114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

A személyes interakciók hiánya ellenére izgatottan készül a FISU Világfórumra a FISU alelnöke

Leonz Eder alelnök, a Fejlesztési Bizottság elnöke sajnálja, hogy a FISU Világfóruma során nem lesz lehetősége Budapest szépségét élőben megcsodálni, és a személyes eszmecseréket is előre hiányolja, azonban maximális sportszakmai kíváncsisággal áll a digitális platformon zajló esemény elé.

Olvasási idő: 3 perc

MEFS: Bizonyára várakozással tekint az idei, rendhagyó FISU Világfórumra. Mit vár a kibertérben megvalósuló eseménytől?

L.E.: A korábbi fórumokhoz hasonlóan aktív részvételre számítok, különösen a hallgatóktól, hiszen ők állnak minden erőfeszítésünk középpontjában. Számítok az új impulzusokra, de legfőképpen a FISU és különösen az Oktatási Bizottság munkájának megerősítését remélem az idei Fórumtól. Meg vagyok győződve róla, hogy a MEFS, az egyetemi sport elkötelezett hírnökeként és hagyományainak őrzőjeként, izgalmas ötletekkel járul hozzá az eseményhez.

 

MEFS: Melyik kerekasztal-beszélgetéseken tervezi a részvételét és mely témákhoz szeretne hozzátenni a sportszakmai tapasztalatával?

L.E: Megtisztelő, hogy a FISU globális stratégiájáról szóló kerekasztal-beszélgetésben részt vehetek. A FISU Fejlesztési Bizottság elnökeként - a kontinentális szövetségeink révén - lehetőségem van betekintést nyerni a Nemzeti Egyetemi Sportszövetségek erősségeibe, de problémáiba és nehézségeibe is. A FISU globális stratégiájának egyik célja az együttműködés és a kölcsönös megértésre törekvés. Bízom benne, hogy hozzá tudok járulni ehhez, a területen szerzett tapasztalataimmal!

 

MEFS: Milyen projektekben remél – a magasabb részvételi arány miatt - hatékony megvalósítást a fórumot követően?

L.E: Nem hiszem, hogy önmagában a mennyiségileg nagyobb részvétel jobb eredményekhez vezet. Ehhez a résztvevők aktív elkötelezettsége szükséges. Kíváncsi vagyok, milyen megoldást eredményeznek a különböző nézőpontok, különös tekintettel az egyetemi sport kihívásaira: a digitalizációra és a Covid-19 korszakra - két olyan területre, amelyek mindannyiunkat nagyon közvetlenül – és olykor fájdalmasan – érintenek.

 

MEFS: Mely nemzetek sportszövetségeitől reméli a legnagyobb aktivitást a digitális összekapcsolódás során?

L.E: Nincs rangsorom azokról az országokról, amelyek vezethetnek a know how területén. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a mai generáció, - akik nagy számban képviseltetik magukat a fórumon - már régen a digitális technológiák lehetőségeivel élnek, mely képzettségükről a Covid-19 idején is tanúbizonyságot tettek. Nem kétséges, hogy mindannyian tanulhatunk és fejlődhetünk a tudásuk által, ezért nagyon bízom az aktív részvételükben.

 

MEFS: Mely országok képviselőinek bekapcsolódására számít feltétlen azok közül, akik eddig a költségvonzat miatt kevésbé vagy egyáltalán nem tudtak részt venni az eddig megrendezett FISU Fórumokon?

L.E: Eddig a pénzügyi akadály volt a fő oka annak, hogy a FISU egyes tagjai nem tudtak részt venni a FISU Fórumokon. Remélem, hogy az idei Fórum virtuális térbe helyezésével a nehézségek elhárulnak, és így több nemzet képviselteti magát, mint korábban! A kazani FVLA (FISU Volunteer Leaders Academy - Önkéntes Vezetők Akadémiája) példája, - amelyben az utazási és szállásköltségeket is fizetik -, bizonyítja, hogy az alacsony költségvetéssel rendelkező országok is tudnak háttér finanszírozás esetén küldötteket delegálni. A jövőbeni fórumok megvalósításánál célként kell kitűzni ezt a hozzáállást.

 

MEFS: A 3 napos esemény minden napján be kíván kapcsolódni a kerekasztal beszélgetésekbe? Melyek a preferált témák az Ön számára?

L.E: A digitalizálás, az IDUS és Covid-19 témákat feldolgozó műhely-találkozókon szeretnék mindenképpen részt venni. Mivel annyira örültem a lehetőségnek, hogy végre ellátogathatok Budapestre, - ami jelen körülmények között sajnos nem lehetséges -, így a virtuális városnézést sem hagyom ki.

 

MEFS: Van esetleg olyan negatívum, amitől tart, ami Ön szerint nehezíti majd az eredményességet a FISU Fórum során?

L.E: Az elmúlt hónapok számos video- és telefonkonferenciája bizonyította a FISU-n belül a virtuális eszmecsere előnyös oldalát. A technikai lehetőségek természetesen nem helyettesítik a személyes interakciót, a hangulatos összejöveteleket, a társadalmi programokat és az egyéni lehetőségeket, amelyek egy olyan gyönyörű város, mint Budapest megismerése mellett kínálkoznak, mindez nem kompenzálható a digitális megvalósulás során. A szervezők - a MEFS és a FISU – technikai és szervezési kvalitásai azonban láthatóan kimagaslók – ezért a fent említettektől eltekintve, kíváncsian várom a végeredményt!

 

MEFS: Tervezi aktív részvételét az online sakk, kvíz és az e-sport programok vagy kihívások valamelyikén?

L.E: Bár néhány évvel ezelőtt a Zürichi Egyetemi Sakk Világbajnokságán részt vettem, a sakk ismereteim korlátozottak. A fiam, már gyermekként is folyton legyőzött. Ugyanez vonatkozik az e-sportra is. Határozottan jobban szeretem a „valódi” sportot, mint a számítógépeset. Azt azonban el tudom képzelni, hogy egy kvízen részt veszek.

 

Forrás és Fotó: FISU

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink