114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Rendhagyó 5vös5km! Online nemzetközi futóversenyen bizonyíthatsz!

„Tedd szabaddá félévente egy délutánodat!” Fuss 5 km-t 5 nap 5 óra és 5 perc alatt bárhol, bármikor! Rögzítsd mindezt, hogy igazolni tudd a teljesítést és légy büszke az emléklapodra, - ha  dobogós helyezést érsz el - az okleveledre, - ha az első száz feltöltő között vagy - az emlékpólódra, na meg, hogy ismét tettél az egészségedért!

A rendhagyó nyári fordulón a hagyományok szabályrendszere is rugalmas: egy konkrét nap helyett majdnem egy hét áll rendelkezésre a táv teljesítésére. A félévenként megrendezett verseny célja az egyetemi és budapesti polgárok, de főleg a hallgatók, oktatók és újbudai lakosok megmozgatása.

Az esemény mindemellett kedvcsináló egyetemi, céges és egyesületi futócsapatok létrejöttéhez. Atléták (köztük olimpikonok és magyar bajnokok) számára felkészültségük felmérése utcai futóversenyen. Szabadidős futóknak a közös futás „ünnepe”, kihívás a mindennapok rendszeres, egyéni vagy csapatos futásainak megkoronázására.

Sajnos idén a járvány keresztül húzta számításaikat, viszont így is megteremtenék mindenkinek a lehetőséget, hogy a kimaradt élményt bepótolják. A hagyományosan hétköznap megrendezett verseny helyett közel egy hét áll majd rendelkezésre a táv teljesítéséhez!

Az 5 km-es távot egy 5 nap 5 óra és 5 perces intervallum alatt kell valamikor teljesíteni. A kültéren futók GPS-el rendelkező eszközzel rögzítsék a futásukat, ezzel lehet majd igazolni az eredményeket. A futás végén az eredményeket a nevezéssel együtt lehet beküldeni, ahol csatolni kell a képet (fényképet a futópadról vagy képernyőképet a telefonos alkalmazásról), ami tartalmazza a futott távot (méter), a futás idejét (perc, másodperc, századok) és a befutás időpontját (óra, perc).

A verseny része a HÖOK-MEFS „MozduljRá!” SportPont Programjának (#egyetemisport).

Részletek:

A verseny időpontja: 

  1. június 19. 17:05 – június 24. 20:10

A verseny helyszíne:

Bárhol! Akár a szabadban, akár futópadon is teljesíthető a táv. Szeretnék viszont kérni, hogy a testi kontaktust kerüljétek el és tegyetek meg minden tőletek telhetőt a higiénikus sportolás érdekében!

 

Nevezés és feltöltés

Nevezési és feltöltési időszak:

Kezdete: 2020. június 19. 17:05

Vége: 2020. június 24. 22:10

Nevezés és feltöltés módja:

Csak online lehet a versenyre nevezni, a http://eotvos5.elte.hu honlapon található űrlap kitöltésével.

A nevezéssel együtt a futást igazoló feltöltést is meg kell tenni, az időben lefutott, de későn beküldött eredményeket nem áll módjában a szervezőknek elfogadni.

Az űrlap részei:

  • személyes adatok,
  • kategóriákhoz szükséges információk,
  • feltöltés (eredmények és képek)

 

Nevezési díj: NINCS. A verseny ingyenes!

 

Kategóriák és díjazás

Abszolút kategória:

Minden induló ide tartozik, az abszolút időeredményükkel. Díjazás: oklevél, 1. - 3. ffi/női

 

ELTE hallgatói házibajnokság:

Az ELTE hallgatói és doktoranduszai kerülnek ebbe a kategóriába.

Díjazás: oklevél, 1. - 3. ffi/női

 

Külsős hallgatói bajnokság (BME/BCE/BGE/KRE/ÓE/PPKE/SE/TE/ZSKE/…)

A nem ELTE hallgatók és doktoranduszok között hirdetnek nyerteseket.

Díjazás: oklevél, 1. - 3. ffi/női

 

Középiskolás (U20 közoktatási)

Mindazok, akik még nem töltötték be 20. életévüket és nem hallgatók.

Díjazás: oklevél, 1. - 3. ffi/női

 

Szenior – Az ELTE SPORT Kft. Felajánlásával

Szenior: 40 éves kor felettiek (1981. január 1. előtt születettek).

Díjazás: oklevél, 1. - 3. ffi/női, valamint az ELTE Sport Kft. különdíjai

 

Céges házibajnokságok:

Mindazon cégek, egyesületek, klubok stb. indulói, ahonnan legalább 50 fő benevezett.

Díjazás: 1. – 3. ffi/női

 

Csoportos általános kategóriák:

 

Legsportosabb Cég, Csapat:

A céges/egyesületi csapattagsággal nevezett és a célba 40 percen belül beérkezett versenyzők száma alapján állítják sorrendbe a cégeket/csoportokat.

Díjazás: Az első helyezett oklevelet kap.

 

Legsportosabb Középiskola

A középiskolai csapattagsággal nevezett és a célba 40 percen belül beérkezett versenyzők száma alapján állítják sorrendbe a középiskolákat.

Díjazás: Az első helyezett oklevelet kap.

 

 

Garantált szolgáltatások

- Névre szóló emléklap mindenkinek

- Névre szóló oklevél a helyezést elérőknek

- Felkészülési programok

- BEAC bemelegítés

- Az első 100 feltöltőnek Eötvös 100 póló, méretben a készlet erejéig tudunk biztosítani.

- Eredmények minden kategóriában

 

Elérhetőség:

Ungi Balázs, főszervező

info@eotvos5.elte.hu

 

A rendezvény támogatói: ELTE Sportiroda, ELTE EHÖK, ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat, ELTE-BEAC, ELTE Atomfizikai Tanszék , Balaton Time Team, Budapesti Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség, Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség, Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, Vitalistab Csoport, Mindsystem Kft., ELTE TTK, Polythlon ETK - Sashegyi Gepárdok

 

Rendező:

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

További részletek, friss infók az esemény FB oldalán: itt érhetők el.

Szöveg: ELTE TTK Hallgatói Alapítvány
Fotó: 5vös5 FB, PxHere

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink