Egy héttel a wroclawi Világjátékok kezdete előtt megtartotta ünnepélyes fogadalomtételét a magyar csapat. A július 20. és 30. között sorra kerülő, négyévenkénti multisport-eseményen 13 sportágból 60 versenyzőnk vesz részt, akikből 16 egyetemista sportoló. A szakvezetés a korábbi Világjátékokon elért eredmények felülmúlásában bízik.
Az idei Világjátékokon a magyar delegáció összesen 116 fővel vesz részt. A küldöttség vezetője Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke lesz, míg a csapatvezetői teendőket Bóné Zoltán NVESZ-főtitkár látja majd el.
A fogadalomtétel szövegét az aerobikos Hegyi Dóra és a sporttáncos László Csaba mondta el. A MOM Kulturális Központban rendezett eseményen köszöntötte az utazókat Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is. A fogadalomtételen meghívott vendégként Prof. Dr. Kiss Ádám a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elnöke is részt vett.
„Több sportág esetében az olimpiákig a Világjátékokon keresztül vezet az út” – hangsúlyozta beszédében Szabó Tünde. Az államtitkár példaként hozta, hogy a triatlon 2000-ben került be az ötkarikás játékokra, míg a karate 2020-ban mutatkozik majd be az olimpián.
Hasonló gondolatokat vetett fel Kulcsár Krisztián MOB-elnök is, aki szerint a Világjátékok mára a világ egyik legelismertebb sporteseményévé nőtte ki magát. „Ez az esemény a legtöbb sportág számára az olimpiai programba kerülés útjának egyik kiemelt állomása, tulajdonképpen az olimpiai mozgalom előszobája.”
“Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy a sportágaink számára a Világjátékok egyre fontosabb – emelte ki Dr. Mészáros János. – A szövetségek már kifejezetten készülnek rá, mindent elkövetnek, hogy ott legyenek és a legjobb eredménnyel zárjanak. A sportolóknak pedig hatalmas fegyvertény kijutni a Világjátékokra, ott helytállni vagy érmeket szerezni pedig nekik ugyanazt jelenti, mint az olimpikonoknak az olimpián való jó szereplés. A cél, hogy mindenki tisztán és a fair play szellemében sikeresen zárja a rendezvényt, és bízunk abban is, hogy versenyzőink Wroclawban felmúlják az előző Világjátékokon elért magyar eredményeket. A sportolóinkban rejlő lehetőségek alapján erre van is remény.”
A magyar versenyzők közül az uszonyosúszó Kanyó Dénes és Károlyi Csilla, valamint a táncos László Csaba számít a legtapasztaltabb résztvevőnek, hiszen ők korábban három-három Világjátékokon szerepeltek. A sportága élő legendájának számító Kanyó Dénes ráadásul már ott volt az 1997-es, Lahtiban megrendezett játékokon.
Az ergométeres Pétervári-Molnár Bendegúz személyében olimpiát megjárt versenyző is indul Wroclawban, hiszen a 24 éves sportoló tavaly evezésben ott volt a riói ötkarikás játékokon.
Bár a sportágakat sokféleségük miatt nem lehet megfelelően összehasonlítani, a sportolók közül a legeredményesebbnek mégis a kilencszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Senánszky Petra és a négy-négy világ- és Európa-bajnoki címet nyert vitorlázó műrepülő Tóth Ferenc számít. Nagy sikerrel büszkélkedhet az ötfős aerobik csoport is, amelyik 2015-ben aranyérmes lett az Európa Játékokon.
A küldöttség legfiatalabb tagja az általános iskolát éppen csak befejezett uszonyosúszó Kothencz Petra, aki még nincs 15 éves. A rangidős az ötvenedik életévét a tavasszal betöltött vitorlázó műrepülő Szilágyi János.
A Világjátékokon 31 hivatalos és 4 meghívott sportágban rendeznek versenyeket 111 nemzet több mint 3000 sportolója számára. A jövő csütörtöki megnyitó ünnepségen jelen lesz Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is. A megnyitón a magyar zászlót Senánszky Petra viszi majd, aki 2016-ban Év Egyetemi Sportolója Díjat is megkapta.
A magyar sportolók névsora:
Aerobik:
Bali Dániel (PTE), Hegyi Dóra, Farkas Balázs (PPKE), Mazács Fanni (PTE), Szőllősi Panna (DE), Deák Anna (DE), Lőcsei Zoltán, Bökönyi Klaudia, Szalóki Emese (EKE), Szabó Júlia (MOME), Etényi Zsófi (TE), Kőrösi Kitti, Táskai Anita, Erdősi Dániel (PTE), Szenes Boglárka, Szilvás Angéla, Varga Dorottya (PTE)
Ergométer:
Fekete Beatrix, Pétervári-Molnár Bendegúz (BCE), Tamás Bence (BME)
Erőemelés:
Szabó Ágnes
Fallabda:
Farkas Balázs, Kis-Máté Csenge (SE)
Íjászat:
Kakas István, Buzás Károly
Ju-jitsu:
Szűcs Kristóf
Karate:
Tadissi Martial (NKE)
Strandkézilabda:
Balogh Ádám, Vitáris Norbert, Kun Attila, Gyene Norbert, Vizes Patrik (TE), John András, Nagy András (Technische Universität Graz), Priczel Bence (TE), Zakics Bence, Gábori Máté (TE)
Szumó:
Forgó Fruzsina, Makai Erika (WSUF), Sárkány Vivien
Tájékozódási futás:
Gyurkó Fanni (Glasgowi Egyetem), Weiler Virág (BME), Bakó Áron, Baumholczer Máté
Táncsport:
László Csaba, Páli Viktória, Andrea Silvestri, Váradi Martina, Pék Máté, Nagy Edit Lilla
Uszonyosúszás:
Károlyi Csilla, Kanyó Dénes, Senánszky Petra, Kosina Gergő (DE), Varga Krisztina, Dimák Dávid (SZTE), Kothencz Petra, Gruber Kornél (SZTE)
Vitorlázó műrepülés:
Tóth Ferenc, Szilágyi János
Képek forrása: Szabó Tünde FB oldal