114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Visszanéztünk Szocsira: büszke lehet az egyetemi sport!

Talán kevesen tudják, hogy a Szocsi Téli Olimpián szerepelt Magyar Csapat jelentős részét aktív egyetemi - főiskolai hallgatók alkották. A már több világversenyen is bizonyított sportoló fiatalok a nemrég befejeződött téli olimpián is bizonyították: a magyar egyetemi sportnak van mire büszkének lenni.

Fotó: MTI - Illyés Tibor

 

Berecz Anna (UAA), Farkas Norbert (BME), Heidum Bernadett (BKF), Keszler Andrea (OE), Kónya Zsófia (BGF), Lajtos Szandra (SZTE), Béres Bence (SE), Knoch Viktor (BKF), Nagy Konrád (OE) és Szabó Milán Gábor (EKF). Mi a közös bennük? Mindannyian fiatalok, mindannyian főiskolára vagy egyetemre járnak és mindannyian ott voltak Szocsiban a Magyar Csapat tagjaként. Ketten közülük óriási megtiszteltetésben részesülhettek: Heidum Bernadett és Lajtos Szandra vihették a magyar zászlót a téli olimpia nyitó és záró ünnepségein.

 

 

Fantasztikus élmény volt! Nagyon-nagyon izgatott voltam előtte. Kicsit hideg volt a végére, mert nagyon fújták a szervezők a levegőt, hogy szépen álljanak a zászlók. A magyar zászlót egyébként nem volt nehéz vinni, nem volt megterhelő feladat, ráadásul a társaim hátulról folyamatosan azt kiabálták, 'lengesd!'. A bevonulás előtti pillanatok nagyon megragadtak bennem, együtt kántáltuk a 'ria-ria-Hungáriát', együtt énekeltünk, ugráltunk, majd a bevonulás, zászlóvivés összességében eszméletlen jó volt!" -  mesélt élményeiről a mob.hu-nak a megnyitó ünnepségen zászlóvivő Heidum Bernadett.  A BKF-en tanuló Universiade ezüst- és bronzérmes gyorskorcsolyázónak a téli olimpián női 1500 méteren a 9. helyre sikerült befutnia, a váltó csapat tagjaként pedig 6. helyen végzett.

A záró ünnepség zászlóvivője a Szegedi Tudományegyetem hallgatója Lajtos Szandra lehetett. A 27 éves rövidpályás gyorskorcsolyázó már rutinos olimpikonnak számít, hiszen harmadszor szerepelt ötkarikás játékokon. A 2002-es Salt Lake City-i olimpián 500 és 1000 méteren indult, míg négy éve Vancouverben a váltó tartalékja volt. Szocsiban - Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea és Kónya Zsófia mellett - a 3000 méteres női váltó tagjaként a pontszerző, hatodik helyet szerezte meg.

 

Fotó: egrihir.hu

 

Eger is büszke lehetett, hiszen Szabó Milán Gábor az Eszterházy Károly Főiskola hallgatója lehetett az a szerencsés, aki a Procter and Gamble „Köszi anyu” kampányának idei sportnagyköveteként családjával együtt vehetett részt az olimpián. A vállalat idén a sífutó és édesanyja, Marianna történetén keresztül kívánta felhívni a figyelmet az anyai támogatásra, amely rendkívül meghatározó a sportolók életében is. A P&G Szabó Milán édesanyján kívül több mint 20 ország olimpikonjainak édesanyját utaztatta ki a Szocsi Téli Olimpiai Játékokra, akiknek másképp nem nyílt volna lehetőségük a helyszínen támogatni gyermeküket. Marianna, férje és második fia társaságában az Olimpiai Park területén életre hívott P&G Anya Rezidencián követhették végig Milán szereplését. 

 

 

Az Universiadén aranyérmet szerzett férfi rövidpályás gyorskorcsolyázó csapatból Béres Bence és Knoch Viktor léphetett jégre Szocsiban. A Trentinoban szintén jól szereplő alpesi síző, Berecz Anna pedig öt számban is kipróbálta magát a téli játékokon. A csapatot még Farkas Norbert szintén alpesi síző erősítette, akinek óriás műlesiklásban a mezőny első felében sikerült végeznie.

 

 

Összességében minden szurkoló, hallgató, szülő és intézmény büszke lehet a fiatalokra, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség munkatársai pedig ezúton gratulálnak a téli olimpiai szereplésükért!

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink