Igazi kőkemény presztízscsatát hozott a Nyugati csoport csúcsrangadója, az elsőségről döntő Közgáz-Szombathely összecsapás a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a férfiaknál. Hosszabbítás után a fővárosi együttes nyerte a drámai "ütközetet", megfosztva ezzel veretlenségétől a vasi legénységet, de a két remek csapat egymás elleni összevetésében a SzoESE a jobb. A meccs másnapján a Közgáz "gálázott" az NKE ellen, a MAFC pedig visszavágott meglepő őszi soproni vereségéért a SMAFC-nak. A Keleti csoportban is rendeztek egy rangadót, amelyen a Miskolc elsősorban a második negyedben mutatott jó védekezésére építve 15 ponttal verte a Debrecent. A Nyíregyháza a nyolc triplát szerző Demeter Ádám vezérletével fektette két vállra az Eger együttesét. Az alsóházi összecsapásokon vendégsikerek születtek: a DMSE az ELTE-BEAC, az AKE-BGE pedig a Szeged otthonában diadalmaskodott.
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, férfiak.
Keleti csoport, 16. forduló
ELTE BEAC–Debreceni Medikus SE 77–85 (18–21, 23–22, 16–20, 20–22)
Budapest, Tüskecsarnok, 20 néző. V.: Gaál, Gyurka.
ELTE BEAC: Gyurcsányi 11/6, Somosi 1, TÍMÁR 11/6, CZIMER 22/12, BARTOS 32/6. Csere: Szeiler. Edző: Tima Gergely.
Debreceni Medikus SE: Hegyi 13, VESZPRÉMY 15/12, Nyiri 3/3, CSIRPÁK 20/3, KOVÁCS G. 32/9. Csere: Nádasi 2, Cseh. Edző: Kovács István, Dóra Márton.
A hazai csapatnál sokan sérüléssel küzdöttek az előző hétvégi nemzetközi tornát követően, így csak tartalékos kerettel tudta fogadni a debrecenieket. Ennek ellenére a kilátogatók jó színvonalú, szoros mérkőzést láthattak. A végig fizikális, és jó iramú összecsapás végére azonban elfáradt a hazai csapat, így a vendégek be tudták biztosítani a győzelmüket. Döntőnek bizonyult, hogy nagyrészt a három dupla-duplát elérő játékosa, Veszprémy Zoltán (15 pont, 10 lepattanó), Csirpák Patrik (20 pont, 10 lepattanó) és Kovács Gábor (32 pont, 11 lepattanó) jóvoltából a DMSE 48–25-re nyerte meg a lepattanó csatát.
Tima Gergely: - Szeretnék gratulálni az ellenfélnek a győzelemhez, illetve a meg szeretném köszönni a srácoknak a küzdést.
Kovács István: - Borzasztóan küzdelmes mérkőzést sikerült megnyernünk. Végig vezettünk pár ponttal, de az utolsó pillanatig benne volt a mérkőzésben, hogy a szívósan küzdő hazaiak fordítanak. Végül nyertünk, és nagyon boldogok vagyunk. Gratulálok az ellenfélnek és a saját csapatomnak is!
Szegedi RSC–AKE-BGE 48–73 (11–24, 7–21, 16–11, 14–17)
Szeged, Topolya sor, 35 néző. V.: Nyilas, Utasi.
Szegedi RSC: Perényi 8, Liszkai 8, Kass 5, Kaszai 2, Hajdú 2. Csere: Kopanecz M. 10, Kéri, Eperjesi 6/6, Kereszty 7/3, Banda. Edző: Mészáros Vivien.
AKE-BGE: Garai 9, TÓTH M. 18, MOGYORÓS 17/12, Szakács 5, Szőke 8. Csere: Lantos 6/3, Holjencsik 4, Szappanos 6/6, Kocsis, Domján. Edző: Zsirai Gyula.
Vontatott játékkal indult a mérkőzés, ami a vendégcsapatnak kedvezett, az első negyed közepére sikerült nagyobb előnyt szerezni az AKE BGE együttesének. A szakasz második felében a hazaiak próbáltak kapaszkodni, de egy remek hajrával és a dupla-duplától egyetlen pattanóval elmaradó Mogyorós Bence (17 pont, 9 lepattanó) kiváló dobóformájával az első negyed végére tetemes különbség alakult ki a két csapat között. A második 10 perc hasonló ritmusban folytatódott, a BGE végig a kezében tartotta az irányítást. Habár a hazai csapatnak megvoltak a helyzetei, nem tudtak élni a lehetőséggel. Az első félidő végére Mogyorós mellé Tóth Márk is felzárkózott, aki nemcsak pontjaival, hanem palánk alatti munkájának és védekezésének köszönhetően csapata fokozatosan növelte a különbséget. A szegediek ebben a negyedben alig jutottak szóhoz, nem akadt egy játékos sem, aki a vállára tudta volna venni a csapatot. Szünetre a vendégek közel 30 pontos előnyt szerezve gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést (18–45).
A második félidőre a Szeged "felébredt", s bár a támadásban továbbra sem akadt senki, aki kiemelkedőt nyújtott volna, védekezésben feljavulva sikerült megnehezítenie ellenfele dolgát. Ez a tendencia végig megmaradt a második félidőben, ahol ugyan a két csapat szoros negyedeket játszott, az első félidőben megszerzett vendég előnyt a hazai gárda nem tudta ledolgozni. A vendégeknél Tóth 18 ponttal és 14 lepattanóval dupla-duplát ért el, amihez Mogyorós remek teljesítménye társult, aki kiváló százalékkal talált be kintről, és 17 egységig jutott, amelyből 12 pontot hárompontosok értékesítéséből szerzett. A hazai csapat legjobb dobója Kopanecz Márton lett 10 ponttal, de kiemelkedőt ezen a mérkőzésen egyik játékos sem tudott nyújtani.
Mészáros Vivien: - Mihamarabb szeretném elfelejteni ezt a mérkőzést. Gratulálok az ellenfélnek!
Zsirai Gyula: - Nagyon szeretném megdicsérni a csapatomat, mert nagyon kulturáltan kosárlabdázott, és ami a legfontosabb, hogy jól védekezett, ennek köszönhetően elég hamar el tudta dönteni a mérkőzést. Sok sikert kívánok a nagyon szimpatikusan kosárlabdázó hazai csapatnak!
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület–EKE EGER 91–76 (21–18, 23–23, 26–15, 21–20)
Nyíregyháza, Nyíregyházi Egyetem Sportcsarnok, 50 néző. V.: Sallai, Zalai.
Nyíregyháza: DEMETER 27/24, VASKÓ 10/6, Kovács Z. 4, SITKU 19, MOKÁNSZKI 22. Csere: Hengsperger 7/3, Jurák 2, Tisza, Horányi. Edző: Hegedűs Ferenc.
EKE - EGER: SZABÓ M. 13/3, Pomázi 6, Papp 14/3, ILLÉS 18/6, Szicsák 6. Csere: Bürgés 2, Kátai 3/3, SZATMÁRI 14/6. Edző: Váczi Péter.
Izgalmas, látványos játékot hozó, közönségszórakoztató meccsen az első félidő még kiegyenlített játékot hozott, jól tartotta magát az ügyesen kombináló Eger. Szünet után a remek dobóformát kifogó Demeter Ádám (8/11, 72,72% tripla), valamint a 19 pontos, 13 lepattanós dupla-duplát elérő Sitku Márton vezérletével a hazaiak magukhoz ragadták az irányítást, és elsősorban a 3. negyedben nyújtott remek játékukkal a szívósan küzdő, s helyenként kifejezetten jól kosarazó egri legénység fölé kerekedtek.
Hegedűs Ferenc: - Az alapszakasz hajrájának szempontjából fontos volt ez a meccs. Szerencsére megoldottuk ezt a feladatot is, és így már a Keleti csoport legjobb négy csapata között vagyunk. Gratulálok a srácoknak, mert időnként szépen és közönségszórakoztatóan játszottak.
Váczi Péter: - Elég tartalékosan tudtunk kiállni, és ebben a szerkezetben, ebben a felállásban kihoztuk magunkból a maximumot. Egyértelmű, hogy így, hogy nem tudtunk teljes játékot játszani, megérdemelten nyert a Nyíregyháza.
Miskolci Egyetem–Debreceni Egyetemi 80–65 (24–24, 20–8, 15–17, 20–16)
Miskolc, Körcsarnok, 50 néző. V.: Vaszi, Lónáth.
MEAFC: Kozák M. 12, TAKÁCS D. 12, KOZÁK B. 18/9, ASSZÚ 10, LIPPAI 22. Csere: Sándor 4, Orliczki 2, Gadus, Molnár, Szőke. Edző: Drahos Gábor.
Debrecen: POLLÁK 13/3, Zsuga 8/6, Berzi 3, OPRE 9/3, FÁBIÁN 12. Csere: Szekeres 8/6, Gólya 6, Nemes 4, Orosz 2, Jurák. Edző: Berényi Sándor.
A tavalyi elődöntő visszavágójaként is felfogható mérkőzésen már a kezdéskor egymásnak estek a felek. Remek iramú találkozón a felek kitűnő százalékkal (67% ill. 65%) kezdték termelni a pontokat a szemre is tetszetős támadások végén. A második játékrészben szigorított védekezésén a Miskolc, így csupán nyolc egységig jutott a Debrecen, s 10 pont fölötti hazai vezetéssel térhettek pihenőre a felek.
A második félidőt a vendégek kezdték jobban, s egy 10–2-es rohammal 4 pontra felzárkóztak. Ezt követően azonban újítani tudtak a hazaiak, akik egységes csapatmunkával visszaverték a Debrecen további felzárkózási kísérletét, s 10 pontos előnnyel várhatták a záró etapot. Ebben a vendég együttesben már nem volt elég erő egy újabb felzárkózásra, így bár igen gyengén (3/17, 18%) dobtak távolról a hazaiak, a Miskolc végül 15 ponttal nyerte a hét keleti rangadóját.
Drahos Gábor: - Gratulálok játékosaimnak, jó iramú mérkőzésen tudtak többször is megújulni és gyakorolni egy jó sebességű, szívós ellenfél ellen. Örömteli volt látni, hogy Lippai és Orliczki hogyan igyekezett betartani a taktikai utasításokat.
Berényi Sándor: - Gratulálok a Miskolcnak, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban! Pollák Balázsnak boldog születésnapot kívánok!
Nyugati csoport, 16. forduló
Közgáz–Szombathelyi ESE 64–62 (20–14, 15–22, 14–8, 12–17, 3–1)
Budapest, Kinizsi u., 50 néző. V.: Hervay, Rózsavölgyi, Lázár.
Közgáz: Laczó 7/3, DE SANTIS 12/3, Bernacchini 3/3, MÁRIÁS 20, BEA 5. Csere: NÉMETH B. 10, Bartha 3/3, Sebestyén 2, Úr 2, Fóti. Edző: Vladár Csaba.
SzoESE: HORVÁTH CS. 9, CZUKOR 9, Körmendi 7/3, HÓDI 11/6, Oroszi 7/3. Csere: Soós 6/6, VICZE 7/3, Papp 4, Schweighoffer 2. Edző: Kéri Péter.
A csoport két élcsapatának szombathelyi összecsapásán 12 ponttal nyert a találkozóra veretlenül érkező SzoESE, a Közgáznak ez az egy őszi veresége volt az összecsapás előtt.
"Nekiesett" a Közgáz a szombathelyi együttesnek, s lendületes, pontos játékkal villámgyorsan elhúztak 15–6-ra. Kéri Péter időkérése megtörte a hazai lendületet, s egy 5-0-lal "közelített" a SzoESE. A szakasz Laczó Levente és Soós Bence triplaváltásával, s 6 pontos hazai vezetéssel zárult. A második etapot ugyan két triplával kezdték a vendégek, de Németh Bence lendületes, erőszakos, betörések utáni kosaraival tett róla, hogy ne fordítson a vasi legénység. A szakasz közepén Horváth Csaba kosarával sikerült átvennie a vezetést a hatékonyan védekező vendégegyüttesnek. A folytatásban váltott vezetéssel haladtak a felek, nagy volt a közdelem, de mindkét csapat játékosai gyengén dobtak. Vicze Kristóf villanásainak köszönhetően a vendégek fordulhattak minimális előnnyel.
Az ádáz csata szünet után is folytatódott, a 3. negyed első 4 percét két értékesített büntetővel nyerte 2–0-ra a Közgáz, amelynek játékosai sok dobást rontottak el a vonalról. A szakasz első mezőnykosarát a 25. perc végén a hazai gárda és a mezőny legeredményesebb játékosa, Máriás Gergely szerezte. A szakasz hajrájában előbb a SzoESE mutatott be egy 6–0-t, majd Bartha Ákos és Gabriele de Santis egy-egy triplájára alapozva a Közgáz egy 8–0-t, a 4. negyedet 5 pontos előnnyel várhatták a hazaiak. Ennek elején a végül 11 pontos, 15 lepattanós dupla-dupláig jutó Hódi Patrik két büntetőjével, majd triplájával hamar ledolgozta hátrányát a Szombathely. Továbbra is óriási volt az iram, rendkívül hatékonyan védekeztek, ugyanakkor gyengén dobtak a csapatok. Hazai oldalon 5, szombathelyi részről pedig 8 blokkot regisztrált a statisztika, a hazai "légelhárítás" vezére, a 14 lepattanót is megkaparintó Bea Gergely egymaga 4 blokkot jegyzett. Ha szűken is, de a Máriás vezette Közgáznál volt az előny, de a SzoESE szívósan tapadt ellenfelére.
A végjátékban aztán érződött, hogy ez egy igazi presztízscsata, feszültté vált a hangulat. Már-már győztesnek látszott a Közgáz, amikor személyi hibája után előbb legjobbja, Máriás, majd a hazai pad is technikait kapott, s ezek után egyenlített a SzoESE. Öt másodperccel a játékidő letelte előtt De Santis betörésből megszerezte a vezetést a Közgáznak, de a vendégek a félpálya közeléből elhajított dobása után a mezőny legalacsonyabb játékosa, Horváth Csaba bravúros pöcivel hosszabbításra mentette a meccset. A holtidőben az amúgy kedvező lélektani helyzetbe kerülő vendégek is kaptak egy technikait, így hazai büntetővel kezdődött a ráadás, de Santis elhibázta. A "túlóra" is fogcsikorgató küzdelmet hozott, amelyben a SzoESE nem tudott mezőnykosarat szerezni, s bár Hódi 1 jó büntetőjével vezetést szerzett, Német 2+1-es akciója a hazaiak sikerét jelentette, a hosszabbítás második felében már nem született kosár.
Vladár Csaba: - Jól kezdtünk, s volt egy olyan titkos reményünk, hogy ne csak nyerjünk, hanem az egymás elleni összevetésben is jobbak legyünk a Szombathelynél, ám utóbbira nem volt esélyünk. Az elszántsággal, az akarással nem volt gond, a támadójátékkal annál inkább. Nagyon örülök annak, hogy végül sikerült győznünk, és hosszabbítás után megnyernünk egy mérkőzést, ami nagyon jó érzés. Gratulálok a szintén nagyot küzdő Szombathelynek is!
Kéri Péter: - Nagy iramú, kemény, igazi, férfias csapata folyt a pályán, valódi egylabdás meccs volt, amelyből hosszabbítás után a Közgáz jött ki jobban. Gratulálok nekik a győzelemhez!
Veszprémi Egyetemi SC–PTE-PEAC 53–91 (13–20, 22–27, 12–18, 6–26)
Veszprém, Egyetemi Tornacsarnok, 120 néző. V.: Sebesi, Magyari.
Veszprémi Egyetemi SC: BIRKÁS 21, Piukovits 7/3, Grifatong 5, Rehák 2, Kovács 7. Csere: VEINGARTNER 11/3. Edző: Mónus Péter.
PTE-PEAC: NAGY K. 19/9, VARGA 16/6, GÁSPÁR 8, Lajos 6, KISS M. 21. Csere: Major 5/3, Kovács 4, Pákozdi 4, GRISZHABER 8. Edző: Földi Sándor.
Az első 5 percben még fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a szakasz második felében pontosabban játszva elhúzott, s a nyitó negyedet 7 ponttal megnyerte a Pécs. A 2. negyedben óriási dobópárbajt hozott, s a két András, Birkás és Veingartner révén versenyben maradtak a hazaiak, ekkor 12 ponttal "ment" a csapatként jóval "több lábon álló" PTE-PEAC. A második félidőben a hazai csapat védekezése teljesen szétesett, védekezésben és már támadásban sem volt olyan hatékony, mint az első 20 percben. A vendégek folyamatosan hoztak egy jó szintet, magassági fölényük révén 59–29-re nyerve a lepattanó csatát végül közel 40 pontos győzelmet arattak. A vendégeknél Kiss Milán 21 pontos (10/12 mezőnyből) és 17 lepattanós (6 támadó) roppant hatékony játékkal elért dupla-duplája mellett elsősorban két mezőnyember, Nagy Kevin és Varga Edvin ponterős játéka emelhető ki, valamint Gáspár Eriknek a 8 pontja mellé szerzett 13 lepattanójáról is szólni kell.
Mónus Péter: - Gratulálok ellenfelünknek, a támadó lepattanóból sajnos sokat engedtünk neki, tizennyolcat szedett a pécsi csapat. Sajnos a szezon végére létszámban és fejben is elfogytunk, amíg a "húzóembereknek" titulált játékosok nem tudnak kellően hozzá tenni, nem születhet más eredmény.
Földi Sándor: - Kihasználtuk a magassági fölényünket, sok lepattanónk volt, és ebből tudtunk indulni, így alakult ki az eredmény. Köszönjük ellenfelünknek a játékot!
BME-MAFC–SMAFC 75–50 (16–13, 17–10, 17–14, 25–13)
Budapest, Tüskecsarnok, 20 néző. V.: Lövei, Bátovszky.
BME-MAFC: SVÉDA 5, TÁLOS 17/12, LÁNG-MITICZKY 12/6, Csepregi, Fekete 4. Csere: KOFLANOVICS 18/18, Rados 3/3, Horváth, Nagy 4, Komma 6, Baranyi 4, Shirian 2. Edző: Tiba Klára, Bagi Melinda.
SMAFC: HORVÁTH 16/6, Heiszenberger 9/3, SZEGEDI 10, Tukovits 12/6, Barcza 2. Csere: Szilágyi, Janzsó 1, Erdős, Nichter, Scherk. Edző: Farkas Dávid.
A mérkőzésen a hazai alakulat a kezdetektől fogva jó védekezést mutatott be, és ebből indulva jó ritmusú támadásokat vezetett. Kiváló hárompontos dobóformát produkált a csapat, 50%-os mutatóval zárta a mérkőzést. A SMAFC csapata ügyes akciókat vezetve a szünetre még 10 pont különbségre felzárkózott, térfélcsere után azonban a BME már nem engedte, hogy a soproni együttes tovább zárkózzon, sőt fegyelmezett játékára támaszkodva folyamatosan növelte a két csapat közötti különbséget, s végül 25 ponttal győzött. A hazai sikerben jelentős szerepe volt, hogy a BME-MAFC a 43–31-re megnyerte a lepattanózást, még úgy is, hogy a mezőny egyetlen dupla-duplát elérő játékosa, Szegedi Márton (10 pont, 11 lepattanó) a vendégeknél játszott.
Tiba Klára: - Fájó vereséget szenvedtünk ősszel Sopronban. Nagyon akartunk ma nyerni, nem lett igazán szép a játék. Örülök, hogy mindenkit pályára tudtam küldeni. Gratulálok a srácaimnak!
Farkas Dávid: - Tudtuk, hogy az őszi hazai győzelmünkkel megráncigáltuk az oroszlán bajszát, és várható volt, hogy most óriási nyomást fog ránk gyakorolni a BME. Gratulálok győzelmükhöz, hiszen ötven százalékos triplamutatóval és ilyen agresszív védekezéssel megmutatták miért is tartoznak a nyugati csoport élmezőnyébe. Múlt heti pécsi győzelmünknek köszönhetően számunkra a mai mérkőzés már "tét nélküli" volt, ennek ellenére örülök, hogy három negyeden keresztül így is méltó ellenfelek tudtunk maradni. Sok sikert kívánok a BME-nek a playoffban!
A 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
NKE SE–Közgáz SC és DSK 63–149 (16–43, 16–38, 20–30, 11–38)
Budapest, Kinizsi u., 10 néző. V.: Nagy, Jurászik.
NKE-SE: BOLYKI 29/12, Póczos 12, Pálvölgyi 10/6, Tyetyák 10, Magari 2. Edző: Ifj.Paulik Tamás.
Közgáz SC és DSK: Sebestyén 24/6, Fóti 20/6, Horváth 13/9, Úr 39/3, Bea 27. Csere: Kiss b. 11/9, Laczó 10, Gőczi 5/3. Edző: Vladár Csaba.
A 3. fordulóból elhalasztott meccset pótolták kedd este. A mérkőzés kimeneteléhez nem férhetett kétség, hiszen míg az NKE eddig nyeretlen, addig a Közgáz a mérkőzést megelőző napon a Nyugati csoport első helyéért játszott meccsen hosszabbítás után legyőzte az éllovas szombathelyieket, ám az egymás elleni összevetésben a vasiak a jobbak. A Közgáz egy "védekezés nélküli", összesen 212 pontot hozó találkozón minden tekintetben felülmúlta a helyenként ügyes támadásokat vezető NKE-t. Vladár Csaba tanítványai hol könnyű kosarakat szereztek indításból, hol pedig távolról voltak eredményesek. Bár nem volt esélye az NKE-nek, ennek ellenére derekasan küzdöttek az ezúttal is csere nélkül felálló „hazaiak". Vladár Csaba csapata végül 149 dobott ponttal igazi erődemonstrációt tartott a bajnoki hajrá előtt, a Közgáz két játékosa, Bea Gergely (27 pont - 13/13 mezőnyből - 20 lepattanó, 10 gólpassz) és Laczó Levente (10-10 pont és lepattanó, 13 gólpassz) is tripla-duplával, Úr Mátyás (39 pont, 10 lepattanó) pedig dupla-duplával zárta a találkozót.
Ifj. Paulik Tamás: - Nem ez volt edzői pályafutásom csúcspontja. Az egyetlen pozitívum, hogy ezt az általunk többször halasztott meccset végül sikerült lejátszanunk. Sok sikert kívánok a Közgáznak a továbbiakban!
Vladár Csaba: - Az erőviszonyok egyértelműek voltak, ennek ellenére sikerült végig komolyan vennünk a mérkőzést, ennek is köszönhető a dobott pontjaink száma. Gratulálok a fiúknak, de a nagyobb feladatok csak ezután jönnek.
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség döntése értelmében a koronavírus-járvány miatt a bajnokság április 30. után folytatódik.
Fotó: Práczki Péter
Szöveg: Botár László, Márványkövi Ferenc