Csaba                Corvinus képviseletében

Bednár László              MEFS referens

Böhm Gabriella            City Squash Club
             Tóth Béla                     Főbíró          

           

A díjazás:                    A győzteseknek kupa és érem. II-III. helyezetteknek érem.
Minden induló megkapja a verseny hivatalos pólóját!

 

A játékvezetés:             A bíráskodás mindenki számára kötelező.          

A mérkőzés játékvezetője az azonos pályán lejátszott előző mérkőzés győztese. A bírókat – amennyiben az azonos pályán lejátszott előző mérkőzés győztesét valamelyik játszó fél nem fogadja el – a versenybíróság jelöli ki.

 

A mérkőzések időpontja:        A verseny során a versenybíróság által megadott időpontok az érvényesek. Aki a jelen rendelkezést megszegi, azt a versenybíróság kizárhatja. A versenybíróság által kiírt időpontokhoz képest 10 (tíz) perc a várakozási idő, ezután a meg nem jelent versenyző automatikusan 3:0-ra veszít.

 

Az irányadó szabályok:

Egyebekben a World Squash Federation (WSF) ill. az MF(S)SZ szabályai.

 

Egyéb:                         A verseny alatt online közvetítés lesz a „center” pályáról

 

Minden résztvevőnek sérülésmentes felkészülést, és jó versenyzést kívánunk!

Hozzászólások
Új hozzászólás
Elküldés
Banner
Banner
Banner
Támogatóink