A korábbi elnököt, Kulcsár Krisztiánt választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének szombaton, a Budapest Kongresszusi Központban tartott tisztújító közgyűlésen, ahol az új elnökségbe Wladár Sándor is bekerült. Az elnökség alakuló ülésén Vékássy Bálint főtitkár egyhangúan kapott bizalmat a következő ciklusra. Schmitt Pál úgy fogalmazott: „a támogatottság önmagáért beszél”.
Sporttörténelmi érdekességként: 31 éve, három nap eltéréssel, ezen a helyszínen, 1989. június 17-én a Novotel Szállóban alakult meg a demokratikus Magyar Olimpiai Bizottság, Schmitt Pál elnökletével, aki azóta is tagja az elnökségnek, csakúgy, mint dr. Kamuti Jenő.
A június 20-ai közgyűlést dr. Szabó Tünde köszöntötte. A sportért felelős államtitkár beszélt arról, hogy a pandémia idején Magyarország kiválóan kezelte a helyzetet. Az államtitkárság rendszeres kapcsolatban volt a sport szereplőivel, így a Magyar Olimpiai Bizottsággal. Figyelemmel kísérték a sport vonatkozásait, több intézkedést hoztak. Az olimpiai ezüstérmes úszó sportvezető hangsúlyozta: biztos benne, hogy a MOB a jövőben is kiváló támaszt fog jelenteni a magyar sportnak.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagjai 2020. június 20-tól
Elnök
Kulcsár Krisztián (103 igen szavazat), olimpiai ezüstérmes, világ-, Univesiade és Európa-bajnok (kétszeres Universiade ezüstérmes) párbajtőrvívó, az Univesiade Bajnokok Klubja tagja. Korábban a Magyar Vívó Szövetség elnökségének tagja, általános alelnöke; a nemzetközi szövetség sportigazgatója. A „BOM a Magyar Sportért" Alapítvány egyik alapítója, alelnöke. 2005-től a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, 2017 májusától a szervezet 16. elnöke.
Nyári olimpiai sportágakért felelős alelnök
Schmidt Gábor (100 szavazat), a KSI Kajak-Kenu Szakosztályának edzője, majd vezetője, az ifjúsági válogatott vezetőedzője, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakfelügyelője, főtitkára, ma elnöke. Korábban a Nemzeti Sportközpontok főigazgató-helyettese. A Magyar Olimpiai Bizottság előző elnökségének tagja. Minden idők legeredményesebb egyetemi világbajnokságának (Kajak-kenu EVB Szolnok) főszervezője.
Téli olimpiai sportágakért felelős alelnök
Dr. Deutsch Tamás (90 szavazat), az MTK és a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság előző alelnöke, a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke. A Fidesz egyik alapító tagja; korábban ifjúsági- és sportminiszter, országgyűlési képviselő, a magyar Országgyűlés egyik alelnöke, ma Európai Parlamenti képviselő.
Elnökségi tagok (7 fő)
Vári Attila (76 szavazat), olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság előző elnökségének tagja. Korábban a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Universiade ezüstérmes (1995. Fukuoka) vízilabdázó és 2013-ban a vízilabda csapatok vezetője is volt az egyetemisták olimpiáján.
Dr. Magyar Zoltán (68 szavazat), olimpiai-, világ- és Európa-bajnok tornász, a Nemzet Sportolója. A Magyar Torna Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság előző elnökségének tagja, korábbi alelnöke, korábban a Magyar Olimpiai Akadémia alelnöke, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja elnökségének tagja, ma a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja. Universiade aranyérmes (lólengés 1977. Szófia), Universiade Bajnokok Klubjának elnökségi tagja.
Dr. Wladár Sándor (66 szavazat), olimpiai és Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes úszó. Korábban a Jövő SC vezetője, ma a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A Magyar Olimpiai Bizottság Sportszakmai Bizottságának tagja.
Markovits László (65 szavazat), háromszoros olimpikon teniszező. A Vasas SC elnöke 2002-től, a Magyar Röplabda Szövetség, a Magyar Úszó Szövetség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság előző elnökségének tagja.
Dr. Kovács Antal (64 szavazat), olimpiai és világbajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes judós. A Magyar Olimpiai Bizottság előző, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség jelenlegi elnökségi tagja, a Magyar Judo Szövetség korábbi kommunikációs és marketing, ma szakmai alelnöke, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója. Egyetemi világbajnoki bronzérmes judos (1994.).
Imre Géza (63 szavazat), olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó. A Budapesti Honvéd Sportegyesület sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság előző és a Magyar Vívó Szövetség jelenlegi elnökségének tagja. Universiade arany- és ezüstérmes párbajtőröző csapatban (1995. Fukuoka, 1997. Catania), Universiade Bajnokok Klubja tag.
Pálinger Katalin (54 szavazat), olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdázó. A Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság előző elnökségének tagja.
Nemzetközi sportszövetség vezető tisztségviselője (dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Universiade Bajnokok Klubjának elnökségi tagja, 5x Universiade győztes tőröző) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja (Gyurta Dániel (volt MEFS elnökségi tag, MEFOB győztes úszó) és Schmitt Pál (Universiade győztes párbajtőröző – 1965. Budapest, Universiade Bajnokok Klubjának elnökségi tagja) a MOB alapszabálya szerint automatikusan tagja az elnökségnek, amelynek létszáma így az elnökkel és a két alelnökkel együtt összesen 13 fő. A felügyelő bizottságot 2017. május 2-án választották meg, mandátumuk öt évre szól.
A közgyűlés tagjainak névsora itt megtalálható. (124 fő)
Forrás: MOB
Fotó: MOB/Szalmás Péter