114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Balogh Gábor maradt az NDHSZ elnöke

Balogh Gábor maradt a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) elnöke. A szervezet tisztújító közgyűlését csütörtökön tartották online formában.

December 3-án online formában tartotta meg tisztújító küldöttgyűlését a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ). A döntéshozók egyhangú szavazással újraválasztották tisztségében a szervezetet az elmúlt négy évben elnökként irányító Balogh Gábort, többszörös világbajnok és olimpiai ezüstérmes öttusázót. A köztestület alelnökévé a küldöttek Prof. Dr. Bács Zoltánt, a MEFS felsőoktatásért felelős alelnökét választották. Elnökségi tagok között megválasztásra került Dr. Gál András Levente a MEFS társadalmi kapcsolatokért felelős alelnöke és Juhász Péter a MEFS főtitkára is.

 

Az ünnepélyes eseményen – amelyre a járványügyi helyzetre való tekintettel természetesen elektronikus úton került sor – részt vett Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a sport szerepe az egészségmegőrzésben az idei év sajnálatos fejleményei tükrében hatványozottan felértékelődött, így különös jelentőséggel bír, hogy az előttünk álló európai uniós fejlesztéspolitikai ciklusban a sportfejlesztési törekvések kellő hangsúlyt és támogatást kapjanak. Mint elmondta, az élsport fontossága mellett egy olyan sportoló nemzet számára, mint amilyen a magyar, nem szabad háttérbe szorulnia a tömegsportnak, szabadidősportnak, valamint a fiatalokat megszólító, testmozgást népszerűsítő kezdeményezéseknek sem, mert ezek biztosítják nemcsak a versenysportban elért nemzetközi sikereket, de a felnövekvő generációk egészségének megőrzését is.

 

Mindezen törekvéseknek az elmúlt négy évben aktív részese és mozgatórugója volt az NDHSZ, mint az iskolai-, a felsőoktatási- valamint szabadidősport területén működő szakmai szervezeteket tömörítő, közfeladatot ellátó szervezet. Ahogyan a köztestület újraválasztott elnöke, Balogh Gábor elmondta, továbbra is elsődleges küldetésének tartja, hogy a sport hátországát, tömegbázisát jelentő területeken, az állami sportirányítással szoros együttműködésben megteremtse azokat a lehetőségeket, amelyek hosszú távon képesek biztosítani a szakmai és pénzügyi erőforrásokat úgy az iskolarendszerben, mint a felsőoktatásban vagy a felnőttkorú lakosság körében elvégzendő sportszervezési, népszerűsítési feladatok számára. Az új elnökségi ciklusban a köztestület vezetése épp ezért – az elmúlt évben megkezdett munkát folytatva – kiemelten képviseli és szorgalmazza a köznevelési-, felsőoktatási, illetve szabadidősport-fejlesztési elképzelések beillesztését az EU társfinanszírozása mellett megvalósítandó egyes ún. operatív programokba az európai uniós fejlesztéspolitikai ciklus tervezési folyamata során.

 

 

Megválasztott tisztségviselők:

 

elnök: Balogh Gábor (MDSZ)

alelnök: Prof. Dr. Bács Zoltán (MEFS)

elnökségi tagok:

Dr. Gál András Levente (MEFS)

Juhász Péter (MEFS)

Salga Péter (MSZSZ)

Dr. Tóth Miklós (MSZSZ)

Schneider Béla (MSZSZ)

Dr. Molnár László (MDSZ)

Dr. Erdős Dániel (MDSZ)

 

Forrás: ndhsz.hu

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink