A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elnöke és főtitkára is előadott az első alkalommal megrendezett két napos nemzetközi Sport és Innováció konferencián 2017. május 18-19-én a Groupama Arénában.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház és a Testnevelési Egyetem közös szervezésében megvalósult rendezvényen több, mint 500 vendég fordult meg, 86 előadás hangzott el, köztük az egyetemi sport növekvő szerepe a sportban. Külföldi vendégek tíz országból érkeztek, indiai, ghánai, taiwani, német és orosz delegáció hazánkba látogatott az esemény okán.
Az első Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia nyitónapján köszöntőt mondott dr. Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese, dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója és Prof. Dr. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TE) rektora.
Magyarország sportnemzet, ami nemcsak a versenysport területén folyamatosan elért kiváló eredményekben nyilvánul meg, hanem egyre nagyobb sikereket érnek el a hazai szereplők a sportgazdaság, képzés és innováció terén is. A terület fejlődésének elősegítése, és a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolása érdekében hívták életre a szervezők e konferenciát: „Célunk, hogy egy olyan platformot teremtsünk a sportszakma legfontosabb hazai és határon túli szereplői számára, mely ösztönzi a tapasztalatok megosztását és az iparági párbeszédet, elősegítve a fejlődési irányok meghatározását és az exportlehetőségek feltérképezését. Mindezzel pedig újabb lépést teszünk közös távlati célunk eléréséhez, a magyar sportgazdaság nemzetközi sikereihez” – fogalmazott Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.
Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, olimpiai ezüstérmes úszó beszédében megköszönte a szervezőknek, hogy életre hívták ezt a konferenciát, ahol a magyar sportgazdaságnak lehetősége nyílt újabb lépést tenni nemzetközi sikerek felé napjaink tendenciáinak megismerésével, figyelemmel kísérésével, valamint a sportiparban tevékenykedő több ígéretes magyar vállalkozás bemutatkozásával.
A MEFS elnökének Prof. Dr. Kiss Ádámnak „Az egyetemisport növekvő szerepe a modern felsőoktatásában” című előadására az első nap a köszöntők után került sor. Elnök úr előadásban rámutatott arra, hogy több olyan fontos, nagy terület van, ahol az egyetemi sport hatása jelentős lesz a jövő felsőfokú szakember-képzésének kialakításában. Az egyetemi sportot szervezőknek innovatív módon kell megtalálniuk azokat a motivációs tényezőket, amellyel széles körben tudják a lehető legtöbb hallgatót bevonni. A sportnak, különösen a csapatsportoknak központi szerepük lesz a társadalmi méretekben oly fontos szociális kohézió kialakításában és megerősítésében. A hallgatók későbbi együttműködéseinek, közös projektek kialakításának – külföldi példák alapján következtetve - mindez kiindulópontja lesz. Innovatív szervező és motiváló rendszerek kialakítására van szükség ahhoz, hogy ezen a téren az intézményeink előre lépjenek.
Dr. Székely Mózes (MEFS főtitkár) és Fábri György (ELTE dékánhelyettes) közös előadása a „Sport az egyetemi rangsorokban –innovatív módszerek a felsőoktatási testkultúra fejlesztéséért” címet viselte, melyben az egyetemi rangsorok jellemzőit mutatták be és javaslatokat tettek az egyetemi sport működését és eredményeit innovatívan mérő indikátorokra. Az előadásukban kihangsúlyozták, hogy az utóbbi évek tendenciája, hogy az egyetemek kulturális és sportolási lehetőségei egyre fontosabbak a jelentkezők számára, így az infrastruktúra és a hallgatói szolgáltatások színvonalának egyre nagyobb a befolyása az intézményi preferenciákra.
A kétnapos konferencia során magyar és angol nyelvű előadásokon, workshopokon vehettek részt az érdeklődők. Többek között foglalkoztak edzésmódszertannal, a sporttudomány interdiszciplináris megközelítésével, sportszabályozással, sportjoggal, a sporthoz kapcsolódó reklámtevékenységek érték meghatározásával, valamint napjaink egyik legaktuálisabb sporteseményével, a FINA vizes világbajnoksággal is.
A konferencián számos olimpikon vett részt, többek között Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó, a MOB Fair Play Bizottságának tagja, Benedek Tibor és dr. Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint Lisztes Krisztián olimpikon labdarúgó.
Kép forrása: sosz.hu