Női egyetemista röplabda válogatottunk sporttörténelmet írt, hiszen a nőknél ennél jobb helyezést még soha nem sikerült elérni az egyetemisták olimpiáján.
Női röplabda – Magyarország – Japán 2:3
A meccs kezdete elég pörgősre sikeredett. Felváltva szerzett pontokkal fej-fej mellett haladt a két csapat az első szettben. Az első három percben összesen 7 pont született. Utána hol mi, hol a japánok léptek meg. A japánok pontosabbak és gyorsabbak voltak, így az első szett végeredménye 25:19 lett a japánok javára.
A második szettben is mi kezdtünk jobban, aztán a japánok egalizáltak 6:6-ra, majd ismét felváltva szerezte a két csapat a pontokat. Megismétlődött az első szett, a japánok elhúztak, a mieink nem tudtak felzárkózni és ismét japán 25:20-as győzelmével zárult az etap.
A harmadik játszmában sikerült megfognunk a japánokat és ellépnünk egy kicsit tőlük. Kifejezetten hosszú labdamenetek váltották egymást, nem találta egymáson a fogást a két csapat, ennek is volt köszönhető az ennyire kiegyenlített lett mérkőzés. Az etap végére a mieink megtalálták önmagukat és 20:25-re hozták a harmadik szettet, mellyel esélyük nyílt a bronzérem megszerzésére.
A negyedik szettben a japánok nem mosolyogtak, hiszen lányaink elhúztak már az elején. A különbség kitartott a végéig, így 25:18-al zárták a negyedik szettet és fordultak rá a mindent eldöntő utolsóra.
Az ötödik, és egyben a bronzérem sorsát is eldöntő szett nagy izgalmakban bővelkedett. A japánok jobban bírták a végét, így 15:10-re nyerték a mindent eldöntő szettet. Ezzel bronzérmes japán és a magyar egyetemista röplabda válogatott pedig a 4. helyen végzett.
Leiszt Máté: Mérhetetlenül büszke vagyok a csapatra és a stábra, mert kivételes munkát végeztünk másfél hónapban. Sajnos nem sikerült megszereznünk a bronzérmet, pedig nagyon megérdemeltük volna, de a negyedik hellyel így is sporttörténelmet írtunk, és ez mindig is össze fog kötni minket.
A csapat: Vezsenyi Adrienn (ELTE), Tóth Fruzsina (NYE), Villám Csenge (SE), Zólyomi Rebeka (BME), Tóth Dalma (NYE), Cicic Maria (University of Novi Sad), Kiss Gréta (BCE), Riczkó Gabriella (PPKE), Villám Lilla (SE), Németh Anett (Coastal Carolina University), Gyimes Zsófia (Kansas State University), Bleicher Réka (BGE). Csapatvezető: Leiszt Máté
Atlétika
Az atlétika ma igazán korán indult, Venyercsán Bence (ELTE) a 20 km gyaloglás versenyszámban indult, mely már reggel 7:00-kor elkezdődött. Bence a 13. helyen ért célba.
Szűcs Valdó (University of Bath) a férfi 110 m gát döntőjébe 13,85-el kvalifikálta magát, ahol 8. helyezést ért el, 13,77-es eredményével.
Női kalapácsvetőnk Gyurátz Réka (ELTE) a 4. helyet szerezte meg az Universiadén 69,51 méteres dobásával.
Ritmikus Gimnasztika
Pigniczki Fanni (TE) egyéni összetettben a 9. helyen végzett. Karika és szalag gyakorlatával bekerült a holnapi egyéni szerenkénti döntőbe.
Női Vízilabda – Magyarország – Oroszország 12-12 (4-5, 4-3, 1-0, 3-4) - ötméteresekkel
Akárcsak két évvel ezelőtt Tajvanban, ezúttal is Oroszországon át vezetett női válogatottunk útja a nápolyi Universiade döntőjébe! Mihók Attila és Benczur Márton hölgyei büntetőkkel jutottak az egyetemisták világversenyének szombati fináléjába, ahol a házigazda olasz együttes vár a mieinkre.
Az összecsapást a rivális kezdte jobban, az első nyolc perc 5-4-es orosz vezetés mellett ért véget, ám a második játékrészben megrázták magukat - félidőben 8-8-as döntetlent mutatott a nápolyi uszoda eredményjelzője. Három negyed után egy gól volt a magyar együttes előnye (9-8), majd következett egy végletekig kiélezett, mindent eldöntő negyedik negyed. Négyszer nyolc perc játék után ismét döntetlen állt a táblán (12-12), így ötméteresek következtek. Az idegek párharcát a mieink bírták jobban (4-2), így a magyar csapat lehet ott a szombati döntőben (20:00), Olaszország ellenfeleként!
Gólszerzők: Garda Krisztina (SZIE) 3, Máthé Zsuzsanna (ELTE) 3, Kövesdi Vivien (TE) 2, Brezovszki Gerda (DUE), Farkas Tamara (DUE), Hertzka Orsolya (California State University), Kuna Szonja (TE)
ÚT A DÖNTŐIG
MAGYARORSZÁG
Csoportkör
–Franciaország 17–3
–Csehország 22–5
–Japán 18-7
–Kanada 16-7
Negyeddöntő
–Ausztrália 7–4
Elődöntő
–Oroszország 12-12 - ötméteresekkel 4-2