Parádés futamokat hozott a Kajak-kenu Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnoksága (MEFOB), amelyet szeptember 27-29. között a lenyűgöző Fadd-Domboriban rendeztek meg.
Olvasási idő: 3 perc
7 versenyszámban avattak bajnokot. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapátolta össze a legtöbb érmet. Ráadásul olimpiai és világbajnok klasszisok is versengtek a viadalon.
A Kajak-kenu MEFOB-nak a Szekszárd és Paks között húzódó Fadd-Dombori Duna-holtág adott otthont szeptember utolsó hétvégéjén. A népszerű magyar sikersportág izgalmas küzdelmeket hozott kiváló versenyzőkkel. Többek között az olimpiai bajnok Vajda Attila, az idén világbajnoki címet szerző Gazsó Dorka és a világbajnoki bronzérmes Korisánszky Dávid is emelték a verseny színvonalát. Mindhárman az ELTE színeiben indultak. Ideális körülmények fogadták a résztvevőket. Sőt, a nagyszerű időjárás is kedvezett a versenynek.
Kajak
A férfiak kategóriájában 3 versenyszámban bizonyíthatták tudásukat a kajakosok: K-1, K-2 és K-4 500 méter. Borhi Mihály (TE) kajak egyesben a második előfutam győzelem után az 5. helyet kaparintotta meg. Majd gyorsan megvigasztalta magát egy bronzéremmel K-2-ben és egy ezüstéremmel K-4-ben.
K-1-ben a Szegedi Tudományegyetem büszkesége, Törköly Zoltán fölényesen győzött. Ugyanakkor az ezüstéremért hatalmas csata alakult ki. Végül Dohárszky András (SE) ért be másodikként a célba mindössze 14 századmásodperccel megelőzve Istenes Mártont (BME), aki a bronzérem megszerzése után szárnyakat kapott.
A Honvéd sportolója bezsebelt még 1-1 aranyérmet párosban és négyesben. Ezzel az idei Kajak-kenu MEFOB legeredményesebb versenyzője lett. Párosban Sumicz Benedekkel (BCE) uralták a mezőnyt, akivel négyesben is egyértelmű győzelmett arattak Grőger Mátyással (BME) és Steinbach Ferenccel (BME) kiegészülve.
Nők a pályán
A nőknél K-1 és K-2 500 méteren mérték össze erejüket a sportolók. Egyesben a futam egyik nagy esélyese, a felnőtt világbajnok Gazsó Dorka (ELTE) lekéste a rajtot, és nem indulhatott a döntőben. Természetesen csalódott volt a KSI SE sportolója, aki az idei szegedi felnőtt világbajnokságon K-4 500 méteren újoncként aranyérmet szerzett az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danutát helyettesítve a hajóban.
A MEFOB későbbi szakaszában azonban bizonyította klasszisát az ifjúsági világbajnok. Bezsebelt egy ezüstérmet K-2-ben párjával és egyben klubtársával, a kétszeres ifjúsági Európa-bajnok Bakó Olgával (ELTE), aki egyesben is a dobogó második fokára állhatott. A Semmelweis Egyetem hallgatója, Kovács Anna (gödi MULTI SE sportolója) pedig behúzta a K-1 aranyérmét.
Párosban a felnőtt versenyeken is már összeszokott Verbőczi Eszter, Árok Dorottya egység gyűjtötte be az aranyérmet. Mindketten a Szegedi Tudományegyetem hallgatói és az NKM Szeged VE igazolt sportolói. A felnőtt Ob ezüst- és bronzérmes Verbőczi Eszter kiváló formában versenyzett ezen a hétvégén. K-1-ben szerzett még egy bronzérmet, és így a legeredményesebb női sportoló lett az idei MEFOB-on.
Kenu
Kenuban csak a férfiaknál rendeztek futamokat: C-1 és C-2 500 méter. Az idei MEFOB legnagyobb sztárja, az olimpiai bajnok Vajda Attila 2016 decemberében bejelentette visszavonulását, majd edzőnek állt. Azonban a háromszoros világbajnok az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatójaként újra vízre szállt a hétvégén, és C-2-ben begyűjtött egy ezüstérmet párjával, Banai Tóth Istvánnal (ELTE). Utóbbi egyesben még egy harmadik helynek is örülhetett.
Továbbá aktív élsportolók is megtisztelték részvételükkel az egyetemi és főiskolai bajnokságot. A felnőtt világbajnoki bronzérmes Korisánszky Dávid (ELTE) magabiztosan nyerte meg az egyest a Graboplast Győr kiválósága, Sáling Áron (SZE) előtt. Nem mellesleg Korisánszky Dávid az idei szegedi vb-n C-4 500 méteren és C-2 200 méteren is bejutott a döntőbe. Az idei MEFOB-on pedig megkaparintott még egy bronzérmet is C-2-ben párjával, Méri Zoltán Lászlóval (ELTE). A BHSE sportolója azonban így se zárt a kenusok egyéni éremtáblázatának az élén. Elhappolta ezt előle az idei felnőtt Ob-n 200 méteren C-2-ben bronzérmet szerző Sáling Áron, aki klubtársával, Horváth Ákossal (SZE) párban bezsebelte a MEFOB C-2 aranyérmét. Egyébiránt az ominózus felnőtt Ob-n C-4-ben 200 méteren mindketten az ezüsthajó tagjaiként ünnepelhettek.
Összeségében az idei Kajak-kenu MEFOB minőségi futamokkal kápráztatta el a kilátogatókat. Az ELTE hallgatói lapátolták össze a legtöbb érmet. Versenyszámra lebontva 1 arany- 3 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek, egyénekre nézve pedig 1 arany- 5 ezüst- és 5 bronzérmet gyűjtöttek.
Kajak-kenu MEFOB, 2019.09.27-29., Fadd-Dombori
Női K-1 500 méter:
- Kovács Anna (SE), 02:01.87
2. Bakó Olga (ELTE), 02:02.22
3. Verbőczi Eszter (SZTE), 02:06.67
Női K-2 500 méter:
- Árok Dorottya (SZTE), Verbőczi Eszter (SZTE), 01:56.42
2. Bakó Olga (ELTE), Gazsó Dorka Aida (ELTE), 01:57.84
3. Bednyák Boglárka (ELTE), Csenke Kata Dóra (ELTE), 02:32.96
Férfi K-1 500 méter:
- Törköly Zoltán (SZTE), 01:46.96
2. Dohárszky András (SE), 01:48.51
3. Istenes Márton (BME), 01:48.65
Férfi K-2 500 méter:
- Istenes Márton (BME), Sumicz Benedek Máté (BCE), 01:38.84
2. Farkas Áron (SZTE), Nyeste Márton (OE), 01:41.25
3. Muka Márk (OE), Borhi Mihály (TE), 01:42.27
Férfi K-4 500 méter:
- Grőger Mátyás (BME), Steinbach Ferenc (BME), Istenes Márton (BME), Sumicz Benedek Máté (BCE), 01:29.84
2. Muka Márk (OE), Borhi Mihály (TE), Rónai Tamás (TPKF), Kardos András (BME), 01:31.81
3. Farkas Áron (SZTE), Nyeste Márton (OE), Kiss Zoltán (NKE), Vaszkó Viktor (SZTE), 01:33.55
Férfi C-1 500 méter:
- Korisánszky Dávid György (ELTE), 02:19.59
2. Sáling Áron (SZE), 02:20.68
3. Banai Tóth István (ELTE), 02:22.86
Férfi C-2 500 méter:
- Sáling Áron (SZE), Horváth Ákos (SZE), 02:00.49
2. Banai Tóth István (ELTE), Vajda Attila (ELTE) 02:02.00
3. Korisánszky Dávid György (ELTE), Méri Zoltán László (ELTE) 02:26.87
Szöveg: Bánfalvi Szabolcs
Fotó: Kovács Tamás - MKSZ