A Testnevelési Egyetem sportolói toronymagasan nyerték meg a 2019. évi egyetemi országos bajnokság csapatversenyét, melyben több, mint húsz egyetem volt érdekelt Egerben.
Akárcsak az elmúlt években, így idén sem maradt el a kötött- és szabadfogású, valamint női egyetemi országos bajnokság mellett a nyílt amatőr bajnokság sem. A néhány éve bevezetett bajnokságon szabadfogású birkózásban mérhetik össze tudásukat az egyetemi hallgatók.
A létszám évről évre csak nő, az egyetemisták pedig rendre kellemes meglepetést okoznak a rendezőknek, érdeklődőknek, hiszen amellett, hogy minden erejüket mozgósítják a szőnyegen, látványos dobásokkal, izgalmas mérkőzésekkel szórakoztatják a jelenlévőket.
Természetesen nem csak az amatőrök között voltak kiemelkedő mérkőzések. Előbb kötöttfogásban, majd szabadfogásban és női birkózásban is akciódús csatákat vívtak a versenyzők. Több korosztályos válogatott birkózó, így Jász Márton, Gulyás Botond, Kismóni Móric és az U23-as Eb-ezüstérmes Tóth Bendegúz mindkét fogásnemben diadalmaskodni tudott.
A végelszámolásnál a tizenegy bajnoki címet bezsebelő Testnevelési Egyetem hallgatói örülhettek a legjobban, hiszen az összesített csapatpontversenyben (amatőr nélkül) több, mint harminc pontot vertek a második helyezett Pécsi Tudományegyetem sportolóira.
A dobogó harmadik fokáért igencsak szoros volt a küzdelem, végül azonban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megelőzte a házigazda Eszterházy Károly Egyetemet.
A 2019. évi női egyetemi országos bajnokok:
50 kg: Vass Nikolett (Testnevelési Egyetem)
53 kg: Kyparissi Vasiliki (Testnevelési Egyetem)
55 kg: Leveles Borbála (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
57 kg: Vörös Seron (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
59 kg: Varga Boglárka (Testnevelési Egyetem)
62 kg: Németh Veronika (Pécsi Tudományegyetem)
65 kg: Darócz Ildikó (Szegedi Tudományegyetem)
68 kg: Kiss Dóra (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
72 kg: Nagy Nóra (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
76 kg: Kajtán Petra (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
A 2019. évi női egyetemi országos bajnokság teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!
A 2019. évi kötöttfogású egyetemi országos bajnokok:
55 kg: Nem volt induló.
60 kg: Nem volt induló.
63 kg: Ferencz Gábor (Testnevelési Egyetem)
67 kg: Jász Márton (Semmelweis Egyetem)
72 kg: Balatoni Bence (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
77 kg: Gulyás Botond (Testnevelési Egyetem)
82 kg: Kismóni Móric (Testnevelési Egyetem)
87 kg: Papp Bertalan (Budapesti Corvinus Egyetem)
97 kg: Tóth Bendegúz (Testnevelési Egyetem)
130 kg: Fodor Péter (Semmelweis Egyetem)
A 2019. évi kötöttfogású egyetemi országos bajnokság teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!
A 2019. évi szabadfogású egyetemi országos bajnokok:
57 kg: Nem volt induló.
61 kg: Egyed Balázs (Óbudai Egyetem)
65 kg: Vilhelm Richárd (Pécsi Tudományegyetem)
70 kg: Jász Márton (Semmelweis Egyetem)
74 kg: Gulyás Botond (Testnevelési Egyetem)
79 kg: Kálmán Balázs (Testnevelési Egyetem)
86 kg: Kismóni Móric (Testnevelési Egyetem)
92 kg: Tóth Bendegúz (Testnevelési Egyetem)
97 kg: Wittmann Kristóf (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
125 kg: Nagy Mihály (Eszterházy Károly Egyetem)
A 2019. évi szabadfogású egyetemi országos bajnokság teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!
Összesített csapatpontverseny:
1. Testnevelési Egyetem
2. Pécsi Tudományegyetem
3. Nemzeti Közszolgálati Egyetem
A 2019. évi nyílt amatőr egyetemi országos bajnokok:
60 kg: Tamás Áron (Testnevelési Egyetem)
70 kg: Dömök Ákos (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
80 kg: Rayment Sean (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
90 kg: Pryma Attila (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
+ 90 kg: Vadkerti-Tóth Viktor (Pécsi Tudományegyetem)
A 2019. évi nyílt amatőr egyetemi országos bajnokság teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!
A versenyen közreműködő bírók: Szűcs András (elnök), Szántóné Csánó Zsófia, Makula Tamás, Szarka Imre, Kajtán Olivér, Farkas László, Berde László, Lakatos András, Varga Veronika (versenyiroda), Csepregi György (titkár), Tollár Dániel (versenyiroda).
Forrás: Magyar Birkózó Szövetség