Két rangadót rendeztek a héten a keleti, két "helyi” érdekeltségű összecsapást pedig a nyugati ágon a férfiaknál a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A Nyíregyháza a végjátékban múlta fölül a Miskolcot, a Debrecen pedig a második negyedben – az akkor nagyon rosszul dobó vendéglátóját – két ponton tartva tudott győzni Egerben. A Nyugati csoport mindkét "helyi érdekű" összecsapásán hazai győzelem született, a fővárosban a Közgáz a BME-t biztosan, a PEAC a Petőfi csapatát fölényesen verte.
NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLBDA BAJNOKSÁG FÉRFIAK.
Keleti csoport, 9. forduló
ELTE-BEAC–AKE-BGE 59–51 (17–17, 25–11, 11–11, 6–12)
Budapest, Tüskecsarnok, 20 néző. V.: Gaál, Lövei.
ELTE-BEAC: MOKOS11/3, MOLNÁR 10, Gyurcsányi 12/6, CZIMER 14/9, Mayer. Csere: Bartos 3/3, Szabó, Jónás 9, Tímár. Edző: Tima Gergely.
AKE-BGE: MAJOR 9/3, Kocsis 1, Szappanos 4, Szőke 10/3, MOGYORÓS 16/6, . Csere: Lantos 10, Holjencsik 1, Domján, Majkó, Prokai. Edző: Zsirai Gyula.
A vendégcsapat kezdte jobban a mérkőzést, remek csapatjátéknak, és modern pörgős kosárlabdájának köszönhetően azonban a második negyed kitűnő, eredményes játékával a hazai csapat megnyugtató előnyt szerzett. A második félidőt a hazaiak kezdték jobban, a vendégek azonban hatalmas küzdeni tudásról tanúbizonyságot téve visszajöttek a mérkőzésbe. A hajrában hat pontra csökkent az ELTE-BEAC előnye, de a vendégek ennél már nem tudtak közelebb kerülni a hazai gárdához.
Tima Gergely: - Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, valamint köszönöm az ellenfélnek a fair játékot.
Zsirai Gyula: - Először is szeretnék gratulálni az ellenfél csapatának, amely az első félidőben szerintem kifejezetten jól is játszott, jó ritmusban. Megbüntették, hogy elaludtunk a védekezésben, és úgy gondolom, hogy kifejezetten jó mérkőzést játszottunk egymással. Nem vagyunk sosem tartalékosak, bár sokan hiányoztak, nagyon szépen küzdöttünk. Bár kevés pontot szereztek a felek, jó színvonalú mérkőzésen szenvedtünk vereséget, de ezzel nincs semmi probléma. Még egyszer gratulálok az ELTE-BEAC-nak, nekik és magunknak is további sok sikert kívánok.
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület–Miskolci Egyetem 88–79 (23–22, 17–16, 22–24, 26–17)
Nyíregyháza, Nyíregyházi Egyetem Sportcsarnok, 40 néző. V.: Sallai,Gergely.
Nyíregyháza: Vaskó, DEMETER 17/15 KOVÁCS Z. 4, SITKU 34/6, MOKÁNSZKI 24/3. Csere: Hengsperger 4, Jurák 2, Tisza 3/3. Edző: Hegedűs Ferenc.
Miskolci Egyetem: Takács 10/3, KOZÁK M. 32/15, KOZÁK B. 16, Asszú. LIPPAI 17. Csere: Sándor 4/3, Szőke, Molnár. Edző: Drahos Gábor.
A nagy iramú, látványos játékot hozó első negyed végén mindössze egy pont volt a felek között (23–22). Pörgött a mérkőzés, a játékosok pontosan dobtak, és sok hárompontos kosarat szereztek. A találkozó e szakaszában mindkét csapatra a higgadt játék volt jellemző. A második etapra az érzelmek is fellángoltak. A játékvezető figyelmeztette a vendégcsapatot, a dobások ekkor már kevésbé voltak pontosak, mint a nyitó etapban. A rangadóhoz méltó, végig szoros első félidő után mindössze két ponttal vezettek a hazaiak. A harmadik negyedre lehiggadtak a kedélyek, aminek köszönhetően a nézők sok szép akciót láthattak. A meccset amolyan jó hónappal megkésett Márton napi ütközetnek is nevezhetnénk, hiszen hazai oldalon Sitku Márton, miskolci részről pedig druszája, Kozák "vitte a prímet". 62–62-es állásról vágtak neki a felek a záró etapnak. A rangadó csak a végjátékban dőlt el, 81–77 után Demeter Ádám két triplát, Mokánszki Máté pedig két büntetőt dobott be, s ezzel a 8–0-s rohammal a Nyíregyháza el is döntötte a rangadót.
Hegedűs Ferenc: - Érdekes mérkőzés volt, erre számítottunk, bíztunk abban, ha a fiatalokat is becseréljük, megállják a helyüket. Az ellenfél nagyon szimpatikus volt, jól játszott. Korrekt játékvezetés mellett a szoros végjátékban, a kritikus helyzetekben jó dobásainkkal győztünk.
Drahos Gábor: - A vicc kategóriájába tartozik, hogy a hivatalos statisztikában egy, azaz egy darab gólpasszt írtak be a csapatunknak a hazai huszonkettővel szemben. Sőt nem vicc, hanem tiszteletlenség a mindenkori bajnoksággal és a játékosokkal szemben. Egyébként gratulálok a Nyíregyháziaknak. Jól játszottak, jó néhány szerencsés dobást is bemutattak. Ha nem mi lettünk volna az szenvedő fél, élmény lett volna nézni ezeket. Ettől függetlenül én is elégedett voltam a kulcsjátékosaim teljesítményével. Kár, hogy nem tudtuk az utolsó percig szorosan tartani az eredményt, de nincsen semmi gond, a folytatásban próbálunk ügyesebbek lenni.
Szegedi RSC–TFSE 46–95 (11–32, 15–16, 4–23, 16–24)
Szeged, Topolya sor. 40 néző. V.: Márkus, Utasi.
Szegedi RSC: Kopanecz M. 6, KERESZTY 7, Eperjesi 4, Kéri 4, Hajdú 4. Csere: KOPANECZ T. 11/3, Liszkai 6, Kaszai, Kubik 4. Edző:Mészsáros Vivien.
TFSE: SZABÓ 4, LAMAN 19/9, Pataki 8/6, KIRÁLY 13, FÉLIX 15/3. Csere: Kovács M. 6/6, KOVÁCS B. 12/6, SCHUBERT 8/6, VÁCZI 10/6. Edző: Boros Zoltán.
A vendégek már a mérkőzés elején kezükbe vették az irányítást, gyors játékuknak köszönhetően az első öt percben 10 pontos előnyre tettek szert. Félix Ákos, valamint Laman Richárd kiválóan játszott össze, továbbá mindketten ponterősen kezdték a mérkőzést: a szakasz végére előbbi 8, utóbbi pedig 9 pontig jutott. A második negyedre a házigazdának zónavédekezésre váltva sikerült több hibára kényszerítenie ellenfelét, amelyből gyors kosarakat sikerült szereznie. Támadásban a szegedi Kereszty Lóránd agresszív betöréseivel pörgette fel csapatát, így ez a negyed nagyon szorosan alakult, a Szeged felnőtt a címvédőhöz.
A harmadik negyedben a fővárosiak gyakorlatilag "átgázoltak" a házigazdán, agresszív védekezésüknek köszönhetően rengeteg hibára kényszerítették a Szegedet. Laman továbbra is dominált támadásban, pontjaival és passzaival lendítette előre csapatát. Így a harmadik negyed végére már tetemes különbség alakult ki a két gárda között, a meccs gyakorlatilag eldőlt. Az utolsó negyedben a másodikhoz hasonlóan kiegyenlítettebb volt a játék, az RSC igyekezett zárkózni, Kopanecz Tamás csapata legeredményesebbjeként 11 pontig jutott, azonban ez nem volt elég az üdvösséghez, ugyanis a vendégektől öten legalább tíz pontig jutottak, Félix pedig 15 ponttal és 11 lepattanóval dupla –duplát ért el.
Mészáros Vivien: - Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez. A mi szempontunkból páratlan negyedek borzasztóak, a párosak viszont bíztatóak voltak. A TF csapatából heten is betaláltak kintről, amivel időnként hatékony védekezéseinket is kivégezték.
Boros Zoltán: - Gratulálok mindkét csapatnak, nagyon sportszerű mérkőzést vívtak egymással. Minden játékosunk pályára lépett a találkozón. Támadásban és védekezésben is komolyan vettük a mérkőzést annak ellenére, hogy a Szegednek még nincs győzelme a szezonban. Sok sikert kívánok nekik a folytatásban.
EKE Eger–Debreceni Egyetem 58–75 (26–24, 2–17, 15–19, 15–15)
Eger, Eszterházy Sportcsarnok 30 néző. V.: Vaszi, Takács.
EKE Eger: Steier 7, Papp 12/6, SZABÓ M. 10/6 , Illés 6, SZICSÁK 9. Csere: HORVÁTH R. 9, Szatmári 5/3, Bürgés. Edző: dr. Váczi Péter.
Debreceni Egyetem: POLLÁK 32/6, BALÁZSI 12/6, Fábián 4, OPRE 12/6, Gáspár. Csere: Várbíró 2, ZSUGA 6/6, Szekeres 2, Berzi 5/3, Nemes. Edző: Varga Katalin.
Nagy iramú, látványos játékot hozott az első negyed, amelyben a csapatok fej-fej mellett haladtak, ám a negyed végére már a hazai csapatnál volt az előny. A második negyedben az egriek dobóformája óriási romlott, mondhatni katasztrófális lett. A hazaiaknak mindössze 2 pontot sikerült elérniük, míg a debreceni együttes dobószázalék mutatója nem romlott. A második félidő kiegyenlített játékot hozott, a vendégegyüttes tartva 15 pont körüli előnyét, győzelemmel utazhatott haza.
Váczi Péter:- A második negyed teljes "homály" támadójátéka miatt nagy árat fizettünk a végén.
Varga Katalin: - A második negyed második felére összeállt a csapat védekezése és a támadása is. A mérkőzés második felében tartani tudtuk az addig megszerzett előnyünket, köszönjük a játékot.
Nyugati csoport, 9. forduló:
Közgáz–BME-MAFC 93–74 (22–13, 24–19, 28–19, 19–23)
Budapest, Kinizsi u., 20 néző. V.: dr. Stánicz, Matics.
Közgáz: POLGÁRDY 12/6, Németh B. 6, Bernacchini 7, ÚR 11, BARTHA Á. 12/3. Csere: Fóti 6, Horváth Márton 7/3, DE SANTIS 10/6, Korompai, Máriás 9, HARSÁNYI 11, Kiss Bálint 3/3. Edző: Vladár Csaba.
BME-MAFC: SVÉDA 15/3, Horváth Marcell, LÁNG-MITICZKY 11/9, Csepregi 2, FEKETE 13. Csere: KOMMA 21, Nagy D. 6/3, Szűcs Á. 6. Edző: Tiba Klára, Bagi Melinda.
Nagy iramú, ám sok hibával tarkított játékot hozott a két tartalékos fővárosi együttes összecsapása. A pontosabban, szervezettebben játszó Közgáz az első félidőben leginkább Úr Mátyás, Gabriele De Santis és Harsányi Tibor jóvoltából apránként, fokozatosan lépett el a Svéda Szabolcs - Láng Miticzky Dániel - Fekete József trió vezette Közgáztól. Szünetben 14 ponttal "mentek" a hazaiak. A második félidő elején gyorsan 10 ponton belülre zárkózott a BME, ám ekkor Polgárdy Ádám és Bartha Ákos vezetésével a Közgáz ritmust váltott, s a szakasz végére 20 pont fölé növelve előnyét eldöntötte a meccset. A vendégeket dicséret illeti, hogy nem törtek meg, hanem Komma László vezérletével "elvitték" a záró etapot, s végül 20 ponton belülre kerültek. Hazai részről Bartha (11 pont, 12 lepattanó), a vendégektől pedig Fekete (13 pont, 14 lepattanó) zárta dupla-duplával a fővárosi derbit.
Vladár Csaba: - Nagyon örülök a győzelemnek, annak pedig még jobban, hogy a csapat minden játékosa hozzátett valamit a sikerhez. Gratulálok mindkét csapatnak, s minden, az egyetemi bajnokságban szereplő kosarasnak egy "kalappal" a vizsgákra.
Tiba Klára: - Ilyenek vagyunk, szeszélyesek, de küzdő- és fejlődőképesek. Annak örülök, hogy az utolsó tizenöt percben sikerült úgy játszanunk, ahogy mindig is szeretnénk, megvillantottunk valamit az erősségünkből.
SZOESE–SMAFC 79–47 (20–10, 19–18, 25–7, 15–12)
Szombathely, ELTE-SEK Egyetemi Sportcsarnok, 50 néző. V.: Bognár, Kiss.
SZOESE: HORVÁTH 14/3, SOÓS 12/12, Vicze 6, KÖRMENDI 20/12, Schveighoffer 6. Csere: Bojkovszky 2, Novák 3/3, Monek 4, Frisnyák 2, Gombkötő, Németh 8/3. Edző: Kéri Péter.
SMAFC: Horváth 8, Heiszenberger 9/3, Tukovits 10, Janzsó 1, SZEGEDI 14. Csere: Szilágyi, Hajdók 3/3, Gáspár, Nichter 2, Erdős. Edző: Farkas Dávid.
A hazai csapatból több kezdőjátékos is hiányzott, ennek ellenére magabiztosan kezdte a SZOESE a meccset, és a 6. percben már 10 pontos volt az előnye. A folytatás kiegyenlített játékot hozott, egészen a félidőig. A szombathelyi csapat támadójátéka akadozott, a soproniak védekezésben sok támadólepattanót szerezve tartották velük a lépést.
A félidőben a hazai edzői utasítások megértő fülekre találtak, így a játék képe nagyot változott a harmadik negyedben. Ebben a játékrészben mindösszesen 7 pontot engedtek a vendégeknek. Kéri Péter ekkor már minden játékosának lehetőséget adott. Bár az utolsó játékrészben ismét kiegyenlítődött a játék, ennek ellenére ekkor is sok látványos kosár született. Végül a szombathelyiek 22 ponttal győzték le ellenfelüket. A hazai oldalon Körmendi Bence hozott össze impozáns statisztikát, 20 pontja mellé leszedett 5 lepattanót és adott 3 gólpasszt, összesen 26 VAL-t hozott össze. A vendégeknél Szegedi Márton 14 pont, 13 lepattanó, 14 VAL produkciója emelkedett ki.
Kéri Péter: - Rossz felfogásban kezdtük a meccset, és ezért a szünetig nem tudtunk jelentős előnyt kialakítani. A második félidőben viszont megváltozott a játék képe, és néhány perc alatt eldöntöttük a meccset.
Farkas Dávid: - Gratulálok a hazai csapatnak, megérdemelten nyertek ekkora különbséggel is. Sajnos a sűrű U20, felnőtt és egyetemi bajnoki kötelezettségeink miatt elfáradtunk a 2019-es év végére, számunkra biztosan jókor jön a szünet. Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok a MEFS összes dolgozójának, valamint a MEFOB-ban szereplő csapatoknak és edző kollégáimnak.
PTE-PEA –PTE-Petőfi SE 109–40 (32–8, 19–11, 24–12, 34–9)
Pécs, Ifjúság úti csarnok, 50 néző. V.: Téczely, dr. Szalóki.
PTE-PEAC: SCHUJ 9/3, NYULÁSZ 14, Popgyákunik 14/12, NAGY K. 15/6 GÁSPÁR 14. Csere: Varga 4, Major 6, GRISZHÁBER 11/3, LAJOS 16, Tóth 6. Edző: Földi Sándor.
PTE-Petőfi SE: Kovács 2, Huszka 4, Varga 3/3, ÁROK 14, PONTYOS 8/3. Csere: Ahmed 9/3, Scherk. Edző: Petőfi Áron.
A PTE-PEAC szinte teljes csapattal állt ki a mérkőzésre, míg az átalakuló PTE-Petőfi elég tartalékos csapattal vágott neki a küzdelemnek. Ennek megfelelően a találkozó hamar eldőlt, és innentől edzőmérkőzés jelleget öltött. Az elejét és a végét "megnyomták" a hazaiak, így nagyarányú PEAC győzelem született. Két hazai játékos, Gáspár Erik (14-14 pont és lepattanó) és Griszháber Oszkár (11-11 pont és lepattanó) is dupla-duplával zárta a találkozót.
Földi Sándor: - Szerencsére teljes csapattal tudtunk kiállni, ráadásul ültek a külső dobásaink is, így hamar eldöntöttük a mérkőzést. Gratulálok a fiúknak.
Petőfi Áron: - Gratulálok a PEAC-nak.
Veszprémi Egyetemi SC–NKE SE 102–55 (28–16, 26–18, 25–11, 23–10)
Veszprém, Egyetemi Tornacsarnok, 105 néző. V.: Sebesi, Kaposi.
Veszprémi Egyetemi SC: Birkás 4, SIMON 22/3, NOVÁK 22/12, Kacskó 12/3, BRUDER 16. Csere: PIUKOVITS 12/6, Rehák 5/3, Lenger 3/3, KOVÁCS B. 5, Yuteng. Edző: Mónus Péter.
NKE SE: Pálvölgyi 5, Tasnádi 10, Dévényi 16/6, Obermann 16, Póczos 2. Csere: Bolyki 6. Edző: ifj. Paulik Tamás.
Szép számú nézőközönség előtt indult útjára a labda. A hahzai gárda lassan, és sok védekezési hibával kezdett, amit az NKE jól kihasznált. A negyed második felében a cserék után feljavult a hazai védekezés, és a gyors indításoknak köszönhetően az első negyedet 28–16-ra nyerte a Veszprém. A 2. negyedben továbbra is jól védekezett a hazai együttes, így tovább növelte előnyét. Ekkora már minden játékosa pályára lépett. Magabiztos, 20 pontos hazai előnnyel tértek pihenőre a felek. Szünet után tovább nyílt az olló a felek között, az NKE egyre jobban elfáradt, a Veszprém így magabiztos, 102–55-ös győzelmet aratott. Hazai oldalon Novák Patrik 22 pontos és 12 lepattanós dupla-duplája, valamint Simon Márton eredményes (22 pont), míg Bruder Flórián 16 pont (7/8 mezőny) és Piukovits Olivér hasznos játéka emelhető ki. Vendégoldalon Dévényi Benedek 16 pont 10 lepattanó és Tasnádi Bence (10-10 pont és lepattanó) dupla-duplája dicséretes.
Mónus Péter: - Gratulálok ellenfelünknek és saját csapatomnak is. Látva az ellenfél felállását, sajnos puhán kezdtünk védekezésben, de a cseréknek is köszönhetően feljavult. Örülök, hogy mindenkit játszhatott, és hozzátett valamit a csapat sikeréhez.
ifj. Paulik Tamás: - Gratulálok az ellenfélnek, sajnos ma ennyire futotta az erőnkből. Távoli kosarak nélkül nem lehet meccset nyerni, ez most is bebizonyosodott.
Fotó: Práczki Péter.