112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Nyilvánosságra hozták a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj nyerteseinek névsorát

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a Magyar Sport Napja alkalmából tartott ünnepségen a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjakat is átadta. Az eseményen részt vett dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára. is.

"A sport a legnemesebb emberi jellemvonások kialakulását segíti, az ép testben ép lélek kitétel pedig fordítva is igaz, s amikor a Magyar Sport Napját ünnepeljük, akkor ezek a legfontosabb gondolatok, mert az egész nemzet számára ezt jelenti a sport" - mondta Kásler Miklós.

Szabó Tünde kiemelte, hogy a magyar kormány 2010 óta stratégiai ágazatként kezeli a sportot, ez pedig rendkívüli támogatást jelent a verseny- és szabadidősportnak egyformán. Hangsúlyozta, kevés ország mondhatja el magáról, hogy egy év alatt négy sportágban is olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendez, ez az idén Magyarországon megvalósul az asztalitenisz-, a vívó-, az öttusa-, illetve a kajak-kenu világbajnoksággal.

"Az elmúlt években jól láthatóan egyre többen mozognak, sportolnak rendszeresen, különösen a fiatalok közül, ez pedig a jövőben új szintre emelheti hazánkat" - jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy az ünnepségen résztvevő, felsőoktatási tanulmányaikat folytató élsportolók mindenki számára példaképek lehetnek, mert bizonyítják, hogy a sportolás és a tanulás párhuzamosan is végezhető.

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjakat a 2018/2019. tanév második félévében 21 sportág 93 sportolójának, köztük hat parasportolónak ítélték oda, az ösztöndíjat jelképező okleveleket Szabó Tünde adta át az ünnepségen megjelent sportolóknak.

 

Név Sportág Felsőoktatási intézmény
Adámi Zsanett Margit Úszás, műugrás BCE
Bácskai Máté Evezés BCE
Bácskai Sára Luca Korcsolyázás BCE
Balla Virág Kajak-kenu SZE
Banda Árpád Íjászat OE
Bátori Bence Vízilabda EDUTUS
Berki Krisztián Torna DE
Biczó Bence Úszás, műugrás EDUTUS
Birkás Balázs Kajak-kenu SZTE
Burján Csaba Korcsolyázás ELTE
Ceiner Benjámin Kajak-kenu TE
Cirjenics Miklós Judo PTE
Csipes Tamara Kajak-kenu EDUTUS
Csoknyai László Judo TE
Dabasi Réka Jégkorong BCE
Danó Dániel Evezés OE
Demeter Attila Kosárlabda PTE
Devecseriné Takács Kincső Kajak-kenu SZE
Dombvári Bence Kajak-kenu EDUTUS
Dudás Miklós Kajak-kenu TE
Ekler Luca Anna Atlétika TE
Földházi Zsófia Fruzsina Öttusa BGE
Gadányi Zoltána Evezés ELTE
Galambos Ramóna Birkózás PTE
Gangl Edina Vízilabda EKE
Garda Krisztina Vízilabda SZIE
Gasparics Fanni Jégkorong BME
Gémesi Csanád Vívás TE
Gercsák Szabina Judo NYE
Gurisatti Gréta Vízilabda DUE
Gyurátz Réka Atlétika ELTE
Halász Bence Atlétika ELTE
Horváth Brigitta Vízilabda DUE
Hufnágel Tibor Krisztián Kajak-kenu EDUTUS
Illés Fanni Úszás, műugrás ELTE
Jansik Szilárd Vízilabda EDUTUS
Jászapáti Petra Korcsolyázás ELTE
Juhász Adrián Attila Evezés SZE
Karakas Hedvig Judo TE
Katrinecz Rita Kajak-kenu OE
Kenderesi Tamás Úszás, műugrás PTE
Kónya Zsófia Lilla Korcsolyázás SZTE
Korisánszky Dávid György Kajak-kenu ELTE
Kovács Gergő Vízilabda EDUTUS
Kovács Richárd Ökölvívás NYE
Kozák Luca Atlétika DE
Krémer Eszter Evezés BME
Kuli István Kajak-kenu SZTE
Lakatos Zsanett Kajak-kenu EDUTUS
Lévai Tamás Birkózás PPKE
Lévai Zoltán Birkózás EKE
Lőrincz Tamás Birkózás TE
Lőrincz Viktor Birkózás TE
Lucz Anna Kajak-kenu EDUTUS
Lucz Dóra Kajak-kenu EDUTUS
Malcsiner Eszter Kajak-kenu BGE
Medveczky Erika Kajak-kenu TE
Mike Róbert Márton Kajak-kenu EDUTUS
Miklai Margit Henrietta Curling SZE
Molnár Dániel Karate BCE
Nádas Bence Kajak-kenu SZTE
Oláh Bence Korcsolyázás SE
Pauman Dániel Máté Kajak-kenu TE
Pekler Zalán Tibor Sportlövészet BGE
Péni István Márton Sportlövészet BCE
Pintér-Bodonyi Dóra Kajak-kenu NJE
Preil Vivien Zsuzsanna Evezés TE
Pupp Réka Judo PTE
Rasovszky Kristóf Úszás, műugrás PE
Rivasz-Tóth Norbert Atlétika DE
Siklósi Gergely Vívás ELTE
Simon Béla Evezés TE
Simon Sarolta Öttusa TE
Soós Fanni Kinga Triatlon PTE
Sterck Laura Tímea Karate BCE
Szabó Gabriella  Kajak-kenu KGRE
Szabó Márton Evezés TE
Szatmári András Vívás BGE
Sziliczei-Német Rebeka Korcsolyázás BCE
Torba Erik Birkózás EKE
Tóth Bendegúz Birkózás TE
Tóth Krisztián Judo TE
Tóth Tamás Úszás, műugrás TE
Tóth-Csabai Dóra Vízilabda KJF
Tótka Sándor Kajak-kenu EDUTUS
Ungvári Attila István Judo TE
Vadnai Benjamin Vitorlázás, szörf BGE
Valter Attila Kerékpár EKE
Veréb István Birkózás METU
Veres Amarilla Vívás NYE
Verrasztó Dávid Úszás, műugrás EDUTUS
Verrasztó Evelin Úszás, műugrás TE
Wermeser Zsombor András Kerékpár BME

A miniszteri elismerő okleveleket a sportszakmai területen végzett kiemelkedő munkája elismeréseként kapták sportvezetők, edzők, valamint testnevelő tanárok. Az eseményen 15 díjat és 10 miniszteri elismerő oklevelet adtak át.

Bay Béla-díjat vehetett át kiemelkedő edzői tevékenysége, nevelő-oktató munkája, valamint edzői életműve elismeréseként Tóth Ákos úszó mesteredző, Urbán Lajos, a Szolnoki Vízilabda SC mesteredzője, valamint Ördögh István nyugalmazott súlyemelő szakedző. Kiemelkedő sportteljesítménye és sportolói életműve elismeréseként Csík Ferenc-díjat kapott Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó, edző, Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes úszó, illetve Blázsik József korábbi labdarúgó és játékvezető. A sport népszerűsítésében és a lakosság fizikai és erkölcsi állapotának fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő munkájáért Eszterházy Miksa-díjban részesült Kiss Imre, a Sportegyesületek Országos Szövetségének alapítója, Putnik Bálint, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli tagja, illetve Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára.

Kemény Ferenc-díjat kapott a sport területén végzett kiemelkedő oktatói és tudományos tevékenysége elismeréseként Ács Pongrác egyetemi docens, Bognár József egyetemi igazgató, illetve Márkus László nyugalmazott sportszakmai előadó. Kerezsi Endre-díjat vehetett át a testnevelés és a sport iskolai népszerűsítésében, és a diáksport szervezésében végzett munkájáért Fazekas Miklósné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke, valamint Tóth Lászlóné és Simonné Kutas Zita testnevelő tanárok.

Forrás: www.kormany.hu

Képek forrása: Dr. Szabó Tünde facebook oldala

 

Háttér:

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/ paralimpiai érmet szerezzenek.

A korábbi támogatottak közt volt több olimpiai bajnok és érmes, világbajnok sportoló, köztük Gyurta Dániel, Cseh László, Risztov Éva és Kapás Boglárka úszó, Lőrincz Tamás birkózó, Berki Krisztián tornász, Csipes Tamara és Szabó Gabriella kajakozó, továbbá Burján Csaba és Knoch Viktor rövidpályás gyorskorcsolyázó vagy éppen Földházi Zsófia öttusázó, Szatmári András és Szilágyi Áron vívó is.

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink