114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Óriási siker volt idén is az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja

2017-ben, második alkalommal rendezte meg a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség szeptember 20-án az Egyetemi Sport Nemzetközi Napját (International Day of University Sport), melyet az UNESCO 2015 novemberében alapított és a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) minden tagországában, így Magyarországon is meghirdetett. A nap célja többek között, hogy ráirányítsa a figyelmet a sport fontosságára a felsőoktatásban, arra, hogy a szellemi felkészültség mellett a fizikai edzettség is ugyanannyira fontos a jövő értelmisége számára.

A világ több mint 100 millió egyetemistájához csatlakoztak a magyar hallgatók is. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség tagintézményei 36 helyszínen szerveztek a nappali tagozatos hallgatók 94%-a, több mint 174 ezer hallgató számára többféle sportágban sportolási lehetőséget ezen a napon. Példamutató módon, 13 egyetemen, illetve főiskolán, összesen a hallgatók 45%-a számára biztosítottak rektori szünetet, így a hallgatók napközben is hódolhattak az egészséges életmódnak.

A Fővárosban a kiemelt központi esemény a Budapesti Egyetemi Sportfesztivál volt, mely a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája koordinációjában, a BME, az ELTE szervezésében valósult meg a Lágymányosi Sportközpontban, ahol a 10 órai megnyitó után a klasszikus sportok mellett, az akadályfutás, a military felkészülés mellett „kollégiumi” sportokat is kipróbálhatták a hallgatók, mint pl. a rekeszmászás és a sörpong. A rektori szünetet kihasználva az Inkluzív Sportnapra is ellátogathattak az érdeklődők, ahol egyedülálló lehetőségként parasportokkal, ismerkedhettek meg az érdeklődők és megváltozott képességű sportoló hallgatókkal próbálhatták ki azokat. Este aerobik ünnep várta az aerobic szerelmeseit, ahol több mint 580 sportoló mozgott a dinamikus zenékre. A 33. 5vö5 5 km-es futás, a hagyományos tradícionális esemény 5 óra 5 perckor startolt az ELTE Északi- és Déli tömbje közötti területről, amely most először az Olimpiai 5Próba sorozat része is volt egyben.

A futás mellett immáron második alkalommal indult a „Jótékonysági Egészségséta”, ahol egy jelképes sétakört tettek az egyetemek vezetői, rektorok, kancellárok, egyetemi és sportvezetők a MEFS vezetése, Prof, Dr. Kiss Ádám MEFS elnökkel az élen. A felajánlásokat ismét a Bethesda Gyermekkórház kisgyermekeinek gyógyíttatására ajánlották fel a résztvevők.

Bekapcsolódott budapesti helyszínek, programok:

Budapesti Corvinus Egyetem (BCE):

            IV. Fitt Nap Aerobik (kick-boksz, zsírégető step, zumba, stb.), sárkányhajózás

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME):

            streetball, tenisz, kondi, rekeszmászás, teqball, strandjátékok, csocsó, pingpong, futball,                                  tollaslabda, squash, akadályfutás, buborék foci, falmászás, spinning, kangoo, TRX, fitcamp

Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE):

            aerobik, 5vös5 futás, inkluzív sportok (parasportok)

Kodolányi János Főiskola (KJF):

            kispályás futball, asztalitenisz, jóga, fekvenyomás, streetball, tollaslabda

Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE):

            labdarúgás, tenisz, röplabda, csocsó, aerobik, fitness

Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE):

            labdarúgás, kosárlabda, röplabda, néptánc

Semmelweis Egyetem (SE):  

            kézilabda női, féfri rangadó

A központi eseményeken résztvevő intézmények:

  • Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE)
  • Óbudai Egyetem (ÓE)
  • Testnevelési Egyetem (TE)
  • Wesley János Lelkészképző Főiskola (WJF)
  • Zsigmond Király Egyetem (ZSKE)

Vidéki helyszíneken szervezett programok:

Debreceni Egyetem (DE):

            aerobik, kispályás labdarúgás, B33 kosárlabda, sakk, bestrong bajnokság

Dunaújvárosi Egyetem (DUE):

            kispályás labdarúgás, csocsó, sörpong, asztalitenisz, teqball, főzőverseny

Eötvös József Főiskola (EJF):

            kerékpár, jóga, méta, tollas, asztalitenisz, tenisz, gyorstollas, gimnasztika, evezés, futás,                                    gimnasztika,    tánc

Eszterházy Károly Egyetem (EKE):

            aerobik-Béres Alexandra, 1 perc és nyersz, streetball, slackline, mászófal és rekeszépítés, tájfutás,             jumping fitness, crossfit, snookball, kispályás labdarúgás

Eötvös Loránd Tudományegyetem - Savaria Egyetemi Központ (ELTE-SEK):

            kispályás labdarúgás, röplabda, kosárlabda

Kaposvári Egyetem (KE):

            Crossrun

Miskolci Egyetem (ME):

            asztalitenisz, csocsó, darts, kispályás labdarúgás, strandröplabda, streetball, tenisz, sakk, tájfutás,             buborék foci, tollaslabda, kidobós, extrém íjászat, megmérettetés spártai módra

Neumann János Egyetem (NJE):

            váltó futóverseny, kispályás labdarúgás, röplabda, asztalitenisz, darts, gyorstollas

Pannon Egyetem (PE):

            tanár-diák seprűs floorball, ingafutás, kosárlabda büntetődobó verseny, evezős ergométer                             verseny

Pécsi Tudományegyetem (PTE):

            sárkányhajózás

Soproni Egyetem (SOE):

            kidobós, BeFit aerobik, futóverseny, #egykicsimozgásmindenkinekkell

Szegedi Tudományegyetem (SZTE):

            vívás, célba dobás, -rúgás, -lövés, ötpróba, falmászás, kerekesszékes akadálypálya, görkorcsolya,             streetball, dobóverseny, tenisz ügyességi feladatok, kispályás foci, röplabda, funkcionális edzés,             köredzés, TRX, ergométer, asztalitenisz, hastánc, pilates, sárkányhajózás, aerobik, fittball, zumba

Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola (SZAGKHF):

            teremfoci, kosárlabda, röplabda, ping-pong, sakk, úszás, kerékpár, hosszútávfutás

Széchenyi István Egyetem (SZE):

            B33 kosárlabda, falmászás, labdarúgás, kerékpár verseny, röplabda, asztalitenisz, sakk, futás

Szent István Egyetem (SZIE):  

            strandröplabda, ping-pong, kispályás futball, streetball

 A tavalyi óriási siker után, a Szerencsejáték Zrt. és a MEFS szervezésében idén is megrendezésre került a Campus 3Próba. Tavaly közel 30.000-en lettek a hétköznapok bajnokai országszerte, idén ismét 36 helyszínen próbálhatták ki magukat a hallgatók kosárlabda pattogtatásban, tollaslabdázásban és röplabda adogatásban.

Helyszínenként ismét a 3 legszerencsésebb „bajnok”-ot jutalmazták a szervezők, 10-10.000 Ft-os sportszer vásárlási utalvánnyal.

A hallgatók részvételükkel nem utolsó sorban hozzájárulhattak intézményük eredményéhez is, így összesen 500.000 Ft nyereményért küzdöttek az egyetemek.

A #BeActive hét keretében megrendezett Campus 3Próbát a most részt venni nem tudó intézmények még szeptember 30-ig lebonyolíthatják a kihívást. Eredményhirdetés október elején várható.

 A Campus 3 próbában résztvevő intézmények:

  • Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE)
  • Budapesti Corvinus Egyetem (BCE)
  • Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE)
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
  • Debreceni Egyetem (DE)
  • Dunaújvárosi Egyetem (DUE)
  • Edutus Főiskola (EDUTUS)
  • Eötvös József Főiskola (EJF)
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - Savaria Egyetemi Központ (ELTE-SEK)
  • Eszterházy Károly Egyetem (EKE)
  • Kaposvári Egyetem (KE)
  • Károli Gáspár Református Egyetem (KGRE)
  • Kodolányi János Főiskola (KJF)
  • Miskolci Egyetem (ME)
  • Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME)
  • Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE)
  • Neumann János Egyetem (NJE)
  • Nyíregyházi Egyetem (NYE)
  • Óbudai Egyetem (ÓE)
  • Pannon Egyetem (PE)
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE)
  • Pécsi Tudományegyetem (PTE)
  • Semmelweis Egyetem (SE)
  • Soproni Egyetem (SOE)
  • Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
  • Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola (SZAGKHF)
  • Szent István Egyetem (SZIE)
  • Testnevelési Egyetem (TE)
Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink