„A jövő Győrben épül” szól Győr város szlogenje. A jövő építésének alapja pedig az ifjúság. Rájuk kell építeni és ez a kézilabdázásban is így van. Ennek kapcsán érkeztek a sikeréhes csapatok Győrbe ahol mindkét nem képviselői összemérték tudásukat.
A Magyar Egyetemi- Főiskolai Kézilabda Bajnokság Döntőjének két napos tornáját Bartha Zsolt a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) szabadidősport vezetője nyitotta meg.
A fiúknál a Bridge Kupáért folyt a verseny.
Első helyezett a Széchenyi István Egyetem (Győr) csapata lett. Az ezüstérmet az Eszterházy Károly Főiskola (Eger) csapata szerezte meg. A dobogó 3. fokára a Szegedi Tudományegyetem csapatának tagjai állhattak fel. A BME (Budapest) csapata a 4. helyen végzett, míg a Pannon Egyetem (Veszprém) az 5., a Miskolci Egyetem a 6. lett.
A lányoknál a küzdelmek a Pannonwork Kupáért folytak, ahol szintén a Széchenyi István Egyetem (Győr) győzött, és ezzel az arany érmet vehették át a csapat tagjai. Az ezüstérmet az Eszterházy Károly Főiskola (Eger) csapata szerezte meg. A Szegedi Tudományegyetem kézilabdásai az erős mezőnyben megszerezték a bronzérmet. Negyedik lett a Pécsi Tudományegyetem, majd a Budapesti Corvinus Egyetem végül a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja követte őket.
A legjobb kapusnak járó külön díjat a szervezők a hölgyeknél Szemerey Zsófiának (Széchenyi István Egyetem), a fiúknál pedig Vikor Ferencnek (Szegedi Tudományegyetem) ítélték.
A gólkirálynak járó különdíjat a lányoknál Katona Liza 33 góllal (Budapesti Corvinus Egyetem), a fiúknál pedig holtversenyben Pánczél Zoltán (Eszterházy Károly Főiskola) és Terenyi Zoltán (Széchenyi István Egyetem) 32-32 góllal érdemelte ki.
A legtechnikásabb játékosnak kiírt díjat a hölgyeknél Molnár Nikolett (Eszterházy Károly Főiskola), a férfiaknál Szilágyi Dániel (Eszterházy Károly Főiskola) kapta meg.
A legjobb edzői elismerést a bajnokcsapatok (Széchenyi István Egyetem) edzői vehették át, név szerint dr. Simon József (női csapat) és Pauer Zoltán (férfi csapat).
A záró napon a díjakat a helyezettek és a kiemelt versenyzők Prof. Dr. Kiss Ádámtól a MEFS elnökétől, Gyömörei Istvántól az MKSZ utánpótlás vezetőjétől, Gyömörey Tamás tanszékvezetőtől (SZE) vehették át.
HELYEZÉSEK
BRIDGE KUPA – FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ EREDMÉNYEI
1. Széchenyi István Egyetem
2. Eszterházy Károly Főiskola
3. Szegedi Tudományegyetem
4. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
5. Pannon Egyetem
6. Miskolci Egyetem
PANNONWORK KUPA – NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ EREDMÉNYEI
1. Széchenyi István Egyetem
2. Eszterházy Károly Főiskola
3. Szegedi Tudományegyetem
4. Pécsi Tudományegyetem
5. Budapesti Corvinus Egyetem
6. Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ
KÜLÖNDÍJAK
LEGJOBB KAPUS
Férfi: Vikor Ferenc Szegedi Tudományegyetem
Női: Szemerey Zsófia Széchenyi István Egyetem
GÓLKIRÁLY
Férfi: Terenyi Zoltán SZE és Pánczél Zoltán EKF 32 góllal
Női: Katona Liza 33 góllal Budapesti Corvinus Egyetem
LEGTECHNIKÁSABB JÁTÉKOS
Férfi: Szilágyi Dániel Eszterházy Károly Főiskola
Női: Molnár Nikolett Eszterházy Károly Főiskola
LEGJOBB EDZŐ
Férfi: Pauer Zoltán Széchenyi István Egyetem
Női: Simon József Széchenyi István Egyetem
Az egész verseny alatt remek hangulat uralkodott a sportcsarnokban. A küzdelmek sportszerű kereteken belül zajlottak.