Az első perceket leszámítva ugyan végig vezetett a bajnok SzoESE az együttes hazai premierjén, ám a jól hajrázó BME-MAFC a végén szorossá, izgalmassá tette a mérkőzést. Kettős USC-DEAC összecsapást rendeztek Szegeden, amelyen a hölgyeknél hazai siker született, a férfiak mérkőzésén azonban a DEAC végig nagy fölényben vezetve, majdhogynem kiütéses győzelmet aratott. A második negyed döntött az NKE javára az ELTE otthonában. Hullámzó színvonalú, izgalmas, küzdelmes meccsen (a soproni csapat egyetemi All Star válogatott játékosát) Török Balázst 7 ponton tartva, a végjátékban pontosabb ELTE-BEAC legyőzte a SMAFC gárdáját. A remek dobóformával kezdő DMSE jelentős előnyt szerzett az első negyedben Miskolcon. A második 10 percben a MEAFC fordítani tudott és szünet után már végig vezetve nyert a javuló formát mutató és dicséretesen helytálló DMSE ellen. Az első, illetve a negyedik negyedben bemutatott remek akciói révén fölényes győzelmet aratott a PTE-PEAC otthonában a férfi címvédő SzoESE. Már az első negyedben eldöntötte a meccset a tartalékos győri csapat ellen a nagy kedvvel játszó Petőfi SE.
Helytállt a tartalékos MAFC a bajnok otthonában
SzoESE - BME MAFC 76-70 (20-13, 10-11, 24-16, 22-30)
Szombathely, egyetemi - főiskolai bajnokság, férfi nyugati csoport
Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SzoESE): SIMON B. 12/3,FÖLDESI 12., Novák B. 2, MÉSZÁROS 11/3, Szabó B. 4. Cs: BAZSÓ 16/3, Horváth A. 3/3, Perák 7, Németh A. 5/3, Gábor 4.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Műegyetemi Atlétikai Football Club (BME-MAFC): BARTA B. 22/6, Dobos 7/3, Bedőcs 2, Szálas 8/3, Gergely 6. Cs: HORVÁTH M. 16/6, Somodi, MIHÁCZI 9, Galambos.
Két meghatározó játékosa, Mihalics Gábor és Tóth Lóránt nélkül látogatott a címvédő otthonába a BME-MAFC. A műegyetemi hallgatók az esélytelenek nyugalmával, bátor, pontos játékkal, a meccs elején meglepték a szombathelyieket. Barta Bence vezérletével 7-4-re, 9-6-ra, majd 13-10-re is vezettek a vendégek. A negyed második fele már egyértelműen a hazai együttesé volt, amely két padról beszálló játékosára (Bazsó Brúnó és Horváth Attila egy-egy triplájára) építve 10-0-s 4 perccel, és végül 7 pontos előnnyel zárta a nyitó 10 percet.
A második szakasz elején több, mint 2 percig nem született kosár, majd Mészáros Máté a hazai csapat szekerén tolt egyet. Küzdelmes volt a játék, a szakasz közepén egy cserejátékos Miháczi Ádám villanásaival 8-0-s "részhajrát" bemutatva, 1 pontra feljöttek a vendégek. A félidő végén aztán ismét Bazsó lépett elő vezérré hazai részről, és elsősorban az ő eredményességének köszönhetően, szünetben már 6 ponttal vezettek a hazaiak.
A pihenőidő után Mészáros és Szálas Gábor "váltott" gyorsan triplát, majd Földesi Marcell ügyes megmozdulásaival 10 pontra nőtt a hazaiak előnye. Ekkor centere, Gergely István tartotta versenyben a vendégeket. Simon Bence triplájával 10 pont fölé nőtt a címvédő előnye és a negyed végén Perak Denis pontjaival tovább távolodott ellenfelétől a SzoESE, amelyet ekkor Miháczi próbált versenyben tartani. Simon Bence jóvoltából a záró etap elején 16 pontosra nőtt a távolság a két fél között, biztos győztesnek látszott a címvédő. A fővárosi legénység azonban nem adta föl, 8-0-s rohammal megfelezte hátrányát a Barta vezette MAFC, amelyből Horváth Márton triplával jelentkezett, ám Földesi átlendítette a kisebb holtponton is a hazaiakat. A vendégek minden mindegy alapon triplákkal operáltak - sikerrel, Barta és Horváth újabb hármasaira építve a 37. percben 3 pontra feljöttek a vendégek és Németh Armand elrontott büntetői után már-már arra is volt lehetőségük, hogy felzárkózzanak. Ez azonban nem sikerült, Gábor Máté 1 és Bazsó 4 jó büntetője, valamint Földesi találata révén ismét megugrottak a hazaiak. A végén Dobos Viktor és Szálas is beemelt egy-egy triplát a remekül küzdő MAFC oldaláról, ám ezzel csak csökkenteni tudott hátrányán a vendégcsapat, fordítani már nem.
Szeged-Debrecen 1-1
Kettős USC-DEAC összecsapást rendeztek Szegeden. A hölgyeknél, nagy küzdelem után hazai siker született, a férfi mérkőzésen viszont a DEAC végig nagy fölényben játszott és szinte kiütéses győzelmet aratott.
USC Szeged - DEAC 71-67 ( 14-10, 16-19, 23-19, 18-19)
Szeged, egyetemi - főiskolai bajnokság, női keleti csoport.
Szegedi Tudományegyetem (SZTE - USC Szeged): Kőházi, KECSKÉS, Nagy L., FÖLDI, ZSÍROS. Cs: BARABÁS, MÉSZÁROS V.
Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC): GÁL, SZABÓ, Jávor, GÖTTLINGER, Chvatal. Cs: STEKLER, Papp A.
Nehezen melegedtek be a felek, 5 perc után 4-3-as DEAC vezetést mutatott az eredményjelző. A hazaiak aztán belelendültek és egységes csapatmunkával, 7-0-ás rohammal fordítottak, így 10 perc után már vezettek. A második szakasz elején Földi Alexandra villanásainak köszönhetően azonban meg tudtak újulni az USC kosarasai, velük a DEAC Szabó Réka és Göttlinger Anna eredményessége révén tartotta a lépést. A félidő végén Gál Annamária is villant két duplával és 6-0-s rohammal - szünet előtt - 1 pontra feljöttek a debreceniek.
Térfélcsere után továbbra is ott "lihegett" a vendéglátók nyakában a DEAC, ám fordítani nem tudott. A negyed közepén Kecskés Fanny és Kőházi Fanni villanásaival ismét megugrott a hazai együttes, ám Papp Alexandra triplája és Szabó Réka újabb találata után 1 pontra zsugorodott a hazai előny. 41-40 után új erőre kaptak a szegediek és Kecskés hármasára építve 7-0-val 8 ponttal elhúztak. A negyed végén Göttlinger és Gál révén próbált tapadni vendéglátójára a DEAC, de hazai részről ekkor Mészáros Vivien tett sokat azért, hogy ne legyen még szorosabb az állás. A befejező 10 perc előtt 5 ponttal "ment" az USC.
A negyedik negyed elején Földi lépett elő vezérré hazai oldalon, két triplájára alapozva, 12-2-es bő 3 perccel indítva a szakaszt, 13 pontosra nőtt a szegediek előnye. A DEAC lányai azonban egy hete a Közgáz vendégeként is nagyot hajráztak és a negyed közepén Szabó és Göttlinger vezetésével Szegeden is 12-2-es "száguldást" mutattak be, így 5 pontra felzárkóztak. Kecskés lendítette át a holtponton a hazaiakat, ám az utolsó percben triplát, majd duplát is szerezve Göttlinger 2 pontra felhozta csapatát. Gyorsan szabálytalankodtak is a vendégek, ám Mészáros értékesítette a büntetőket. Ha túl fordulatosnak nem is mondható - hiszen az első negyed közepétől végig a Szeged vezetett – de mindenképpen rendkívül izgalmas és színvonalas meccsen győzték le az USC kosarasai a debreceni játékosokat.
USC Szeged-DEAC 50-134 (18-30, 13-39, 8-36, 11-29)
Szeged, egyetemi - főiskolai bajnokság, férfi keleti csoport.
USC Szeged: GYURICSKÓ 15/9, MASA 8/6, Horváth R. 2, Fehér 7/3, Halász 6. Cs: JÁHNI 9, Zabala 2, Csúcs 2, Kovács J.
DEAC: NAGY BENEDEK, 14/12, NAGY BOTOND 35/27, PÉK 22/12, Szarka 9/3, KISS L 16. Cs: LIPPAI 22, Szendrei 2, GÁL 4, Jávor 9/3.
Nagy Botond triplájával indult a meccs, majd 3 perc elteltével már 10-0-ra vezetett az esélyeshez méltó, lendületes, pontos játékkal kezdő DEAC. Gyuricskó András 2, valamint Masa Tamás 1 triplájával 15-9-re még feljött a DEAC, de utána a vendégek két káprázatos dobóformát kifogó játékosa, Nagy Botond és Pék Dávid 1-1 triplájára épített 8-0-val ismét megugrott a DEAC és megnyugtató előnnyel zárta a nyitó negyedet. A második negyed elején Pék, Nagy Botond, valamint Jávor hárompontosaira alapozva lényegében el is döntötte a meccset a DEAC. A debreceniek a második negyed első felét 20-2-vel hozták, előnyük 30 pontosra nőtt. A szegediek 50-20-as debreceni vezetésnél bele is törődtek a vereségbe, a folytatás DEAC örömjátékot hozott - időnként egy-egy hazai felvillanással. A debreceniek szédületes dobóformát nyújtottak, a triplákat - főleg, ha azt nézzük, hogy idegenben játszottak - szenzációsan, közel 53%-os pontossággal (19/36) dobták, Nagy Botond pedig hihetetlen napot fogott ki, az ő triplamutatójára (közel 82%-os) (9/11) nehéz szavakat találni.
A második negyed döntött az NKE javára az ELTE otthonában
ELTE-BEAC - NKE KTK 49-60 (12-10, 11-23, 10-9, 16-18)
Budapest, egyetemi - főiskolai bajnokság, női nyugati csoport.
Eötvös Loránd Tudományegyetem Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (ELTE-BEAC): Csajkó 2, WIRNHARDT 9, Debreceni 2, ÁRVAY 11, WINDERLICH 13. Cs: Roik 2, Sziráki 8.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE): HÁJER 10/6, TARNAI 18/12, Togyeriska 1, Regedánszki, ARADI 21. Cs: SZABÓ A. 9/3, Czakó 1.
Idegesen, kapkodva kezdtek a felek a budai szomszédvári rangadón. Bár Aradi Zsanett révén gyorsan vezetést szerzett az NKE csapata, az első percekben Winderlich Anna közeli, valamint Árvay Júlia távolabbi találatai révén jobbára a hazaiak vezettek. A vendégek a szakasz közepén az első 8 pontjukból 6-ot jegyző Aradi vezérletével, 6-0-val fordítottak. A sok hibával tarkított negyed hajrájában váltva vezettek a csapatok, Csajkó Dóra büntetőinek köszönhetően hazai vezetéssel zárult a nyitó negyed.
A második negyed elején sajnos folytatódott a nem túl magas színvonalúra sikeredett játék, a nagy lelkesedésbe, akarásba mind a két oldalon sok hiba csúszott. Közel 3 percen át nem esett kosár, majd Tarnai Kata triplája nagy fordulatot hozott. 15-15 után újabb két triplát, majd egy duplát is dobott és erre nem volt válasza az ELTE-BEAC sok közeli, tiszta helyzetet elrontó együttesének. A félidő hajrájában Árvay és Wirnhardt Zsófia villanásaival 4 pontra még feljött a hazai csapat, ám Szabó Anna és Hájer Tamara jóvoltából visszaverte a hazai együttes felzárkózási kísérletét az NKE, amely 10 ponttal vezetett félidőben.
A második félidőt Hájer triplájának is köszönhetően, 7-2-es rohammal kezdte a vendég együttes. Az ELTE-BEAC azonban nem adta föl. Wunderlich és Wirnhardt jóvoltából a támadásban teljesen elbizonytalanodó NKE-vel szemben a szakasz második felét 8-2-re nyerve, a negyed végén 10 ponton belülre kerültek a játékosok.
A záró szakaszban felpörgött, kifejezetten élvezetessé és elismerést érdemlően látványossá is vált a játék. Wunderlich újabb találatára Tarnai triplával felelt, majd újabb két hazai kosárral rég látott közelségbe került ellenfeléhez az ELTE-BEAC, amely 6 pontra zárkózott fel. Ekkor a mezőnyben sokat dolgozó Szabó Anna (9 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz) dobott triplát, majd Aradi újabb találatával 11 pontra nőtt a különbség. A szakasz közepén felváltva estek a kosarak, állandósult a 10 pont körüli vendég vezetés. A szívósan küzdő ELTE-BEAC-nak a kegyelemdöfést Hájer triplája adta meg.
Mindkét oldalon akadt egy-egy "míves" dupla-dupla: hazai részről Wunderlich Anna 13 ponttal és 16 lepattanóval zárta a mérkőzést, a győztes vendégnél pedig Aradi Zsanett 21 pontig és 15 lepattanóig jutott.
"Törököt fogott" és győzött az ELTE-BEAC
Hullámzó színvonalú, izgalmas, küzdelmes meccsen (a soproni csapat egyetemi All Star válogatott játékosát) Török Balázst 7 ponton tartva, a végjátékban pontosabb ELTE-BEAC legyőzte a SMAFC gárdáját.
ELTE-BEAC - SMAFC 68-62 ( 17-18, 17-17, 16-14, 17-13)
Budapest, egyetemi - főiskolai bajnokság, férfi nyugati csoport.
ELTE-BEAC: Mokos 5/3, BUZA 31/6, Czimer, BOGNÁR 7/3, DÉVÉNYI 8. Cs: GYURCSÁNYI 10/6, Szentesi 4, Szekeres 3, Cseri, Mayer, Soltész, Molnár.
Soproni Műegyetemi Atlétikai és Football Club (SMAFC): NAGY G. 19/3, FORRAI 10/6, BERNECZEI 21/6, Tukovits 1, Török 7. Cs: Gaál 2, Szegedi.
Berneczei László úgy 4 másodperc elteltével a vendégeknek szerzett vezetést, de Bognár Domokos révén hamar egalizáltak a hazaiak. Jó iramban, küzdelmesen indult a játék, 8-2-re ellépett a SMAFC, Buza triplájával azonban elkezdett felzárkózni a hazai alakulat is. Nagy Gergő és Buza pontpárbajának jegyében telt a negyed közepe, 16-7-re is vezettek a vendégek az első negyedben. A negyed végén a Buza-Bognár duó jóvoltából 10-2-es futást „repesztve” 1 pontra jöttek fel a hazai játékosok.
A második szakasz elején Gyurcsányi révén fordítottak, majd váltott vezetéssel fej-fej mellett haladt a két csapat. Az ELTE-BEAC játékosai időnként nem töltöttek, csak "tüzeltek", nem ritkán egy passz után, a SMAFC viszont nem igazán tudott kibontakozni, mert Török Balázst jól tartotta Dévényi Gábor. Hazai oldalon továbbra is Buza volt a vezér, a túloldalon Berneczei lépett elő. Szünetben 35-35-ös döntetlent mutatott az eredményjelző.
A második félidőt Berneczei, valamint Forrai Dániel révén két triplával indította a SMAFC, miközben a hazaiak szenvedtek a soproni zóna ellen. Nagy és Berneczei duplát is dobott, 10-0-s rohammal kezdte a második félidőt a soproni gárda. Hazai időkérés, valamint közel 4 játékperc után Dévényi szerezte az első hazai pontokat a második félidőben. Ezzel áttörtek egy gátat, Mokos Dániel triplája után megfelezték a második félidő elején gyorsan összeszedett hátrányt, sőt Buza kosarával 7-0-val, 3 pontra jöttek föl a hazaiak, akik nem sokkal később a földijei ellen debütáló Szekeres Ábel büntetőivel ki is egyenlítettek, sőt Mokos bátor betörése után - kosarával - a negyed végén előnyhöz is jutottak. A záró etap elején Forrai duplát, majd triplát "vágott" és ismét fordult a kocka. Majd szinte támadásról támadásra változott, mely együttes is jár éppen minimális különbséggel riválisa előtt. Hihetetlenül izgalmas volt a végjáték is, felsejlett egy újabb éjszakába nyúló, hosszabbításos meccs esélye. A végjáték egyszerűen elképesztő volt. Gyurcsányi hármasával 4 ponttal "ellépett" a hazai gárda, ám Berneczei triplája, majd Nagy kosara, plusz büntetős akciója után, 2-vel a SMAFC vezetett. Az utolsó másfél percben aztán megmutatkozott, hogy amíg hazai oldalon rövidebb-hosszabb időre mind a 12 játékos pályára lépett, addig a soproni alakulat gyakorlatilag 6 emberrel játszotta végig a meccset. Buza előbb triplát, majd labdaszerzés után ziccert dobott és 65-62 után - az utolsó percre fordulva - Gyurcsányi hármasa megadta a kegyelemdöfést az összecsapás végére az erejével elkészülő soproni együttesnek.
A Medikusok ráijesztettek a miskolciakra
A remek dobóformával kezdő DMSE jelentős előnyt szerzett az első negyedben Miskolcon. A második 10 percben a MEAFC fordítani tudott és szünet után már végig vezetve nyert a javuló formát mutató és dicséretesen helytálló DMSE ellen.
MEAFC-DMSE 84-73 (14-28, 25-10, 22-19, 23-16)
Miskolc, egyetemi - főiskolai bajnokság, férfi keleti csoport.
Miskolci Egyetemi Atlétikai Football Club (MEAFC): Orliczki 6, OROSZ 35, Horváth M. 5/3, KOROKNAI 12, TAMÁS 12. Cs: SÖRLEI 14/12.
Debreceni Medikusok Sportegyesület (DMSE): Hanzel 10, PALI 21/15, Törköly 7/3, VIDÓ 13/9, Mezei 8. Cs: KŐRÖSI 12, Varnyú 2.
Kezdetben szinte otthon érezték magukat Miskolcon, az Egyetemi Körcsarnokban a debreceni medikusok, akik szédületes dobóformát mutattak az első negyedben. A DMSE játékosai szinte egymást múlták felül és az első 10 percben elért 9/10-es dupla, valamint 3/7-es tripla mutatójuknak (12/17, 71% mezőnyből) köszönhetően jelentős előnyt szereztek, mivel a hazaiak talán nem vették komolyan a védekezést az első 10 percben.
Nem úgy a második szakaszban. Ekkor már "szigorított eljárással” védekezve, csak ebben a negyedben összesen 8 labdaeladásba hajszolták bele a debrecenieket a miskolciak, akik Orosz Bence vezetésével fokozatosan közelítették meg ellenfelüket, sőt a félidő végén át is vették a vezetést.
Térfélcsere után élvezetes, kiegyenlített játék zajlott, végig szűk miskolci vezetéssel. Az Orosz, valamint a dupla-duplát elérő center, Tamás László (12 pont, 13 lepattanó) vezette MEAFC nem tudott nagyobb előnyt kicsikarni, a helyenként ügyesen kombináló Medikus legénység tapadt a hazaiakra, a befejező negyed előtt 4 pont volt a vendéglátók előnye.
A befejező negyedben pontosabban játszó és ekkor 5 triplakísérletéből hármat sikeresen végrehajtó MEAFC fokozatosan növelte előnyét és egy érdekes meccsen végül ellenfele fölé tudott kerekedni.
Pécsett folytatta menetelését a férfi bajnok
Az első, illetve a negyedik negyedben bemutatott remek akciói révén fölényes győzelmet aratott a PTE-PEAC otthonában a férfi címvédő SzoESE.
PTE-PEAC - SZoESE 65-88 (12-32, 16-12, 24-17, 13-27)
Pécs, egyetemi - főiskolai bajnokság, férfi nyugati csoport
Pécsi Tudományegyetem Pécsi Egyetemi Atlétikai Club (PTE – PEAC): Buday-Sántha 8, NAGY B. 14, BERKICS B. 15/3, Koltai 6, Kis M. 4. Cs: Marczi, Tálos 4, Perényi, Thán Cs., Al-Farhat N. 13/3, Füzy M. 1.
Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SzoESE): SIMON B. 5/3, Novák B. 7, MÉSZÁROS M.18/6, Földesi M. 5/3, SZABÓ B. 19/3.Cs: BAZSÓ B. 20/3, Németh A. -, Gábor M. 2, Horváth A. 7/3, Perák D. 3.
Kifejezetten jól kezdett, bajnokhoz méltó játékkal rukkolt ki Pécsett az első negyedben a szombathelyi gárda. Az első percek "ismerkedését" követően 9-6-os vezetés után a 3. és a 9. perc között Mészáros Máté és Szabó Bence vezérletével 23-4-es "száguldást" produkáltak a vendégek, akik 4 triplát is elsüllyesztettek a pécsi kosárba és szinte állva hagyták a hazai gárdát. A szakasz 20 pontos SzoESE vezetéssel zárult.
A második negyed két vendég kosárral indult, tovább mélyült a szakadék a felek között. Nagy Bence próbált "életet lehelni" a hazai együttesbe, elsősorban az ő ponterőssége révén mutatott be 10-2-es részhajrát a szakasz közepén a PTE-PEAC, de a szombathelyi vezetést így sem fenyegette veszély.
A címvédő, elsősorban Bazsó Brúnó jó és eredményes játéka révén a harmadik negyed hajrájáig tartotta 15 és 20 pont közötti előnyét. A szakasz hajrájában Buday-Sántha és Berkics villanásaival, 11-4-es rohamot bemutatva, 10 ponton belülre került a hazai együttes.
Ez azonban a jelek szerint túl sokat kivett belőlük, mert a befejező 10 percben, miután 8 pontra csökkent előnyük, 20-4-es játékkal rukkoltak elő és végül fölényes győzelmet arattak.
Gyorsan eldőlt, hogy a Petőfi SE legyőzi a győrieket
Már az első negyedben eldöntötte a meccset a tartalékos győri csapat ellen a nagy kedvvel játszó Petőfi SE.
Esély a Sportra Petőfi SE - SzE Győr 107-44 (32-8, 21-13, 28-18, 27-5)
Kozármisleny, egyetemi - főiskolai bajnokság, férfi keleti csoport.
Esély a Sportra Petőfi Sportegyesület (ES Petőfi SE): DRAGASEVICS 21/3, Sütő 8, FÖLDES 9/9, SOMOGYFOKI 25/15, Bödör 4. Cs: GYŐR 12, Pungor 3, FARKAS 9, SÜMEGI 16.
Széchenyi István Egyetem (SZE Győr): Bartalus, Hlinyánszki 2, Vida 2, Baruta 12, KOVÁCS T 13.Cs: Bosnyák 3, Tóth Á. 4, Iváncsics 2.
Hamar döntésre vitte a dolgot a Petőfi SE, az első negyedben kevés ellenállást tanúsított a győri együttes, amelyből ezúttal irányító és külső mezőnyposztról több játékos - Káli, Palavics és Zábó - hiányzott és ez érződött a játékon is. A vendégeknél ezúttal ráadásul a "gólvágó" Baruta Richárdnak sem volt igazán jó napja, a hazaiak viszont nagy kedvvel, jól játszottak. A két középső negyedben a dupla-dupláig jutó Kovács T. (13 pont, 10 lepattanó) jóvoltából egyes időszakokban sikerült kiegyenlítetté tenni a játékot, ám a távolság csak nőtt a két csapat között. A záró szakaszra végképp elkészült erejével a tartalékos győri gárda, szinte tetszés szerint szerezte kosarait a hazai alakulat.
A Petőfi csapatából Veljko Dragasevics 21 pontos, 10-10 lepattanós és gólpasszos tripla-duplával fejezte be a találkozót. A belső posztról 5 triplát is beemelő Somogyfoki Szabolcs 25 pontos 10 lepattanós, Győr Marcell pedig - ki más, mint a Győr ellen - 12 pontos, 13 lepattanós dupla-duplát ért el.