Egyetemi, bajnoki értékelés - férfiak
Habár a koronavírus-járvány miatt csonka maradt a kosárlabda szezon, a férfiaknál sem keleten, sem pedig nyugaton nem maradt veretlen csapat a bajnokság beszüntetésekor. A keleti csoportot a címvédő TF, a nyugatit pedig a Szombathely vezette.
Olvasási idő: 5 perc
Az előző évekhez képest talán picit gyengülő, de így is igen erős keleti csoportot a címvédő TF vezette, amely egy miskolci fellépést leszámítva az összes rangadóját megnyerte. Boros Zoltán - aki már női és férfi vonalon is nyert egyetemi bajnokságot a TF-fel - címvédő alakulata gyakorlatilag együtt maradt, sőt kicsit még talán erősödött is.
Center poszton történt váltás, a lett Scerbinskis helyett a Vasasban szereplő Kelenföldi Domonkos erősíti a gárdát a palánkok alatt, Szabó Domonkos pedig a mezőnyben teljesített nagyon hasznosan, megbízhatóan. Jó néhány az NB I B piros csoportjában csapatában meghatározónak számító játékosa vezérletével a keret erőssége, bősége révén a címvédő tudta kompenzálni, hogy kulcsjátékosai bizony csak a mérkőzéseken találkoznak, nem készülnek együtt.
A 2. helyen a 2018-as győztes miskolci gárda állt. Drahos Gábor generációváltás közben lévő alakulata a Takács-Kozák M.-Kozák B.-Lippai "tengelyre" támaszkodott, a hullámzó teljesítményt nyújtó fiatalabbak közül pedig valaki szinte mindig fel tudott nőni a feladathoz, s ennek köszönhető a Miskolc remek, talán kicsit erőn felülinek is mondható szereplése.
A borsodi legénység produkált egy szédületes fordítást: úgy győzte le az Eger együttesét, hogy a 2. negyed közepén még 24 (!) pontos (9-33) hátrányban volt. A miskolciakhoz hasonlóan a Nyíregyháza is 2 vereséggel állt, a két gárda játszott volna Miskolcon egy ki-ki meccset a 2. helyért. A szabolcsi legénységből "kivált" szinte a teljes kezdő ötös, az egyetemi szinten félelmetesen erős Bus-Czura-Oláh-Gáspár kvartett, így Vaskó György elő-, Demeter Ádám és Sitku Márton pedig meghatározó játékosként színre lépett. A nyíregyháziaknak a csonka szezonban volt egy remek kezdő ötösük, ám a kispad - főleg a belső posztokon - nem volt túl hosszú, így mindenképpen dicséretes, hogy versenyben voltak a csoport 2. helyéért.
A szabolcsiaknak még aránylag sok meccsük maradt el, többek között, mint már említettük egy miskolci, valamint egy debreceni fellépés az erősebb Debrecennél. Érdekesség, hogy a remek napot kifogó Medikus otthonában a szabolcsiak csak a hajrában tudtak fordítani.
A tavalyi ezüstérmes debreceni együttesnél nagy érvágás volt a két Kozák-fivér Miskolcra távozása. Vissza is esett az együttes, amely a Miskolctól és a TF-től - a címvédőtől több, mint 30 ponttal - is kikapott saját pályáján, de így is stabil 4. volt.
Az előző évek meghatározó alakulata, az Eger a közelmúlt néhány kulcsjátékosának "kiöregedése", valamint főleg center poszton a sorozatos sérülések miatt ezúttal nem igazán tudott beleszólni a négy élcsapat harcába, bár volt, hogy a dolgukat megnehezítette.
Az ELTE a tavalyi évadhoz képest sokat lépett előre, középcsapattá vált, Bartos Bálint személyében náluk játszott a csonka szezon egyik nagy felfedezettje. Üde színfolt volt az új gárda, az AKE-BGE színre lépése, az újoncnak nem voltak létszámgondjai, s ideig-óráig az élcsapatok dolgát is megnehezítették. Ha Zsirai Gyula legénysége többet tudna együtt dolgozni, s jobban összeszokna, sokat léphetne előre.
A DMSE közel volt egy óriási bravúrhoz a Nyíregyháza ellen, s ez jól mutatja a gárda fejlődését. Kovács István legénysége elég hullámzóan teljesített, hiszen míg a nyíregyháziaktól csupán 2, addig az ELTE-BEAC csapatától - amelyet nem mellesleg a fővárosban le tudott győzni - viszont 17 ponttal kapott ki saját pályáján.
Szegeden, - ahogy a hölgyeknél, úgy a fiúknál is - generációváltás zajlik, a csongrádi legénység győzelem nélkül zárta a csonka szezont, a DMSE együttesével játszott két szoros meccset - sok munkára lesz szükség ahhoz, hogy újra döntő-esélyes csapata legyen Szegednek.
A nyugati csoportban kiemelkedett a Szombathely és a Közgáz. A két élgárda 1-1-gyel végzett egymás ellen, mindkettőnek a másik otthonában elszenvedett az egyetlen veresége, az egymás elleni összevetésben a vasiak bizonyultak jobbaknak, így nagy esélyük volt a csoport megnyerésére. Kéri Péter ismét sztárok nélküli, de rendkívül egységes, szervezett gárdát hozott össze, ám ezúttal sem volt szerencséje. A szombathelyiek az előző két évadban a keresztjátékban pár ponttal alulmaradva a későbbi végső győztes Miskolccal, majd TF-el szemben csúszott le a négyes döntőről. Idén nagyobb esélye lett volna bejutni, ráadásul tartását, lelki erejét jól mutatta, hogy a BME otthonában úgy tudott nyerni, hogy a 2. negyed közepén 28 (!) pontos hátrányban (35-7) volt.
A teljes csapatával egyéni képességek tekintetében a mezőny legjobbjai közé tartozó Közgáz abban lépett előre az előző évekhez képest, hogy a szombathelyi fellépést leszámítva ezúttal nem botlott kis és középcsapatok otthonában. Vladár Csaba legénysége nem túl gyakran tudott komplett keretével felállni, s legjobbjai nem is nagyon tudtak együtt dolgozni. Bea Gergelyék érdekes keresztjátékot játszottak volna a Miskolccal, vagy a Nyíregyházával, bánhatják, hogy idő előtt befejeződött az évad.
A két élcsapat mögött a BME-MAFC együttese állt, amely ezúttal kevésbé tűnt stabilnak, kiegyensúlyozottnak, mint az előző években. A 28 pontos vezetésről elveszített Szombathely elleni meccsről már szóltunk, de Bagi Melinda és Tiba Klára együttese számára nyilván fájó volt a PTE-PEAC, s különösen a SMAFC otthonában elszenvedett vereség, így 3. helyen állt a "műszaki alakulat".
A 4. az a Mosonmagyaróvár lett, amelynél nagyon sok múlt azon, hogy a rendelkezésre álltak-e a győri NB I B-s csapatban szereplő kulcsemberek. Amikor a győrieknek hétközi meccsük volt, legjobbjai nélkül azért kevésbé volt hatékony a Lajta-parti alakulat, amelynek az igazán fájó a szombathelyi vereség volt: teljes csapattal szaladtak bele egy 94-58-as verésbe. A Mosonmagyaróvárnál ideális esetben a kezdő ötös roppant erős volt, Laky Tibor fiai a TF-fel mehettek volna a keresztjátékban a négyes döntőért az esélytelenek nyugalmával.
Az 5. a PTE-PEAC csapata lett. A pécsi legénységnél is sok múlt azon, hogy tanulmányi, s egyéb okok miatt ki áll a szakvezetés rendelkezésére. Otthon "elkapták" a BME-t, közel álltak a bravúrhoz a Közgáz, s helytálltak a Szombathely ellen, de simán kikaptak a Mosonmagyaróvártól, a gyengébbeket többnyire simán verték.
Ha lenne a legtöbbet fejlődő csapat díja, erre jó eséllyel pályázhatna az előző években "túl sok vizet nem zavaró" soproni együttes, a SMAFC. Farkas Dávid legénysége főleg saját pályáján vitézkedett, sikerei élére mindenképpen a BME elleni bravúr kívánkozik, de a Petőfi SE és a Veszprém játékosai is "lógó orral" távozhattak a Krasznai-csarnokból.
Szintén hazai pályán "villant meg" időnként az idegenbe gyakran erősen tartalékosan pályára lépő Veszprém, amely a mezőny hátsó felébe tartozó riválisok ellen szerepelt sikerrel. A lelkes Petőfi SE a nyeretlen sereghajtó NKE kétszeri legyőzése mellett a Veszprémet tudta megverni otthon.
A nyeretlen NKE szereplése nehezen értelmezhető. Többnyire 5, amúgy jó adottságú játékossal lépett pályára az együttes, amely volt, hogy pályaválasztó jogát is feladta. Volt, hogy igen nagy: 90 pont körüli verést kapott a társaság, amely a mezőny második felébe tartozó riválisokkal, amíg játékosai erővel bírták tartotta a lépést.
A győztes, a bajnok - elvben - a belgrádi Európai Egyetemi Játékokra utazhatott volna, ám már azt is törölték, illetve jövőre halasztották. A szakvezetők pedig ebben a mindenki számára nehéz helyzetben, ha gondolnak már a következő évadra, akkor talán - legalábbis fejben - már arra próbálják összeállítani a kereteket, megvizsgálni, kikre számíthatnak, kikkel erősödhetnek a 2020-21-es szezonra, amíg érdemi edzésmunkát nem végezhetnek.
Szöveg: Botár László
Fotó: PXhere
