NŐI KELETI CSOPORT
Az első félidőben döntött a Corvinus
Bár több rutinos játékos is szerepelt az újonc műegyetemi csapatban, mégis "újonchoz méltó" elfogódottsággal kezdett. A BCE az első félidőben megnyugtató előnyt szerezve el is döntötte a két fővárosi együttes meccsét
Müller Melinda büntetőjével a MAFC szerzett vezetést, ám erre egységes csapatmunkával 8 ponttal felelt a Corvinus. Imre Nóra remek sorozatával egy újabb 8-2-t "repesztett" a vendéglátó, a MAFC az első negyedben nem szerzett akciókosarat. Bár ez a második negyed elején Fülep Csilla jóvoltából megszületett, a Corvinus továbbra is nagy fölényben játszott, több a kispadról beszálló játékosa is ügyesen, jól kosarazott, s a félidőben 42-17-re vezetett.
Szünet után elsősorban Szabó Vivien jóvoltából kiegyenlítetté tudta tenni a játékot a MAFC-BME, de nemhogy nyerni, szorossá tenni a meccset sem volt esélye.
BCE - MAFC-BME 78-50 (18-5, 24-12, 14-12, 22-21)
Debreceni lányok: 120-as tempó
Végig egyoldalú volt a találkozó, a jóval nagyobb tudású, s magassági fölényben is lévő debreceniek végig nagy fölényben játszottak. Foltin (31 pont, 11 lepattanó) és Radványi (18 pont, 13 lepattanó) is dupla duplát ért el, Papp pedig 10 labdát szerzett. Végeredményben kerek 100 ponttal nyert az ezüstérmes Debrecen a lelkes egriek ellen.
Debreceni Egyetem - EKE EVSI 120-20 (46-2, 24-6, 23-7, 27-5)
NŐI NYUGATI CSOPORT
A TFSE címvédő női csapata a második negyedtől helyenként örömjátékot bemutatva közel 100 pont különbséggel győzte le a Veszprémet.
8-0-lal kezdett a címvédő, majd a Gutai Flóra vezetésével a vendégeknek is akadtak ügyes megmozdulásai. A meccs napján a születésnapját ünneplő Németh Alma nagyon "élt", triplát is dobott. A második negyed nagyon egyoldalú játékot hozott, támadásban helyenként cifrázták is a TF-es lányok, s vagy igen látványos kosarakat szereztek, vagy "belehaltak a szépségbe".
Szünet után is nagy fölényben játszott a TF, a centerek próbálkoztak triplákkal, s a közönség láthatott egy remek alley-oop-szerű kosarat, Mányoky Judit passzát Karlóczai Julianna a magasra felugorva a palánkról juttatta a gyűrűbe. Bodnár Fanni "szórta meg" ekkor a vendégeket, már a 3. negyedben közel állt a 100 ponthoz a TF. A záró szakaszban ismét akadt egy-két ügyes veszprémi megmozdulás, de a TF óriási fölénnyel nyert, a "triplakirálynő", Mányoky pedig 16/12 pontos, 11 lepattanós, 14 gólpasszos tripla-duplával zárt.
TFSE - Veszprémi Egyetem 132-35 (30-15, 34-2, 31-9, 37-10)
Jobb hajrájával nyert a Győr Szombathelyen
Végig szoros, kiélezett csatában a hajrában pontosabban játszó győri csapat győzni tudott Szombathelyen.
Mindkét csapatból hiányzott egy-egy kulcsjátékos, hazai részről Gusztafik Lilla, a győriektől pedig Török Barbara. A találkozó végig kiegyenlített, szoros volt, nagyobb előnyt egyik fél sem tudott szerezni. Váltott vezetéssel fej-fej mellett haladtak a felek, a záró negyed közepén még a hazaiaknál volt az előny, de a végjáték a vendég győrieknek sikerült jobban.
SzoESE - UNI Győr 63-68 (17-16, 16-13, 15-20, 15-19)
FÉFI KELETI CSOPORT
Műszaki siker Szegeden
Remek mérkőzésen mivel három játékosa is 20 pont fölé jutott, nyerni tudott a MAFC-BME Szegeden
A fordulatos, nagy iramú, színvonalas találkozó remek hírverése volt az egyetemi kosárlabdának. A remek, kiegyenlített első 10 percet követően a fővárosiak a Dobos, Szálas, Kiss trió révén "szétszedték" a Szeged nem túl hatékony védekezését, s szünetig 10 pont fölötti előnyt szereztek.
Nagyot fordult a játék a harmadik negyedben, magára talált, és Kereszty, valamint Gruda eredményessége révén fokozatosan csökkentette hátrányát a védekezésben óriásit javuló Szeged.
A befejező negyed előtt 2 pontra felzárkózott a vendéglátó, sőt a 4. negyed elején egyenlített is, ám 67-67 után a fővárosiak egy 11-2-vel eldöntötték a meccset a maguk javára. Gruda Gergely és Kiss Lajos remek centerpárbajt vívott a palánkok alatt. Mindketten dupla-duplát értek el, a hazai kosaras 19 ponttal és 14 lepattanóval, a fővárosiak játékosa pedig 25 ponttal és 16 lepattanóval zárt.
USC Szeged -MAFC-BME 82-90 (21-23, 19-29, 23-13, 19-25)
Ezüstérmes erődemonstráció
Az ezüstérmes Eger végig nagy fölényben játszott a debreceni medikusok ellen.
Szép számú (90 fős), lelkes szurkolók előtt játszotta első hazai egyetemi bajnoki meccsét az egri csapat. Szinte a teljes NBI/B-és keretét felvonultató egri egyetemisták az első perctől kezdve uralták a mérkőzést, látványos kosarakkal szórakoztatták a szurkolóikat. A második számú debreceni együttes nem tudott túl sok ellenállást tanúsítani, 12 triplát szereztek az egriek, akik bár hamar jelentős előnyt szereztek, végig nagy akarással játszva szolgálták ki közönségüket.
EKE Eger-DMSE 118-17 (30-6, 31-5, 34-2, 23-4)
FÉRFI NYUGATI CSOPORT
Idegenben is győzött a Mosonmagyaróvár
Második negyedbeli jó játékának és dobóformájának köszönhetően a Petőfi SE otthonában is nyerni tudott az újonc Mosonmagyaróvár
A küzdelmes első két negyedben a két csapat fej-fej mellett haladt végig. A második negyed közepén a két meghatározó játékosát, Palavicsot és Barutát is nélkülöző Mosonmagyaróvár több játékosa is "elkapta a fonalat", s Káli valamint Kámán jó dobóformája révén sikerült előnyt szereznie.
A 3. negyed elején a PTE egész pályás letámadásból szerzett labdák utáni kosarakkal Koller és Szavai vezetésével tudott faragni a hátrányán. A negyed végén azonban a vendég csapat labdaszerzéseivel és bravúros tripláival tovább növelte előnyét.
A 4. negyedben a vendég csapat tovább tartotta a 10 pont körüli előnyét, és a második negyed közepétől végig vezetve sikerült a bravúr, idegenben is nyertek Kozma Tamás fiai.Hazai részről Győr Marcell igen mutatós, 13 pontos, 16 lepattanós dupla-duplát ért el, s ez a győri Horváth Ádámnak is sikerült (10-10 pont és lepattanó).
PTE ES Petőfi SE- Mosonmagyaróvár SZE MOGAAC 76-86 (18-16, 18-31, 21-25, 19-14)
20 pontos győzelemmel kezdett a nyugati bajnok
Az első három negyedben egyértelműen irányított a nyugati bajnok Szombathely, s magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését.
A nyugati bajnok, a SZOESE jelentősen átalakult több meghatározó játékos távozott tavaly óta, és vannak persze új fiúk is az együttesben.
A hazai csapat az első 2-3 percnyi ismerkedés után magához ragadta a kezdeményezést és lépésről-lépésre elkezdte kialakítani előnyét, ami a negyed végére meghaladta a 10 pontot.
A második játékrészt is a SZOESE uralta elsősorban Novák és a negyedben 11 pontot jegyző Mészáros vezérletével közel 20 pontra nőtt a hazai előny, végül 14 pontos szombathelyi előnnyel vonulta a szünetre a csapatok, a vendégeket elsősorban Dévényi Gábor próbálta versenyben tartani. .
A fordulás után egyre több lehetőséget tudott adni minden játékosának Kéri Péter, akik jól elosztották egymás között a pontokat és tovább növelték az előnyt.
Az utolsó negyedre már csak az maradt a kérdés hogy hány ponttal tudnak győzni a hazaiak Végül a kulcsjátékosokat ekkor már pihentető SZOESE magabiztos 20 pontos győzelmet aratott, a fővárosiak becsületére legyen mondva, nagyobb hátrányban sem adták föl, s a záró szakaszt megnyerték.
SzoESE-ELTE BEAC 82-62 (22-11, 22-16, 23-15, 15-19)
A férfi csapatot kezdetben meglepte a kifejezetten szellemesen, ügyesen játszó PTE-PEAC, ám elsősorban a második negyed remek játékával fordított, és a TFSE férfi csapata is nyert
Az összeszokottabbnak tűnő pécsi együttes jó dobóformával kezdve a meccset alaposan meglepte a TF csapatát. 10-2-re és 20-8-ra is vezettek a vendégek az egyénieskedve erőlködő TF-fel szemben. Berkics Bence, Nagy Bence és Kis Milán is dobott triplát az első negyedben, Bíró Levente pedig ügyesen szervezte a PTE-PEAC játékát. A cserék vittek lendületet a TF játékába, Szollár Gergely triplája egy 7-0-s hazai roham kezdetét jelentette. A hazaiak a második negyed elején is lendületben maradtak, érvényesülni látszott a TF mind mennyiségben, mind minőségben egyaránt hosszabb kispadja. Karagity Milán sziporkázott, óriási kedvvel, s igen eredményesen játszott, zsákolt, triplát dobott, főszerepet játszott abban, hogy a második negyed úgy indult, ahogy az első véget ért: 7-0-s TF rohammal. A szakasz közepén rendezte sorait a vendégcsapat, egy ideig váltva vezettek a csapatok, majd a félidő vége a frissebb hazaiaké volt.
Szünet után továbbra is a TF irányított, a dupla-duplát elérő, sokat vállaló Mácsai Károly (12 pont, 6/19 mezőnyből, 11 lepattanó), vezetésével a harmadik negyed közepén közel 20 pontosra nőtt a hazai előny. Zónával a PTE-PEAC megtörte a hazai csapat lendületét, s szívósan küzdve a szintén dupla-duplát elérő Bödör Bence (17 pont, 10 lepattanó) eredményessége révén 10 pontra feljöttek. Ekkor néhány ügyes Petrucsik-Karagity akció, valamint Kerkai Ákos néhány villanása pontot tett a küzdelmes, változatos, élvezetes meccs végére.
TFSE - PTE PEAC 75-59 (18-23, 23-8, 18-14, 16-14)
Forrás: Botár László