114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Erős mezőny, tisztes magyar helytállás - a kajak-kenu egyetemi vb első napjának mérlege

A Minszkben rendezett kajak-kenu egyetemi világbajnokság első napján az ezer méteres finálékon valamennyi magyar egység a döntőbe jutott. Bár a rendkívül erős mezőnyben az éremszerzés sajnos nem sikerült, de valamennyi magyar egység kiválóan teljesített, így összesítésben négy negyedik helyet és egy ötödik helyet szerezetek a piros-fehér-zöld színeket képviselő fiatalok.

Kajak egyesben, ezer méteren Gacsal Ákos 4. helyezést ért el, olyan versenyzőkkel vívott küzdelmes csatát, mint például a korábbi világbajnoki bronzérmes fehérorosz Yurenia,a lengyel Rosolski és a cseh, Havel.

A kenu egyes ezer méteren is olyan közismert kiváló sportolókkal rajtolt el a mezőny, mint például a cseh Martin Fuksa, így Szabó Kristóf 4. helyezése ezen a távon is elismerést érdemel. Nem volt könnyű dolga a többi döntősünknek sem, hiszen a szakág legjobbjaival kellett megküzdeniük. 

Kajak páros ezer méteren Tóth Attila Tas és Fekete Martin végül az 5. helyen, kenu párosban a Viola Viktor, Bodonyi András duó a 4. helyen, míg kajak négyes ezer méteren, a Gacsal Ákos, Csontos Csaba, Gál Péter, Gecső Tibor összeállítású négyes szintén a 4. helyen végzett.

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink