111 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Világbajnok az első magyar egyetemi cheerleading válogatott

Október első hétvégéjén rendezték meg az első Cheerleading Egyetemi Világbajnokságot a lengyelországi Lodzban, ahol Magyarország Small Coed Elite divízióban világbajnok lett, Pom Dance Double-ben pedig a 7. helyen végzett.

A Cheerleading EVB-n két egyetemi sportegyesületből, összesen öt felsőoktatási intézmény sportolói alkották a huszonöt fős delegációt. A delegáció vezetője Dr. Székely Mózes a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára és megfigyelő státuszban a küldöttség tagja Szentkirályi-Szász Krisztina a MEFS ügyvezető igazgatója érkezett a VB helyszínére, tapasztalatokat gyűjtve a 2024-ben Debrecen-Miskolc vonatkozásában megrendezésre kerülő Európai Egyetemi Játékok rendezéséhez. A küldöttség szakmai vezetője Kovácsik Rita és Miklós Mátyás volt.

Két fontos versenyszámban állt össze válogatott, hogy magyar színekben képviseljék hazánkat és az egyetemi sportot: Pom Dance Double-ben és Small Coed Elite divíziókban.

Egy intenzív szeptemberi felkészülést követően, október 3-án utazott a csapat a lengyelországi Lodz városába. Első körben, a nulladik napon, szabadedzések sora várt a csapatra. A helyszíni felkészülés komoly izgalmakkal indult, hiszen nem mással, mint a többszörös világbajnok csapattal, az Egyesült Államok válogatottjával sorsolták össze a mieinket.

Mind táncos párosunk, mind pedig a nagy csapat sikeres edzésekkel zárta a napot, így a delegáció nyugodt hangulattal kezdett készülődni az esti nyitóünnepségre. 12 ország, több mint 1500 sportolója, várta izgatottan, hogy felsorakozzon nemzeti lobogója mögött. A hazai csapat a Kínai delegációt követően lépett a stadionba és szelte keresztül a csarnokot piros, fehér és zöld színkavalkád közepette. A hivatalos nyitóceremónia köszöntőkkel és egy nemzetek közötti bemutatkozással ért véget.

Az első versenynapon Double Dance párosunkért (Rózsás Patrícia (ELTE) – Balogh Patrícia (BCE)) szoríthatott a közönség. A színpadra lépés előtti izgatott pillanatokat követően, egy fergeteges koreográfia következett, amivel a lányok lenyűgözték mind a közönséget, mind pedig a pontozókat. Egy igen népes mezőnyből, az előkelő hetedik helyre rangsorolták őket az elődöntőben. Az első három helyen jelenlegi világbajnokok és címvédő országok foglaltak helyet. Egyesült Államok, Japán, Oroszország.

A délután programjában a magyar egyetemistákból álló Elite Small Coed csapat lépett a színre. Hihetetlen energiákat szabadított fel a csapat és bár apróbb hibákkal, de kiváló gyakorlattal robbantak be a mezőnybe, melyet rendkívül előkelő pontszámmal jutalmazott a bírói panel.

A döntő napján már nagyobb volt a tét, itt ugyanis az összepontszám 75%-át kellett megszereznie a csapatoknak. Két szinte hibátlan gyakorlat után magas volt az elvárás.

Délelőtt lépett talajra a Double Dance válogatottunk. Az elődöntőben nyújtott lélegzetelállító gyakorlatukat felülmúlva, még magasabb pontszámot értek el. Mindezzel megőrizve előkelő helyüket, a világ hetedik legjobb helyét elfoglalva kategóriájukban.

A nemzeti válogatott 19 óra után pár perccel mutatta meg igazi erejét, hiszen a bemelegítést következtében az egyik versenyző kézsérülést szenvedett, mely nehezítette ugyan versenyüket, de szerencsére mindez nem látszódott, hiszen a csapat egy szinte hibátlan versenygyakorlatot mutatott be, mellyel világbajnokok lettek kategóriájukban. Az első magyar egyetemi cheerleading válogatott tagjai csillogó szemmel, büszkén vették át az érmeket, maguk mögött tudva két remek versenygyakorlatot, és az igazi küzdelmet ami a színfalak mögött zajlott.

A válogatott keret tagjai:

 

Freestyle Double: Rózsás Patrícia – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Balogh Patrícia – Budapesti Corvinus Egyetem

 

Coed Team L5:

 

Andicsku Ivett – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Balogh Patrícia – Budapesti Corvinus Egyetem

Busai András – Semmelweis Egyetem

Fáki Eszter – Semmelweis Egyetem

Gerlei Anna – Budapesti Műszaki Egyetem

Hock Gergő – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Hoffmann Noémi – Budapesti Corvinus Egyetem

Kancsár Enikő – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Lőrinczy-Nagy Emerencia – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Maurer Kata – Semmelweis Egyetem

Márton István – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapesti Műszaki Egyetem

Molnár Szilvia – Budapesti Corvinus Egyetem

Ripszám Emese – Semmelweis Egyetem

Selmeczi Franciska – Semmelweis Egyetem

Sipos Réka – Semmelweis Egyetem

Skornyák Dóra – Óbudai Egyetem

Springer Csenge – Semmelweis Egyetem

Szabó Hanna Mária – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Szabó Kristóf – Budapesti Corvinus Egyetem

Szolnay Ádám Hunor – Semmelweis Egyetem

Szurovcsák Cintia – Budapesti Corvinus Egyetem

Szűcs Zsófia – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Támogatóink