A november 6-án, Horvátországban zajló junior Európa-bajnokságon több magyar dobogós helyet is sikerült kiharcolnunk: Sipőcz Richárd (SZE) megnyerte a nehézsúlyúak küzdelmeit, Sáfrány Péter (ME) pedig bronzérmet szerzett a 90 kilogrammban. A magyar válogatott egy arany- és két bronzéremmel az éremtáblázat ötödik helyén végzett ezen kívül még két ötödik és négy hetedik hellyel is jelentkezett a Judo utánpótlás csapata!
A versenyen elárt sikerei okán kérdeztük Pétert, a Miskolci Egyetem hallgatóját, továbbá az Élsportolói Mentor Program mentoráltját.
M.R: Honnan indult a sport karriered és milyen eredményeket értél el eddig?
S.P.: „Négy éves koromban, az óvodában kezdtem a judot a szüleim írattak be. Gyerekként is már a kisebb versenyeken sikerült jól szerepelnem, ezért mindig volt miért edzenem, nem csak az egészségem miatt. Nem voltam egy visszahúzódó gyerek, igazából ezért is választották a küzdő sportot a szüleim. Tavaly az ifjúsági Európa Bajnokságon 3. lettem, az Európai ifjúsági olimpiai játékokon csapatban 3., az Ifjúsági Világbajnokságon 7. és 2020-ban a junior Európa bajnokságon szintén a 3. helyezést értem el.”
M.R.: Befolyásolta a pandémia a felkészülést és a verseny lebonyolítását?
S.P.: „A verseny elég zárt körben zajlott a COVID miatt. A koronavírus engem is nehezített a felkészülésben, mivel 1 hónapig karanténban voltam.”
M.R.: Hogyan alakultak a végső küzdelmek, szoros volt a verseny?
S.P.: „Az első meccsem egy olasszal volt, aki elég jónak számít a súlycsoportban, a második meccsemen egy horvátot tudtam megverni, a nyolc között a későbbi győztes franciától kikaptam, vigaszágon egy lengyelt sikerült hosszabbításban megvernem. A harmadik helyért egy izraelivel mentem, akin hamar pontot szereztem és tartottam az előnyt az egész meccsen, így sikerült a dobogós helyet megszereznem.”
Péter ezzel megszerezte 4. bajnoki dobogós helyét, de a sikerszéria még közel sem ért véget!
Szöveg: Molnár Réka - Miskolci Egyetem Sportiroda
Fotó: Sáfrány Péter