A budapesti TAFISA Világkongresszust 2015. október 14-18 között rendezi meg a Magyar Szabadidősport Szövetség. Az eseményen október 17-én 11 órától előadást tart a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség főtitkára, dr. Székely Mózes is.
A TAFISA életében mérföldkőnek számít a 2015-ös budapesti kongresszus mondta a Szabadidősport Világszervezetének (TAFISA) főtitkára, Wolfgang Baumann. Az eseményt kétévente rendezi meg a nemzetközi szervezet, ilyenkor nyílik lehetőség arra, hogy a tagok ne csak levélben, vagy skype-on beszéljenek és egyeztessék terveiket, hanem személyesen is. Az eseményre közel 500 vendéget várnak külföldről. A TAFISA szervezetében kulcsszerepet betöltő német sportdiplomata, Wolfgang Baumann beszélt arról is, hogy a TAFISA egyre növekvő szervezete a budapesti kongresszustól azt reméli, hogy sportpolitikai szempontból tovább erősödést hoza TAFISA számára, hiszen egyrészt olyan témákat tárgyalnak, melyek a fejlődés lehetőségét hordozzák magukban, másrészt igen fontos személyiségek tervezik részvételüket.
Az eseményen többek között köszöntőt mond a TAFISA elnöke, Ju-Ho Chang, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, az Universiade és olimpiai bajnok Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egykori alelnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, Balog Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, az Universiade és Olimpiai bajnok tornász, Borkai Zsolt,, az Európai Olimpiai Bizottság elnökségi tagja Sam Ramsamy, az EU Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport biztosa Navracsics Tibor és Atlanta olimpiai bajnoka, a MOB alelnöke, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke Czene Attila, Dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára 2015. október 17-én 11-órától „“Survey and Development of Sport for All in Hungarian University Sport”címmel tartja meg előadását.
A rendezvény részletes programja az esemény honlapján megtekinthető:
http://www.tafisaworldcongressbudapest.com/hu/programme/progra