A BEAC 120 emlékév alkalmából Prof. Dr. Kiss Ádámot a MEFS elnökét Yolland Arthur Életműdíjjal, Dr. Székely Mózest a MEFS főtitkárát Eötvös-díjjal, tüntették ki november 7-én a BEAC alapításának évfordulóján rendezett ünnepségen.
A BEAC egykori jelszavával, a "Virtuti et fortitudini" azaz "erényt és bátorságot" jelszóval megrendezett ünnepi esemény az emlékév tiszteletére készült kisfilm vetítésével kezdődött, melyben egykori és jelenlegi BEAC-os élsportolók elevenítik fel, hogy milyen érzés számukra az E-betűt viselni, milyen a klub tagjának lenni.
Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1898. november 5-én alakult klub elnökeinek sora Eötvös Loránddal kezdődött. A sportvezető kiemelte, a BEAC-nak olyan olimpiai aranyérmes sportolói voltak, mint a sportlövő Prokopp Sándor vagy az úszó Csik Ferenc, s ugyancsak a klubban sportolt Asbóth József, a magyar tenisz első és egyetlen egyéni Grand Slam-bajnoka is. Az államtitkár a jelenről szólva pozitívumként említette meg, hogy az egyetemi klub fiatalos, lendületes, a kor követelményeihez kiválóan alkalmazkodó struktúrát hozott létre.
Prof. Dr. Borhy László, az ELTE rektora megemlítette, hogy számos programmal készült az Egyetem sportegyesülete az ünnepi évre; így mérkőzést játszottak az Oxfordi Egyetem csapatával, könyv jelent meg a klub első olimpiai bajnokáról, Prokopp Sándorról, valamint az egykori Mező utcai pálya helyén és a klubelnökök tiszteletére is emléktáblát állítottak.
Szabó László, a klub alelnöke kiemelte a BEAC színeiben jelenleg 18 sportágban 5200-an sportolnak, akik igazi sportközösséget alkotnak.
Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes arra emlékeztetett, hogy a gazdag múlttal és jelennel rendelkező klub a főváros támogatásával 1901 szeptemberében nyitotta meg első, Mező utcai sporttelepét.
Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere arról beszélt, hogy az idén egyéves eseménysorozattal elevenítették fel azt, ami már feledésbe merült. Hangsúlyozta, hogy Újbuda fejlődése egybenőtt a BEAC fejlődésével, amely szerves része a XI. került sportéletének.
Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség elnöke azt emelte ki, hogy a BEAC a harmadikkként alapított magyar egyetemi sportegyesület. Hozzáfűzte: a sport az egyetemi nevelés egyik fontos része, karakternevelő hatása van, együttműködésre tanít, és a tudományban való előrejutást is segíti.
Az 1898-ban alapított BEAC vezetősége a sportklub hagyományainak, az egykori kiváló sportolók emlékének ápolása céljából, valamint a jelenkori kiemelkedő BEAC sportolók, vezetők, szervezők és támogatók díjazására alapított díjakat a klub 120-as emlékévének alkalmából.
A közgyűlés keretében adták át a BEAC örökös bajnoka kitüntetéseket, melyeket Hámori Jenő, az 1956-os melbourne-i olimpiai bajnok kardcsapatának tagja, a klub utolsó élő ötkarikás bajnoka; Győrffy Dóra Európa-bajnoki ezüstérmes magyar csúcstartó magasugró; Nagy Zsuzsa olimpiai negyedik síkfutó, Szepesi Ádám olimpiai ötödik magasugró, valamint Hegedüs András és Hegedüs Ágnes világbajnoki bronz-, illetve ezüstérmes tájfutók vehettek át Szabó Tündétől.
BEAC Örökös Tag díjat kapott az, aki legalább 20 éven keresztül tagja volt a sportegyesületnek és ott aktív sport vagy sportvezetői tevékenységet folytatott: Ádám György (posztumusz díj) BEAC elnökségi tagja, Sakk szakosztály vezetője, Bakó László BEAC Tollaslabda szakosztályának vezetője 1976-2013 között, Kenesei Zsanett válogatott atléta, 45-szörös magyar bajnok, Keresztúri Sára első osztályú asztaliteniszező, Mihályfi László, 18-szoros magyar bajnok síkfutó, Molnár Emil BME egyetemi tanára, Ősz Gábor (posztumusz díj) BEAC társegyesületének szakosztályvezetője, Solt Pál volt BEAC elnök, BEAC igazolt kézilabdázója, Sujtó László a BEAC labdarúgó szakosztály tagja, a Veterán- és az Old Boys-csapatok játékosa, Szabó Anikó közép- és hosszútávfutó, Szilágyi Tivadar asztalitenisz szakosztály versenyzője, Vári Edit atléta, kilencszeres magyar bajnok gátfutó.
Yolland Arthur díjban részesültek a BEAC azon tagjai, akik a klub megmaradásáért, fejlesztéséért példaértékű sokéves munkásságukkal járultak hozzá. A díjat kapták: Buttás Pál, Daróczi Gábor, Gerendási István, Karácsony András, Németh János. A MEFS elnöke Prof. Dr. Kiss Ádám a BEAC elnöksége és az Atlétikai szakosztály javaslata alapján Yolland Arthur díjat kapott. Kiss Ádám 1958-1964 között a BEAC férfi kosárlabda szakosztály sportolója, 2009-2013 között a BEAC elnöke, emeritus professzor, a TTK korábbi dékánja, majd felsőoktatási helyettes államtitkár. BEAC elnökként a megfáradt ELTE – BEAC viszony helyreállítása mellett kötelezte el magát, melynek eredményeként jött létre stratégiai megállapodás az egyetemmel. Jelenleg a MEFS elnökeként az egyetemi sport fejlesztésének ügyét szolgálja.
Eötvös díjat kaptak az ELTE azon vezetői, oktatói, dolgozói, akik sokat tettek a BEAC és az egyetemi sport ügyéért. Az elnökség javaslata alapján Eötvös-díjban részesült: Bárdos György, Erdődy Gábor, Hunyadvári László, Klinghammer István, Seifert Tibor. Eötvös díjban részesült a MEFS főtitkára Dr. Székely Mózes is aki az ELTE PPK tudományos főmunkatársa, oktatója, a MEFS főtitkára. 2007-től BEAC tagja, a Polythlon Szakosztály alapító-vezetője, 2009-2012 között a BEAC ügyvezetője, azóta alelnöke. Munkásságának köszönhetően kezdődött meg a klub és az egyetem közötti együttműködés feltámasztása. Az elmúlt 6 évben Székely Mózes a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkáraként dolgozik az egyetemi sport fejlesztéséért. Jelenleg is a Triatlon szakosztály aktív versenyzője, tízszeres Ironman.
Szokolyi Alajos-díjat kaphattak azon személyek, akik sokat tettek a BEAC-ért, a sport fejlesztéséért. Szokolyi-díjban részesült: Becsi András, Hoffmann Tamás, Prokopp László.
Rajczy Imre-díjat kaphattak kiemelkedő sportszervezői munkáért a klub szakosztályainak munkatásai, sportszervezői, a szakosztályi munkában résztvevő egyetemi sportszervező-ösztöndíjas hallgatói: Pató János, Miklós Mátyás, Gölöncsér Dániel.
Bay Béla-, az Év edzője díjat Szabó Imre vehette át, aki több száz magyar bajnokot nevelt és a BEAC atlétikai életének legmeghatározóbb alakja, vezetője, edzője. Tanítványa Csere Gáspár a 2016-os riói olimpián szerepelt maratonfutásban, aki idén az Év Sportolójának járó Németh Angéla díjat vehette át.
Bővebb info a díjazottakról INNEN elérhető.
Bővebb info a BEAC120 ünnepségről INNEN elérhető.
Fotók: BEAC