2600 métert is úszhatnak az idei Balaton átúszók a klasszikus 5200 méteres táv helyett! A nem megfelelő felkészülési lehetőségek indokolják az újítást.
Augusztus 1-én rajtolnak a 38. Lidl Balaton-átúszók, a szervezők idén pedig könnyítést is kínálnak.
Az Aranyhíd Balatonátúszó Sport Kft. közleményéből kiderül, hogy mivel a koronavírus-járvány miatt hosszú időre bezártak az uszodák, nem lehetett igazán készülni a megmérettetésre, ezért döntöttek úgy, hogy azoknak, akik nem érzik magukat kellőképpen edzettnek, vagy akiknek mindig is soknak tűnt az 5200 méter, kiírják a Lidl Balaton-átúszás féltávú próbáját.
Ennek mezőnye a célból, a balatonboglári Platán standról indul, a résztvevők beúsznak 1300 métert, majd visszafordulnak és azonos pályán érnek célba a Révfülöpről átúszókkal.
Az úszók biztonságára a mintegy 130 vitorlásból, 7 kishajóból és 4 motorcsónakból álló úszófolyosó mellett a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szakemberei ügyelnek.
Az augusztus 1-jén teljesíthető átúszás mindkét távjára az előzetes jelentkezés július 15-én indul.
Minden részlet itt.
Nevezhtesz a BEAC csapat tagjaként is:
A BEAC Polythlon ETK saját csapatot szervez az idei Balaton-átúszásra, ahova szeretettel várják minden érdeklődő jelentkezését!
- Indulás és érkezés a BEAC parkolójából/parkolójába (1117 Bogdánfy u. 10/B)
- Előnevezés: 2020.07.30-ig lehetséges, előzetesen beszerzett, 2020. július 1-nél nem régebben kiállított, a részvételt engedélyező orvosi igazolás bemutatásával érvényes. Az előnevezés kizárólag egyénileg intézhető (a COVID miatt).
- Az előnevezés díja: 2020.07.30-ig 9.000 Ft, Spuri Aranykártyával 8.000 Ft.
- Helyszíni nevezés: Révfülöpön a nevezési központban, augusztus 1-én 7:00-11:45 között
- A helyszíni nevezés díja 10.000 Ft. A nevezési díjat csak pontosan kiszámolva, készpénzben fogják elfogadni, erre figyeljetek!
A tavalyi verseny hangulata is remek volt, nézd meg te is!
Forrás: MTI
Videó: Youtube
Fotó: pixabay