”SZELLEMET, ERKÖLCSÖT, ERŐT EGYESÍTS!” ezzel a mottóval rendezi meg Jubileumi és Jótékonysági Estjét a Testnevelési Egyetem, megalapításának 90. évfordulóján.
A Gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter fáradozása nyomán 1925 novemberében megnyíló tanintézménnyel egy idős a Testnevelési Főiskola Sport Clubja is, amelynek komoly része volt abban, hogy a TF működése első két évtizedében a tanárképzésen kívül jelentős sikereket ért el az edzőképzésben, a különféle továbbképző tanfolyamok szervezésében és a sportot érintő tudományos kutatások alapjainak lefektetésében is.
A Magyar Testnevelési Főiskola 1975-ben, fennállásának 50. évfordulóján kapta meg az egyetemi rangot, s 1989-ben lett elnevezésében is egyetem. Megalapítása óta az intézményben mintegy 80 magyar olimpiai bajnok szerzett diplomát. Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok egész sora koptatta és koptatja ma is a létesítmény padjait, díszdoktorainak sorában a nemzetközi sportdiplomácia és a sporttudomány jeles képviselői lelhetőek fel.
Mint ismeretes október közepén porig égett az egyetem atlétikai csarnoka, amelynek újjáépítése kapcsán a kormány és számos szervezet felajánlotta segítségét.
A most szombaton az Iparművészeti Múzeumban megrendezendő jubileumi és jótékonysági estre meghívást kapott a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség elnöke, prof. dr. Kiss Ádám is. A rendezvény lehetőséget teremt az egyetemet ért tűzesethez kapcsolódó jótékonyságra, s ezáltal a sporttörténeti relikviák újjáépítésére, valamint a TF történeti múzeum és levéltár, valamint emlékpark létrehozására is. A rendezvény fővédnöke Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, védnöke dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár.