114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Magyar győzelemmel zárult a VII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája

2016. március 3. és 5. között került megrendezésre a VII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK). A tornán idén öt ország tizenhat csapata vett részt, és a kiváló hangulatú küzdelemből a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) csapata került ki győztesként. A KEK-kel párhuzamosan futó Alumni-kupán, amelyet a már az egyetemről kiöregedett egykori „KEK-esek” számára írtak ki, s szintén tizenhatos mezőny gyűlt össze, a csíkszeredai Imperial Wet diadalmaskodott. A rendezvényhez kapcsolódó, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum tanulói javára szervezett karitatív gyűjtés is eredményesen zárult, hiszen összesen több tucatnyi sportszert ajánlott fel a harminckét pályára lépő csapat.

 

Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből és Vajdaságból is érkezett csapat Budapestre hogy részt vegyen a VII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján vagy az öregdiákok számára kiírt III. Alumni-kupán. Ez utóbbi sorozatot tavaly hívták életre, ugyanis egyre több olyan együttes jelentkezett, amelynek tagjai már elvégezték az egyetemet, így a KEK-en nem indulhattak, ám szerettek volna részesei maradni a rendezvénynek. Az első két Alumni mintegy társprogramként funkcionált, ám a harmadik már felnőtt a KEK mellé, s nemcsak azért, mert itt is tizenhat gárda – köztük kilenc erdélyi – nevezett, hanem színvonalában is. Az első négy helyezett közül végül három Erdélyt képviselte, a sorrend a következő lett: 1. Imperial Wet (Csíkszereda), 2. NSZK (Budapest), 3. Zsukások (Nagyvárad) 4. Dinami Malaria (Nagyvárad).

A KEK-en épp ellenkezőleg alakult az eloszlás, három magyar és egy erdélyi került a legjobb négybe, ráadásul az I. KEK, vagyis 2010. óta először határainkon belül maradt a trófea, ugyanis a tizenöt riválisát megelőzve a Budapesti Műszaki Egyetem diadalmaskodott – épp úgy, mint 2010-ben. A második a Debreceni Egyetem, a harmadik a Budapesti Corvinus Egytem, a negyedik, s ezzel a legjobb külföldi pedig a kolozsvári Góbék lett. A torna legjobb játékosának Weinmann Richárdot (BME), a legjobb kapusnak pedig Bálint Lehelt (Góbék) választották, a gólkirályi címet Kántor Tamás (Debrecen) érdemelte ki kilenc góllal.

„Egy sportesemény vagy futballmérkőzés nemcsak a sportról és a versenyről szól, a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája pedig az átlagos mérkőzéseknél is többről – utalt a KEK határokat átívelő, közösségformáló szerepére a díjátadó ünnepség elején a játékosokhoz intézett beszédében a torna fővédnöke Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke. 

 

Ahogy a korábbi években megszokottá vált, idén is eredményesen zárult a rendezvényhez kapcsolódó karitatív gyűjtés, melynek keretében idén a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum diákjai számára ajánlott fel a harminckét pályára lépő csapat összesen több tucatnyi sporteszközt.

 

A rendezvény honlapja: http://kek.elte.hu/

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink