114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Elkezdődött és le is állt a férfiak röplabda MEFOB-ja

Egy mérkőzéssel folytatódott a röplabda MEFOB, a férfiak küzdelmében a Nyíregyházi Egyetem csapott össze a Debreceni Egyetem csapatával.

Olvasási idő: 1,5 perc

Még a koronavírus miatti intézkedések bejelentése előtt játszották a Nyíregyházi Egyetem és a Debreceni Egyetem párharcának első mérkőzését a férfiak röplabda MEFOB selejtezőjében. A március 4-én rendezett mérkőzés majd’ két órán keresztül tartott, a felek nagyon megizzasztották egymást, aminek a végén a debreceniek örülhettek, 3:2 arányban győzték le vendéglátójukat.

Az első szett a hazaiak szája íze szerint indult, végig vezettek, a vendégek edzőjének a szett vége felé kétszer is időt kellett kérnie, aminek hatására 24:24-nél már a nyíregyháziak kértek időt. Ők már nem tudták megtörni a DE lendületét, akik 27:25-re megnyerték az első szettet.

A második szettben is hasonló volt a forgatókönyv annyi különbséggel, hogy a debreceniek nem tudtak visszazárkózni, így 25:18-cal a hazaiaké lett a második játszma. A harmadikban is csak futott az eredmény után a DE, de a nyíregyháziak megnyomták a végét, 25:22 a hazaiknak. Ezzel el is lőtték az összes puskaporukat a NYE hallgatói, sima 25:11-es debreceni sikerrel zárult a negyedik szett. A döntő játszmában is ők voltak folyamatosan előnyben, hiába a hazai időkérés, a DE tartotta a négypontos előnyét és 15:11-el lezárta a mérkőzést. A hazaiaknál pályán volt az első osztályú DEAC röplabda csapatának átlója Hubicska Patrik, akinek mindenképpen különleges volt a mérkőzés. 

A koronavírus-fertőzés miatti veszélyhelyzet miatt a MEFOB-ok április 30-ig szünetelnek.

Nyíregyházi Egyetem - Debreceni Egyetem 2:3

NYE: Hubicska Patrik, Imre Tibor, F. Nagy Bence, Juhász József, Vass Renató, Papp László, Ádám András

DE: Remete László, Bujdosó Gergő, Árvai Péter, Biró Bence, Juhász Balázs, Bakács Adorján, Kusnyér Gergő, Szikszai Marcell, Vereb Márk, Ötvös Roland, Tamási Ákos, Tar Kristóf

Szöveg: Janzsó Miklós

Fotó: Pixabay

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink