114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

A legjobb hat között az EKE csapata a Futsal MEFOB-on

Kettős győzelemmel jutott a harmadik körbe az EKE-Eger gárdája a Futsal MEFOB második fordulójában.

Már a találkozó elején érezni lehetett, hogy kiváló hangulatú mérkőzésen vehetnek részt az EKE és az ELTE játékosai, hiszen a helyszínen a nézők között volt az EKE másodosztályú női kézilabdacsapatának szurkolótábora, az Eger Bulls. Rajtuk kívül az EKE Cheerleaders is támogatta a hazai együttest, a meccs félidejében pedig bemutatót is tartott.

Ekkor már nem igen maradt nyitott kérdés a továbbjutással kapcsolatosan, hiszen a szünetig "el is intézte" ellenfelét a házigazda. A 7-2-es első játékrész összességében már hétgólos különbséget jelentett, mindez pedig rá is nyomta bélyegét a folytatásra. A térfélcserét követően legalábbis már csak egy-egy találatot láthattunk, de a féket behúzva is biztosan tartotta előnyét az Eszterházy, amely összességében tehát hét góllal jutott túl az ELTE-n.

 

A legjobb hat csapat közé jutva most a sorsolást várják a hazaiak. A következő párharcból már egyenesen a négyes döntőbe vezet az út, hiszen a három páros győztese rögtön a Final Fourba kvalifikálja magát. A három kieső sem biztos, hogy búcsúzik ugyanakkor, közülük ugyanis a két jobb gólkülönbséggel rendelkező két alakulat egymás ellen mérkőzhet meg a végjáték utolsó résztvevő pozíciójáért.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság, futsal, férfiak, 2. forduló, 2. mérkőzés

EKE-Eger – ELTE 8-3 (7-2)

Eger, Eszterházy-csarnok, 200 néző.

V.: Molnár L., Juhász S.

EKE: Iváncsik Norbert - Zsély Benedek, Gulyás Kristóf 2, Gallik Gábor 2, Kollár Bence 2. Cs.: Simon Bence, Fodor Tibor, Homonnay Márk, Kovács Gergely 1, Vas Dániel 1. Csapatvezető: Fenyves Balázs.

Továbbjutott az EKE-Eger 15-8-cal.

 

FOTO: Kakuk Dániel

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink