114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Így ünnepelte az ELTE az Egyetemi Sport Nemzetközi Napját

Számos sportrendezvénnyel, köztük Inkluzív Sportnappal, 5vös 5km futóversennyel és Szülinapi Aerobik Partyval hívta fel az egyetemi sportolás fontosságára a figyelmet az ELTE és sportegyesülete, a BEAC.

„A sport mindenkié!” mottóval másodszor megrendezett Inkluzív Sportnapon több száz fogyatékossággal élő és ép egyetemi hallgató, dolgozó és iskolás sportolt együtt a Tüskecsarnokban. Az ELTE Szolgáltató Központ Fogyatékosügyi Központja és Sportirodája, valamint a BEAC szervezésében zajló esemény célja volt a közös sport általi érzékenyítés, illetve élményt, mozgást, kikapcsolódást nyújtson minden sportolni vágyó számára. A Láss Egyesület jóvoltából a vak ping-pongot, illetve a tandem kerékpározást próbálhatták ki az érdeklődők. A sportnapon bárki megmutathatta ügyességét ülőröplabdában, kerekesszékes kosárlabdában, vagy csörgőlabdában is. Utóbbi két sportágban idén először, hagyományteremtő szándékkal egyetemi bajnokságokat is rendeztek, melynek pozitív fogadtatása arra ösztönözte a szervezőket, hogy a jövőben rendszeressé tegyék az egyetemek közötti kerekesszékes kosárlabda és csörgőlabda bajnokságokat.

A harmincharmadik alkalommal megrendezett 5vös 5km futóversenyen idén 859 egyetemi hallgató, oktató és mozogni vágyó vett részt. A versenyzők jelentős része az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákjai és oktatói közül került ki, de a társegyetemekről – például a BME-ről, a Testnevelési Egyetemről, a Corvinus Egyetemről, az Óbudai Egyetemről, sőt még a Miskolci, Debreceni és Nyíregyházi Egyetemről  – is érkeztek. A versenyen – ahol az ELTE új rektora, Borhy László is futócipőre cserélte az egyetemi talárt – elsőként Dani Áron, a BEAC atlétája ért célba, aki alig több mint negyed óra alatt futotta le az öt kilométert. Néhány másodperccel őt követte Barabás Gábor és Mester Bálint. A női indulók közül az ELTE BTK mesterszakos hallgatója, Staicu Simona maratoni futó olimpikon volt a leggyorsabb.

Este az aerobiké volt a főszerep, ugyanis a BEAC Aerobik szakosztálya – az ELTE Aerobik – egy óriási Szülinapi Aerobik Partyval ünnepelte meg fennállásának 10. évfordulóját. A közel 300 résztvevő délután 5-től egészen este 11 óráig mozoghatott együtt az ELTE Aerobik edzőivel. Számos edzéstípust, köztük a zumbát, a köredzést, a jógát, és az alakformáló aerobikot is kipróbálhatták az érdeklődő hallgatók és dolgozók. Az edzéseket látványos hastánc, cheerleader és jazztánc bemutatók tették színesebbé. Az est fénypontja Péntek Enikő Zona edzése, valamint a 300 szeletes szülinapi torta ünnepélyes felvágása és elfogyasztása volt. Az esemény sikerén felbuzdulva a BEAC és az ELTE Aerobik szervezői rendszeres, összegyetemi aerobik partykat terveznek a jövőben.

A szombathelyi Savaria Egyetemi Központban szintén sportnappal ünnepelték szeptember 20-át. A csapatsportokon túl a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták az íjászatot, valamint összemérhették ügyességüket a MEFS által szervezett Campus 3Próbán is, amelyen az Inkluzív Sportnap és a Szülinapi Aerobik Party résztvevői is versenybe szálltak a Hervises ajándékutalványokért.

Forrás: ELTE-BEAC

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink