Miközben a pécsi sportcsarnok központi terében ma a ceremóniák főpróbája játszott főszerepet, a bemelegítő terem (azaz sátor) vasárnap óta a 11. Birkózó Egyetemi Világbajnokságra érkező birkózóktól hemzseg. Az utolsó ellenőrzések és a technikai értekezlet után a keddi első szőnyegre lépők már orvosi vizsgálatra és mérlegelésre jelentkeztek, a szervezők pedig sajtótájékoztatón adtak számot a viadal előkészületeiről.
Legelőször a létszámot pontosítsuk: a hivatalos ügyeit kissé késve intéző Egyiptom és Sierra Leone vízumproblémák miatt visszalépésre kényszerült, így a hétfő reggeli hivatalos akkreditációs listán (http://wrestling2014.pte.hu) 25 nemzet birkózóinak neve szerepelt. Összességében így is 280 egyetemista és főiskolás sportoló lesz jelen az egyetemi világbajnokságon, hiszen néhány ország menet közben változtatott, bővített keretén. Elsőként a kanadaiak és az amerikaiak érkeztek meg, de vasárnap már több japán birkózó is a sportcsarnokban melegített. (A vasárnap megmosolyogtató színfoltját kínálta az a birkózóhölgy, aki egyetlen nőként, zokszó nélkül hatalmasakat huppanva a szőnyegen derekasan állta a sarat a nála kétszer nagyobb férfiakkal összekapaszkodva, ám amikor egy bögöly zúgott el a füle mellett, hangosan sikítva menekült ki a sátorból…)
A névsort böngészve úgy tűnik, a 21 tagú magyar birkózódelegációnak összességében az ukránok okozhatják majd a legnagyobb fejtörést. Korábbi eredményeik alapján az övék tűnik a legerősebb csapatnak, főként a hölgyek között. A legnagyobb kihívást Julija Blahinyáva jelentheti, hiszen számos trófeája mellett felnőtt Európa-bajnoki medállal is büszkélkedik. De érdemes lesz odafigyelni Irina Huszjakra, Teszjana Lavrencsukra, az olimpiai 7. Julija Tkacsra, valamint a szabadfogású Vaszil Suptra is, hiszen felnőtt világversenyek érmeinek garmadát tudhatják magukénak.
Az oroszok egyik nagy ászuk, az idei Európa-bajnok Abdulrasid Szadulajev nevét ugyan törölték nevezési listájukról, ám Magomedkamil Guszejnov vagy Sztalvira Guszejnov is érmekért érkezik Pécsre. Tovább csemegézve a remekebbnél remekebb birkózók sorából: a törökök szabadfogásban világbajnoki bronzérmesüket, Arizmanov Vaszifot, a bolgárok kötöttfogásban a kadett Eb-arany és felnőtt Eb-ezüstérmes Ljubomir Dimoitrovot hozták magyar földre, Kanada az ifjúsági olimpiai bajnok felnőtt vb-ezüstérmes Dorothy Yeats-t, a moldávok az olimpiai 12., felnőtt Eb-bronzérmes Nikolai Cebant, a románok pedig a felnőtt Eb-ezüstérmes Carpen Georgiant küldik nagy reményekkel csatába.
A 21 birkózót számláló magyar keretben nyolc jelenlegi felnőtt válogatott kapott helyet. A Wöller Ákos csapatvezető által irányított női keretből az 58 kilós Barka Emese az elmúlt évben bombaformában szerepelt: Európa- és világbajnoki bronzérme után az Universiadén is 3. lett. A Semmelweis Egyetem hallgatója téli sérülése után a Német Nagydíjon sikeresen tért vissza a szőnyegre, így most is érmet várhatunk tőle.
A Szent István Egyetemen tanuló 60 kilós Sleisz Gabriella is hasonló cipőben jár. A kétszeres Európa-bajnoki 5., egyetemi világbajnoki 3. helyezettet az utóbbi időben sérülések sokasága hátráltatta, ám kedvező sorsolással ő is odaérhet a dobogóra.
Szabadfogásban a Semmelweis Egyetem hallgatója, a 70 kilós Gulyás Zsombor az idei Eb-n újoncként lett 5., de korábbi utánpótlás-világversenyein is bizonyította, hogy érdemes vele számolni.
Az Európa- és világbajnoki bronzérmes Veréb István vállsérülés miatt kénytelen kihagyni az egyetemi vébét, így a helyére Gulyás István csapatvezető a kabai Tőzsér Sándort jelölte a 86 kilóban. A Semmelweis Egyetemen tanuló Tőzsér egyébként korábban egy hajszállal pont lecsúszott a pekingi olimpiáról, így a pécsi vb kiváló lehetőség tehetsége hazai közönség előtti bizonyítására.
fotó: Illyés Tibor/MTI archív
Kötöttfogásban a legkiemelkedőbb eredményekkel háromszoros Európa-bajnokunk, a londoni ezüstérmes, jelenleg is világranglista-vezető Lőrincz Tamás büszkélkedhet. A Semmelweis Egyetemre járó kiváló sportember ellen aligha tudnak olyan ellenfelet szőnyegre küldeni, aki legyőzné a 71 kilóban. Egy súlycsoporttal lejjebb a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanuló Jäger Krisztiántól, eggyel feljebb pedig a Kommunikációs Főiskolára járó Szabó Lászlótól, a 2012-es egyetemi vb-ezüstérmestől vár dobogós finálét Struhács György kötöttfogású csapatvezető, míg 96 kilóban a korábbi junior világ- és Európa-bajnok Németh Ivánnak van jó esélye pontszerző helyre. Az Általános Vállalkozási Főiskola diákja egyedüli magyarként tudta legyőzni a törökök (ma már nehézsúlyú) Európa- és világbajnokát, olimpiai bronzérmesét, Riza Kayaalpot. Nehézsúlyban, azaz 130 kilóban szintén junior-világbajnoknak szurkolhatunk: az Óbudai Egyetem padjait koptató Lám Bálint a második Európa-bajnokságán már ötödik lett, valamint juniorként két Eb-bronzot és egy vb-aranyat gyűjtött be, a kazanyi Universiadén pedig bronzérmes volt. Pécsett ő is esélyes az arany megszerzésére.
A világbajnokággal kapcsolatos tudnivalókról a szervezők hétfő délután egy rajt előtti sajtótájékoztatón számoltak be. A média képviselőit elsőként Cseng-Fave Seetow, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) végrehajtó bizottságának tagja köszöntötte, majd Prof. dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) valamint dr. Hegedüs Csaba (a magyar sport 100. olimpiai aranyérmese), a Magyar Birkózó Szövetség elnöke az egyetemi sport, illetve a szakma szemszögéből vezette föl az előttünk álló hét eseményeit. Nagy Csaba alpolgármester az önkormányzat vendégszeretetét tolmácsolta a médián keresztül is a résztvevőknek, míg Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Lauber Dezső Sportcsarnokot is üzemeltető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elsősorban egykori élsportolói szemmel üdvözölte e jelenlévőket. Nem maradt ki a megszólalók sorából a sportolók képviseletében Németh Zsolt, a PTE 59 kilós kötöttfogású birkózója, aki társai nevében is ígérte, hogy képességeik legjavát nyújtva igyekeznek majd Pécsett az egyetemi, illetve a birkózósportot hírnevét öregbíteni. A köszöntők sorát a házigazda udvariasságával dr. Zeller Gyula professzor, a PTE rektorhelyettese zárta, röviden bemutatva azt a hároméves szervezőmunkát is, amely a mai nyitónapot megelőzte. Legvégül Téczely Tamás, a szervező bizottság titkára immár a programmal, a média, illetve a reménybeli nézők számára hasznos tudnivalókkal köszönt el az újságíróktól.
A tényleges verseny a Lauber Dezső Sportcsarnokban július 8-án, 14 órakor a szabadfogásúak selejtezőivel kezdődik, másnap már a hölgyek is szőnyegre lépnek; a kötöttfogásúak csütörtökön kapcsolódnak be a küzdelmekbe, a verseny július 12-éig mindennap 14-20 óra között zajlik majd.
További hírek, információk, adatok és linkgyűjtemény: www.psnzrt.hu, valamint https://www.facebook.com/