114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

FISU Volunteer Leader Academy

Idén, szeptember 5-11. között, immár harmadik alkalommal rendezték meg Kazanban a FISU Volunteer Leaders Academy-t, azaz a FISU Önkéntesek Akadémiáját.

A program célja, az egyetemi sport, illetve a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) eszméinek népszerűsítse, valamint munkájának segítse azzal, hogy a résztvevő fiatalok gyakorlatias felkészítést kapnak önkéntesek vezetésére sporteseményeken. A képzésen több mint 77 országból 95 résztvevő vett részt. Magyarországot 2 fő is képviselte a programon. 

Megnyitó Ünnepség

Király Julianna a MEFS delegáltjaként, D’Ess Sabina Alexandra (TE, FISU), pedig  a tavalyi évi FISU Forumon (Krasnojarsk) szerzett kiemelkedő teljesítményének eredményeként kapott meghívást az idei Akadémiára.

Malikova Katarina (SVK), Király Julianna (HUN), D’Ess Sabina (HUN), Marketa (CZE)

A képzésen a hallgatók számos hasznos ismeretet kaptak a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetségről és annak munkájáról, valamint új projektjeiről is. Ezen felül számos hasznos előadást hallhattak a FISU Oktatási bizottságának tagjaitól, és média szakértőjétől. Ezen felül bemutatásra került a következő nyári valamint téli Universiade is. 

2018-as FISU Volunteer Leader Academy visszahívott résztvevői

Új elemként jelent meg idén, hogy 3 tavalyi résztvevő ismertette a FISU Ambassador program lényegét valamint, az országukban elért sikerekről is beszámoltak. Végül pedig fontos elemét képezték az akadémiának az önkéntesek menedzseléséről szóló szemináriumok és workshopok valamint az ehhez kapcsolódó projektmunkák is - egy a szervezők által kijelölt jövő évi WUC (egyetemi világbajnokság) önkéntes programjának létrehozása.

 

A szakmai tevékenységeken kívül természetesen szórakozásra is volt lehetőség, az esténként megrendezett kulturális események keretében. Ennek köszönhetően saját tehetségkutatón vehettek részt az önkéntesek, valamint Timur Tufetulov (helyi szervezőbizottság egyik tagja) vezetésével ízelítőt kaphattak a társastáncok világából.

 

A kulturális programok között helyet kapott két, a 2013-as Kazani Universiadéra épített létesítmény (tenisz akadémia, evezős centrum) látogatása, valamint a kazani városnézés során egy makett múzeumot is meglátogattak a résztvevők.

Az akadémia minden résztvevője (beleértve a mentorokat is), sikeresen teljesítette a képzést. A kinevező okleveleket ünnepélyes keretek között személyesen Oleg Matytsin, a FISU elnöke adta át.

D’Ess Sabina és Oleg Matytsin

Az eseményről készült összefoglaló videó:

#FISUacademy #FISUambassadors #FISU #FVLA2019

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink