Esküt tett a 30. nyári Universiadéra utazó magyar csapat. A július 3.és 14. között Nápolyban megrendezésre kerülő egyetemisták és főiskolások olimpiáján 21 egyetem 105 sportolója képviseli a magyar színeket.
„Nem kis erőfeszítést jelent és követel a sport és a szellem egyidejű edzése. Az itt összegyűlt fiatalok magas szinten űzik mindkettőt, Önök egyszerre képesek mindkét területen helytállni" – mondta Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, majd kiemelte, hogy egyre több ország vesz részt az Universiadén, ami jelzi az esemény rangját.
Az Universiadéra a magyar csapat tagjait 34 felsőoktatási intézmény – közte 21 magyarországi – delegálja, a legtöbben a Testnevelési Egyetemet (TF) képviselik.
Prof. Dr. h.c. Mocsai Lajos, a TF rektora kiemelte, hogy az Universiade az egyetemi sport különleges ünnepe, az olimpia előszobája.
Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke, a delegáció vezetője emlékeztetett arra, hogy az egykori magyar Universiade-résztvevők közül később többen lettek élsportolók, olimpiai és világbajnoki érmesek, illetve sportvezetők. Felidézte, hogy az Universiadék 1959 óta íródó történetében a magyar sportolók eddig 120 arany-, 95 ezüst-, és 112 bronzérmet nyertek. Az egyetemisták és főiskolások olimpiájának nevezett nápolyi eseményen a magyar fiatalok 12 sportágban – atlétika, íjászat, cselgáncs, kosárlabda, ritmikus gimnasztika, röplabda, taekwondo, tenisz, torna, úszás, vívás, vízilabda – versenyeznek majd.
Kiss Ádám örömtelinek nevezte, hogy négy csapat is indul a küzdelmekben: férfi és női vízilabdában, valamint női kosárlabdában és röplabdában. Megjegyezte, hogy röplabdacsapat az 1965-ös budapesti universiade óta először indul az egyetemisták olimpiáján. A MEFS elnöke kitért arra, hogy az Universiade az Olimpia után a világ második legnagyobb sporteseménye. „A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség kétévente rendezett nyári játékain 150-160 ország, 10-12 ezer sportolója, 18-25 sportágban méri össze tudását. A versenyhez kapcsolódóan önkéntes program keretében mintegy 20.000 önkéntes aktív részvételével folyik a szervezés és lebonyolítás. A versenyeken elinduló hallgatók nemcsak a világ legjobbjai, de jellemzően a későbbi olimpiai- és világbajnokok is közülük kerülnek ki.” – mondta az elnök.
Az Universiádén 160 fős magyar delegáció képviseli Magyarországot. Az eseményen négy csapat is részt vesz (a férfi és női vízilabda, női kosár- és röplabda). Érdekesség, hogy röplabdacsapat, az 1965-ös budapesti Universiade óta először indul az egyetemisták olimpiájának is nevezett viadalon.
Az eskü szövegét Bleicher Réka röplabdázó mondta el a versenyzők és a bírók előtt.
Az esemény zárásaként Szabó Tünde adta át a csapatzászlót Kiss Ádám delegációvezetőnek, majd Dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára megtartotta a csapateligazító értekezletet. Az esemény állófogadással zárult.
Az eseményen köszöntötte az Universiadére utazó magyar egyetemi csapatot Prof. Dr. Józsa János, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Murai László a HÖOK elnöke és Szabó Péter az Universiade válogatott szponzora, a DORKO képviselője.
Háttér: A Nyári Universiade a világ második legnagyobb soksportos eseménye, sportszakmai értéke alapján a Global Sports Impact (GSI) Events Index ranglistájában 2017-ben a 2. legtöbb pontszámot kapott sportesemény volt a Nyári Universiade Tajpejben. (Az 1. a Londoni Atlétikai Világbajnokság, a 3. pedig a Budapesti Vizes Világbajnokság volt.)
Az Universiadét legutóbb két éve rendezték meg Tajpejben, ahol az elmúlt ötven év egyik legkiemelkedőbb szereplésével zárt a magyar egyetemi csapat. Hallgató sportolóink 2017-ben tizennégy éremmel (5 arany, 5 ezüst, 4 bronz) a tizennegyedik helyen végeztek az országok közötti ranglistán, és az 1-6. helyezettek együtt összességében a legtöbb pontot gyűjtötték az 1965-ös budapesti Universiade óta.
Indulók névsora:
Név | Sportág | Versenyszám | Intézmény |
Gyurátz Réka | atlétika | kalapácsvetés | ELTE |
Nádházy Evelin | atlétika | 400m, 400m gát | SZIE |
Rivasz-Tóth Norbert | atlétika | gerelyhajítás | DE |
Szikszai Róbert | atlétika | diszkoszvetés | NYE |
Szilágyi Réka | atlétika | gerelyhajítás | DE |
Szűcs Valdó | atlétika | 110m gát | University Of Bath |
Venyercsán Bence | atlétika | 20km gyaloglás | ELTE |
Orosz Viktor | íjászat | csigás íj | BME |
Banda Árpád | íjászat | olimpiai reflexíj | OE |
Hegedüs András | íjászat | referee | |
Árvai Péter | judo | +90 kg | SZTE |
Balogh Daniella | judo | -57 kg | PTE |
Boros Bence | judo | -66 kg | PTE |
Kárpáti Emese | judo | +70 kg | KRE |
Knetig Emőke | judo | -52 kg | PTE |
Lőrinc Renáta | judo | -70 kg | ELTE |
Kurtán Zsombor | judo | -81 kg | BME |
Tóth Krisztián | judo | -90 kg | TE |
Végvári Martin | judo | -73 kg | TE |
Havas Viktor | judo | referee | x |
Aho Nina Daniella | kosárlabda | női kosárlabda | Duquesne University |
Bach Boglárka | kosárlabda | női kosárlabda | TE |
Bakó Patrícia | tartalék | női kosárlabda | SOE |
Benke Sára | kosárlabda | női kosárlabda | PTE |
Doktor Anna | kosárlabda | női kosárlabda | BCE |
Kaposi Pálma | kosárlabda | női kosárlabda | University of Minnesota |
Kovács Vanessza | kosárlabda | női kosárlabda | SZE |
Kováts Gabriella | kosárlabda | női kosárlabda | TE |
Kuttor Enikő | kosárlabda | női kosárlabda | Duquesne University |
Szűcs Réka | kosárlabda | női kosárlabda | PTE |
Szűcs Lilla | kosárlabda | női kosárlabda | PTE |
Tóth Tímea | kosárlabda | női kosárlabda | The University of Texas at San Antonio |
Török Ágnes | kosárlabda | női kosárlabda | SZE |
Praksh Péter | kosárlabda | referee | x |
Pigniczki Fanni | ritmikus gimnasztika | egyéni | TE |
Mochlár Emese | ritmikus gimnasztika | referee | x |
Bleicher Réka Márta | röplabda | női röplabda | BGE |
Fábián Fanni | röplabda | női röplabda | SZTE |
Gyimes Zsófia | röplabda | női röplabda | Kansas State University |
Kilyénfalvi Zsófia | röplabda | női röplabda | BCE |
Zólyomi Rebeka | röplabda | női röplabda | BME |
Kiss Gréta | röplabda | női röplabda | BCE |
Marija Cicic | röplabda | női röplabda | University of Novi Sad |
Németh Anett | röplabda | női röplabda | Coastal Carolina University |
Pisák Flóra | röplabda | női röplabda | SZIE |
Riczkó Gabriella | röplabda | női röplabda | PPKE |
Tóth Dalma | röplabda | női röplabda | NYE |
Tóth Fruzsina | röplabda | női röplabda | NYE |
Vezsenyi Adrienn | röplabda | női röplabda | ELTE |
Villám Csenge | röplabda | női röplabda | SE |
Villám Lilla | röplabda | női röplabda | SE |
Gadácsi Dorottya | taekwondo | 62kg | KRE |
Patakfalvy Csenge | taekwondo | 57kg | BCE |
Buczkó Emma | tenisz | női egyéni | PTE |
Al-Salty Dália | torna | egyéni | TE |
Barsiné Dizmatsek Ibolya | torna | referee | x |
Bonecz Boglárka | úszás | 200m pillangó | Florida State University |
György Réka | úszás | 200m; 400m vegyes | Virrginia Politechnic Institute, USA |
Horváth Lili | úszás | 400m vegyes | University of Missouri |
Kovács Benedek | úszás | 50m; 100m; 200m hát | EDUTUS |
Kutasi Máté | úszás | 100m; 200,m mell | TE |
Sebestyén Dalma | úszás | 100m; 200m mell; 200m vegyes | SZE |
Sós Dániel | úszás | 200m; 400m vegyes | University Of Louisville |
Szabó Norbert | úszás | 200m vegyes; 200m gyors | Virrginia Politechnic Institute, USA |
Szentes Bence | úszás | 50m; 100m hát; 50m pillangó | SZE |
Szurovcsják Ivett | úszás | 50m; 100m mell | NYE |
Bányai Botond | vívás | Férfi párbajtőr egyéni és csapat | BME |
Bellovicz Gábor | vívás | Férfi tőr egyéni és csapat | TE |
Cho Taeun Sándor | vívás | Férfi párbajtőr egyéni és csapat | BCE |
Csonka Valéria | vívás | Női párbajtőr egyéni és csapat | SZIE |
Gonda Borbála | vívás | Női párbajtőr egyéni és csapat | SE |
Kelecséniyí Mirabella | vívás | Női kard egyéni és csapat | BGE |
Kern Bianka | vívás | Női kard egyéni és csapat | BGE |
Kiss Dániel | vívás | Férfi tőr egyéni és csapat | University of Nottingham |
Kossuth Bálint | vívás | Férfi kard egyéni és csapat | BGE |
Kovács István | vívás | Férfi kard egyéni és csapat | BGE |
Liszkai Tamás | vívás | Férfi tőr egyéni és csapat | OE |
Mesteri Viktória | vívás | Női tőr egyéni és csapat | BGE |
Mestyanek Máté | vívás | Férfi párbajtőr egyéni és csapat | BGE |
Péch Miklós | vívás | Férfi kard egyéni és csapat | BCE |
Pöltz Anna | vívás | Női tőr egyéni és csapat | BCE |
Várnai Vivien | vívás | Női párbajtőr egyéni és csapat | EKE |
Záhonyi Petra | vívás | Női kard egyéni és csapat | BME |
Zámbó-Gólya Fruzsina | vívás | Női tőr egyéni és csapat | EDUTUS |
Deli Dóra | vívás | referee | x |
Brezovszki Gerda | vízilabda | női vízilabda | DUE |
Farkas Tamara | vízilabda | női vízilabda | DUE |
Garda Krisztina | vízilabda | női vízilabda | SZIE |
Gémes Alexa | vízilabda | női vízilabda | DUE |
Gerendás Gemma Matilda | vízilabda | női vízilabda | SE |
Hertzka Orsolya | vízilabda | női vízilabda | California State University ,Long beach |
Huszti Dóra | vízilabda | női vízilabda | DUE |
Kiss Alexandra | vízilabda | női vízilabda | DUE |
Kövesdi Vivien | vízilabda | női vízilabda | TE |
Kuna Szonja | vízilabda | női vízilabda | TE |
Lekrinszki Gina | vízilabda | női vízilabda | DUE |
Máthé Zsuzsanna | vízilabda | női vízilabda | ELTE |
Mucsy Anna Mandula | vízilabda | női vízilabda | BGE |
Bencz Rolf | vízilabda | férfi vízilabda | BGE |
Burián Gergő | vízilabda | férfi vízilabda | DUE |
Csacsovszky Erik | vízilabda | férfi vízilabda | PTE |
Gyárfás Tamás | vízilabda | férfi vízilabda | GDF |
Kardos Gergely | vízilabda | férfi vízilabda | TE |
Német Toni | vízilabda | férfi vízilabda | DUE |
Pellei Frank | vízilabda | férfi vízilabda | EKE |
Sánta Dániel | vízilabda | férfi vízilabda | DUE |
Sélley-Rauscher Domonkos | vízilabda | férfi vízilabda | BCE |
Szakonyi Dániel | vízilabda | férfi vízilabda | NKE |
Szatmári Kristóf | vízilabda | férfi vízilabda | DUE |
Várnai Kristóf | vízilabda | férfi vízilabda | ELTE |
Zerinváry Loránd | vízilabda | férfi vízilabda | PTE |
Fodor Rajmund | vízilabda | referee | x |
Marjai Zsolt | vízilabda | referee | x |