114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Debrecen és Miskolc nyerte el a 2024-es Európai Egyetemi Játékok rendezési jogát

Hatalmas sikert ért el a magyar sportélet: az 1965-ös budapesti 4. nyári Universiadét követően majd 60 évvel a 6000 fős sportolói létszámával minden idők legnagyobb Magyarországon megrendezett nemzetközi multisport eseményét nyerte el ma Magyarország.

A pályázatot április 12-én Madridban, az Európai Egyetemi Sportszövetség Közgyűlésén  mutatta be a magyar küldöttség, melyet számos egyeztetés, szakmai és vezetői helyszíni értékelés előzött meg. Két ország jutott csak át a végső rostán az Európai Egyetemi Játékok (EEJ) rendezésére benyújtott pályázatok alapján – Magyarország (Debrecen-Miskolc) és Lengyelország (Lodz) küzdöttek a 2022-es és 2024-es rendezési jogokért az EUSA Végrehajtó Bizottsága előtt. Magyarország a két dátum közül a 2024-es időpontot preferálta, hiszen ez év második felében tölti be országunk az EU soros elnöki tisztét.

 

Az eredményt Adam Rocek, az EUSA elnöke jelentette be, a lengyelek a 2022-es, a magyarok a 2024-es rendezés jogát nyerték el. A magyar küldöttség örömkiáltásait a közönség vastapsa kísérte. A Végrehajtó Bizottság tagjainak egyhangú visszajelzése szerint minden idők egyik legszínvonalasabb prezentációját tartotta a magyar csapat.

 

A pályázat sikerét egyértelműen a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, Miskolc és Debrecen városa és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) példa értékű összefogása és kiváló együttműködése alapozta meg. A következő időszakban a két pályázó intézmény és megyeszékhely a nemzetközi egyetemi és sportközösség figyelmének középpontjába kerül: sportos, a fiatalok előtt nyitott, a külföldi hallgatók számára vonzó egyetemvárosok.

 

A kormányzat támogatását Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, négyszeres világbajnok öttusázó mutatta be, a prezentációt Rakaczki Zoltán, Miskolc sportért felelős polgármesteri biztosa moderálta, a rendezés elnyeréséről szóló határozatot ünnepélyes keretek között magyar részről dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára vette át. Köszönő beszédében kiemelte, hogy az Európai Egyetemi Játékok megrendezése óriási lehetőség a magyar egyetemi sport számára. Elvárjuk, hogy a felkészülés 6 éve alatt mind a Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságok, mind az egyetemi sportegyesületek színvonalát emelhessük, és – kiemelten Debrecenben és Miskolcon – a tehetséges sportolók is tanuljanak, a tehetséges hallgatók is sportoljanak.

 

Az eredményhirdetést megtisztelte jelenlétével Győri Enikő, Magyarország madridi nagykövete is, aki nagy örömét fejezte ki azért, hogy éppen Spanyolországban sikerült ezt a nagyszerű eredményt elérnie a magyar felsőoktatásnak és sportéletnek.

 

Pályázati prezentációs küldöttség tagjai:

 

Sárfalvi Péter, Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) helyettes államtitkár

Dr. Bács Zoltán, DE kancellár, MEFS alelnök

Dr. Balogh László, DE Sporttudományi Intézet igazgató

Dr. Barcsa Lajos, Debrecen MJV alpolgármester

Becsky András, Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgató

Dr. Deák Csaba, ME kancellár

Dékán Tamás, Debreceni Sportcentrum gazdasági igazgató

Kása Tamás, Miskolc MJV Sportcentrum Kft. projektmenedzser

Kovács György, MEFS főtitkár-helyettes

Molnár Réka, ME hallgató

Pfliegler Péter, Miskolc MJV alpolgármester

Rakaczki Zoltán, Miskolc MJV sportért felelős polgármesteri biztos

Dr. Székely Mózes, MEFS főtitkár

Szentkirályi-Szász Krisztina, MEFS ügyvezető igazgató

 

„Óriási sikernek tartom, hogy Magyarország, azon belül Debrecen és Miskolc nyerte el az Európai Egyetemi Játékok rendezési jogát 2024-ben. A Kormány teljes támogatásáról biztosította az eseményt, mely szépen illeszkedik a Vizes VB és az EYOF utáni sorba, és várhatóan minden idők legnagyobb multisport eseménye lesz Magyarországon.” ­ nyilatkozta Sárfalvi Péter, az EMMI helyettes államtitkára, aki átvette Adam Rocek EUSA elnöktől a pályázaton való részvételért járó emlékplakettet.

 

Dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja szerint:

„A felkészülésre van még hat éve az országnak, de az esemény mérete 6000 sportoló, 1000 önkéntes, 300 további résztvevő nagy kihívás elé állítja a két várost és a két egyetemet. Szerencsére az infrastruktúra jelentős része adott, a szakmai tapasztalataink pedig megvannak a sikeres rendezéshez. Debrecen és Miskolc készen áll arra, hogy maradandót alkosson mind az együttműködés minősége, mind a sport és kulturális események színvonala tekintetében. Nem feledkezhetünk meg az eddigi munkáról sem, hiszen mind a pályázati anyag és a prezentáció elkészítése, mind a háttértámogatások megszerzése profi csapatmunka volt, amely máris megmutatta az együttműködésben rejlő erőket és lehetőségeket, Mindenkit köszönet illet Debrecenben, Miskolcon, Budapesten, egyetemi, városi, sportszövetségi, kormányzati résztvevők tekintetében is.”

 

„Óriási öröm ez számunkra! Miskolc a 2016. év legsikeresebb egyetemi világbajnoksága és a 2017-es Kosárlabda Európai Egyetemek Bajnoksága után nagy esélyekkel indult Debrecennel együtt az EEJ pályázaton, Bíztunk a sikerben, hiszen van tapasztalatunk, eltökéltek vagyunk, és szakembereink nemzetközileg is elismertek.” –nyilatkozta dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja.

 

Dr. Barcsa Lajos, Debrecen MJV alpolgármestere kiemelte:

„Debrecen városa felkészült egy ilyen hatalmas rendezvény megrendezésére. Nagy dicsőség ez számunkra, hogy egész Európának megmutathatjuk városunk szépségét, felkészültségét, profizmusát és sportszeretetét. Várjuk Európa közel 400 egyetemének hallgatóit, érezzék otthon magukat a Debreceni Nagyerdőben!”

 

A prezentáció alatt hatalmas tapsot kapott Pfliegler Péter, Miskolc MJV alpolgármestere, aki a közös sikerről ezt nyilatkozta:

„Felkészültek voltunk és debreceni kollégámmal együtt kinyilvánítottuk elkötelezettségünket és meghatottságunkat is, hogy egy ilyen jelentős eseménynek lehetünk házigazdái. Városunk számára nagyon fontos volt a pályázat megnyerése, mert szerettük volna, hogy az európai és a magyar ifjúság egyaránt magáénak érezhesse Miskolcot erre a két hétre. A város hatalmas fejlődésnek indult az utóbbi időben és számunka kiemelten fontos mind az egyetem mind a sport szerepének növelése is.”

 

A nyertes pályázatról, programokról április 19-én a 10:30 órakor kezdődő, a Magyar Sport Házában megtartandó sajtótájékoztatón tudhat meg a nagyközönség további részleteket.

Szentkirályi-Szász Krisztinával a MEFS ügyvezető igazgatójával a témában készült beszélgetés az M4 Sportreggeli 2018.04.16-i adásban. Az interjú 14:20-tól látható.

Háttér:

 

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szervezésében idén immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre Coimbra (Portugália) városában az Európai Egyetemi Játékok (EEJ) (eug2018.com) július 15-28. időszakban.

Az EUSA által szervezett események jellegzetessége, hogy nem nemzeti válogatottak, hanem intézményi színekben induló csapatok vehetnek részt. Így ez az esemény alkalmat adhat arra, hogy a részt vevő felsőoktatási intézmények európai színtéren is megmutassák elkötelezettségüket a sport iránt, illetve a megszerzett kiemelkedő eredményekkel itthon és Európában is növeljék elismertségüket ezzel is hozzájárulva az intézmény pozitív imázsához.

A versenyeken azok az 1988. január 1. és 2001. december 31. között született sportolók vehetnek részt, akik valamely felsőoktatási intézmény hallgatói, vagy diplomájukat 2017-ben, illetve 2018-ban a Játékokat megelőzően szerezték.

Magyarország várhatóan 100 fő feletti csapattal vesz részt az eseményen.

Az Egyetemi Európa Játékokat az alábbi 13 sportágban rendezik 2018-ban: 

  • Asztalitenisz/ Para asztalitenisz
  • B33 Kosárlabda
  • Evezés
  • Futsal
  • Judo
  • Kajak-kenu (bemutató sportág)
  • Kézilabda
  • Kosárlabda
  • Labdarúgás
  • Röplabda
  • Tenisz
  • Tollaslabda
  • 7-es rögbi

2020-ban Belgrád, 2022-ben Lodz és 2024-ben Debrecen-Miskolc ad otthont az eseménynek.

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink