114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Meglepetések nélkül - egyéni extrákkal

Nem borult a papírforma, többnyire elég sima, egyoldalú mérkőzéseket játszottak a héten a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a hölgyeknél. Akadt néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény, mint például az NKE játékosáé, Kundráth Kiaráé, aki 7 triplával terhelte meg a BME kosarát, vagy Doktor Annáé (Közgáz), aki egy szerzett labdával és Kulcsár Biankáé, aki pedig 1-1 lepattanóval és gólpasszal maradt el a tripla-duplától. E helyen  a szombathelyi Plózer Petra 18 pontos, 16 lepattanós dupla-duplájáról is illik szót ejteni.

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG, NŐK

 

Keleti csoport:

ELTE-BEAC - Miskolci Egyetem 85-34  (27-7, 19-11, 23-7, 16-9)
Tüskecsarnok, 10 néző. V.: Oláh, Molnár T.

ELTE-BEAC: VARGA A. 10/6, Némedi 6, KULCSÁR 18/6, LENDÉR 23/3, Stekler  3/3. Csere: Tarnai 2, SIMONCSIK 6/3, SZABÓ ZS. 11, Darnót 4, Budavári  2. Edző: dr, Gyarmati István.

Miskolc: Kostyó, TAKÁCS A. 10/6, Chvatal 9, Papp Sz. 3, SIKORA 12.  Csere: Sabbadin, Orbán. Edző: Arad Zsófia.

A végig agresszív egészpályás letámadással védekező hazai csapat az  első negyed jó játékával gyakorlatilag 10 perc alatt eldöntötte a találkozót. A nyitó etapban az ELTE mindkét magas játékosa, Lendér Lilla és Stekler Kamilla is beemelt egy-egy hármast. A folytatásban - elsősorban Lendér, valamint a tripla-dupla közelében járó Kulcsár Bianka (18 pont, 9-9 lepattanó és gólpassz) vezérletével - is a hazaiak irányítottak,  31 labdát eladó vendégektől elsősorban Takács 
Anna és a dupla-dupláig jutó Sikora Emőke (12 pont, 10 lepattanó)  jóvoltából szórványos felvillanásokra futotta.

Dr. Gyarmati István: A győzelemnek, valamint annak, hogy ezzel nagy  lépést tettünk a legjobb nyolc közé jutás felé, nagyon örülök, de  Debrecenben, valamint a Szeged ellen itthon ennél jóval több kell.


Arad Zsófia: Bár azt a célt elértük a kitűnően felkészített ELTE ellen, hogy idegenben tisztesebb eredményt érjünk el, mint ősszel otthon, a mérkőzés rávilágított arra, hogy agresszív letámadás ellen sokkal tudatosabban, pontosabban kellene játszani.

Statisztika 

 

EKE EVSI - TFSE 12-110 (3-28, 4-26, 2-33, 3-23)
Eger, Ifjúság u. 2, 15 néző. V.: Takács, Bene.

EKE EVSI: Gulyás 2, Szászi 2, Baráth 5, Kiri 3, Druzsba. Csere: Vigh,  Szabó, Zsoldos. Edző: Kátai Zsolt, Jáger Péter.

TFSE: MIHÁCZI 7, HERMAN 22/9, KARLÓCAI 24/12, Kováts 8, SZELI 11/3 .  Csere: Orosz 10/6, Révész 10, AGIC18/12. Edző: Magyar Bianka.

Néhány "bemelegítő" támadás után elkezdtek a gyűrűben landolni a TF-es  lányok dobásai. Könnyű ziccereket szerezhettek már az első negyedben, letámadásukkal nehezen bírtak a kisebb-nagyobb sérüléssekkel játszó  egri lányok, de egy-két szép támadásra azért futotta erejükből. A TF  "nehéztüzérsége" is jól működött, ezt jelzi a 14 bedobott tripla,  amelyből 4-et-4-et jegyzett az Agic-Karlócai páros.

Jáger Péter: Morálisan összeszedetlenebbek voltunk, mint az előző  meccsen. Az alaphibákat jó lett volna kiküszöbölni és kicsit többet  mutatni abból, amit tudunk, de ez talán a TF ellen  a legnehezebb.  Minden esetre újfent dicséret illeti az egri lányokat, mert minden  erejüket beleadták.


Magyar Bianka: Gratulálok a lányoknak! A hárompontos dobásokra fektettük a fő hangsúlyt, és ezt elég jó százalékkal dobták.

Statisztika 

 

Nyíregyházi ESE - Szegedi RSC 32-84
Nyíregyháza, egyetemi csarnok, 40 néző. V.: Kisházi, Kokas.

Nyíregyháza: Szabó 4, Moldován 2, Bakó 2, SZÉKELY 11, Molnár. Csere: Papp 11, Tóth, Deák 2, Beck. Edző: Hegedűs Ferenc.

Szeged: BOROS 23/9, PÁSZTOR 11/3, MOLNÁR 10, Fodor 8, KAJTÁR 17/9. Csere: Váradi 8, Vizes 3, Hevesi 4. Edző: Földi Alexandra

A nagyobb tudású Szeged két dupla-duplát elérő játékosa, Boros Eszter (23 pont, 11 szerzett labda) és Kajtár Daniella (17 pont, 10 lepattanó) vezetésével már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a maga javára. A nyíregyházi lányokat dicséret illeti a szünet utáni önmagukhoz képest egészen kiváló játékért, s azért, mert Székely Alexandra és Papp Andrea eredményessége révén a második félidőben kiegyenlítetté tették a játékot.

Hegedűs Ferenc: Élveztük a hazai pálya előnyét és szenzációsan játszottak a lányok önmagukhoz képest, úgyhogy gratulálok mindenkinek.

Földi Alexandra: A negyedik negyedet leszámítva nagyon ügyesen  játszottak a lányok. Hajtottak, futottak, úgyhogy egy jó mérkőzést játszottunk és gratulálok a Nyíregyházának, mert nagyon sokat  fejlődtek az elmúlt hónapokban. 

Statisztika 

 

 

Nyugati csoport:

NKE-Csata - BME-MAFC 78-57 (28-9, 8-15, 21-12, 21-21)
Ludovika Aréna, 40 néző, V.: Csabai-Kaskötő, Tóth.

NKE-CSATA: PÁNCZÉL 12, Kovács Kincső 6/3, Gaál, KUNDRÁTH   26/21, Karagits 9/3, . Csere: Kovács Kitti 8, FARKAS 16, Csarankó 2, Hájer. Edző:  Mányoky Fanni.

BME-MAFC: Kokavecz 5, Benkő 6, Kardos 6, Vágvölgyi 6, Keszthelyi 11.  Csere: Karancz 6, Selmeczy, HORVÁTH A. 17. Edző: Goracz Árpád.

A hazai csapat az első perctől kezdve uralta a mérkőzést, elsősorban Kundráth Kiara extra dobóteljesítményének köszönhetően. A második negyedben  ugyan magára talált a vendégcsapat, de igazán felzárkózni nem tudott.  A harmadik negyedben ismét egy nagyon jó játékkal rukkolt elő a NKE csapata, Pánczél Ilona (12 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) szervező játéka és Farkas  Fanni eredményessége révén eldöntötte a mérkőzést. A vendégek játékosai közül Horváth Anna  játékát lehet dicsérni, aki 17 pontot és 12 lepattanót szerezve dupla-duplájával  kiemelkedett a BME csapatából.


Mányoky Fanni: Örülök a mai győzelemnek, főleg az idegenbeli kétpontos  vereség után. Csapatom szép játékkal és agresszív védekezéssel kezdte  a mérkőzést, aztán kicsit beleültünk a meccsbe,í gy a második negyedet  elvesztettük, de sikerült megszerezni a győzelmet. Helyenként nagyon szépen játszottunk, aminek szintén nagyon örülök, mert teljes csapattal  még sosem tudtunk edzeni. Kundráth Kiara extra dobóformát fogott  ki, hetven százalékkal hét hárompontost értékesített, és Farkas Fanni is szép, eredményes  játékkal segítette a csapatot. Gratulálok a csapatomnak  és az ellenfélnek is!


Goracz Árpád: Sajnos, ebben az évben még nem sikerült teljes  csapattal kiállni, nem volt ez másképp ma sem. Ráadásul rendesen "belealudtunk" a mérkőzés elejébe. Utána már csak futottunk az  eredmény után.

Statisztika 

 

PTE-PEAC - Közgáz 43-79 (2-17, 11-17, 8-20. 22-25)
Pécs, 20 néző. V.: Földvári, Danka P.

PTE-PEAC: PROPSZT 11/3, Krikler 4, , Süle 4, Szenteszki 2, Bátai 2Csere: Tóth 2, Balázs 4, Scherer 7, Szabó 7/3, Asztalos. Edző: Gyenge  Gábor, Imreh Ajtony.

Közgáz: KATONA 17/3, Baliga 2, Szalay 10/3,  Hidas 7, DOKTOR 14Csere: Kokavecz 8, WUNDER 12/6, FARKAS 9/3. Edző: Németh Kata.

Gyakorlatilag az első negyedben eldöntötte a Közgáz a mérkőzést. Az  indiszponáltan játszó PEAC nem tudta felvenni a ritmust a magas ember  nélkül érkező fővárosiak ellen. A második félidőben helyenként jól  játszó pécsiek a játékot ugyan kigyenlítetté tették, de nem tudták csökkenteni a különbséget és megérdemelt  Közgáz siker született, amelynek egyik fő letéteményese a tripla-duplától egyetlen labdaszerzéssel elmaradó Doktor Anna (14 pont, 15 lepattanó, 9 szerzett labda, 5 gólpassz) volt. 


Gyenge Gábor: Gratulálok a Közgáznak, sokkal jobban játszottak, frissebbek, ügyesebbek és nem utolsósorban okosabbak voltak mint mi.


Németh Kata: Magas emberek nélkül szép győzelmet arattunk, gratulálok a csapatomnak de a pécsieknek is amiért nem adták fel és  végig küzdöttek.

Statisztika 

 

PTE-EMES Petőfi SE - Szombathelyi ESE 59-66 (16-15, 12-16, 15-17, 16-18)
Pécs, TÁSI-csarnok, 25 néző. V.: Szalóki, Téczely.

PTE-EMES Petőfi SE: HERENDI 21/15 Tóth 4, Petró, Miltner 7/3, , Molnár   9. Csere: HORVÁTH 15/9, Hajnáczky, Bencze 3, Várhelyi, Orosz, Tóth,  Zsótér. Edző: Sipos Ádám.

Szombathelyi ESE: JAKUBOVICS 23, PANKACZI 14/6, Kovács 4,   Feigl 7, PLÓZER 18. Csere: Bándi, Hirschler, Salamon. Edző: Szabó László.

Szinte az egész mérkőzés folyamán  kiegyenlített küzdelmet láthattak a kilátogatók - a negyedik negyed  közepén még döntetlen volt az állás. A hajrá a 23 pontig, 7 lepattanóig és 8 gólpasszg jutó Jakubovucs Dóra, valamint a 18 pontos, 16 lepattanós dupla-duplát elérő Plózer Petra vezette szombathelyi együttesnek sikerült jobban, így hiába "szórta" a triplákat a két Zsófi hazai oldalon - Herendi 5, Horváth három hármast dobott  a két csapat nagyon küzdő csapat közül a végén pontosabb vendégek örülhettek. 


Sipos Ádám: A várakozásoknak megfelelően jó meccset játszottunk a  Szombathely ellen. Egy dologgal van gondom, hogy elmaradtunk az elmúlt  hetekben mutatott játékunktól, ezért is nem tudtunk nyerni. Hiányzott  egy-két fineszes, okos megoldás. Amikor nyugodtaknak kellett volna  lennünk, akkor kapkodtunk és  sajnos ez megbosszulta magát. Dolgoznunk  kell nagyon sokat a dobásainkon, mert a helyzetek megint megvoltak, de  nem tudtuk értékesíteni őket. Sajnos a mai, az egy ilyen nap volt.  Gratulálok a Szombathely csapatának, nagyon jó meccset játszottunk  velük. Jó utat kívánunk nekik haza, Vas megyébe.


Szabó László: Szoros mérkőzésen sikerült nyernünk. Gratulálok a  saját lányaimnak, de az ellenfél csapatának is jár a gratuláció. Ha egy picivel okosabban játszunk, és jobban odafigyelünk a pécsi csapat  kinti dobásaira, akkor nem lett volna ilyen szoros a mérkőzés. Ettől  függetlenül azt gondolom ma megérdemelten nyertünk. Még egyszer gratulálok az ellenfélnek a teljesítményéhez.

Statisztika 

 

Fotó: Práczki Péter

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink