A karate EEB-n a tíz fős magyar egyetemi különítmény indult, a versenyek a formagyakorlatokkal kezdődtek, ahol sajnos egyik magyar résztvevőnek sem sikerült érmet szereznie.
A formagyakorlatok bemutatásában két magyar versenyző indult, az egyetlen női karatés a csapatban Sterck Laura a Budapesti Corvinus Egyetem és Nagy Botond a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója.
Laura annak ellenére, hogy először indult egyetemi bajnokságon nagy reményekkel vágott neki a versenynek, hiszen nemrég maccabi játékokon aranyérmet szerzett. Sajnos a bravúr most nem sikerült, mivel rögtön az elején egy portugál versenyzővel került párba és a hazai bírók a portugál egyetemistát találták jobbnak.
Nagy Botond a tavalyi zágrábi Európai Egyetemi Játékokon bronzérmet szerzett, de ezúttal neki sem sikerült az éremig jutnia. A BME színeiben versenyző Botond az első körben a házigazdák versenyzőjét 4:1-re verte, majd az angol egyetemistával szemben 3:2-vel jutott tovább, azonban ugyanilyen arányban alul maradt a montenegrói Donja Gorice Egyetem képviseletében versenyző Vukoticcal szemben.
A karate EEB-n Laurán és Botondon kívül nekik szurkolhatunk még:
- Testnevelési Egyetem: György Dániel, Höning Dávid;
- Budapesti Corvinus Egyetem: Kapdebo Loránd;
- Szent István Egyetem: Höning Alexander;
- Eötvös Loránd Tudományegyetem: Kronstein Bálint;
- Budapesti Metropolitan Egyetem: Szegedi Döme;
- Óbudai Egyetem: Virág András;
- Visoka Poslovna Škola Strukovnih Studija Novi Sad: Höning Ádám.
Kísérőjük, edzőjük Coimbrában: Ruzsinszki György
Csapatfotó: Ruzsinszki György
Cover fotó: Nagy Boton FB oldala, Sterck Laura FB oldala