Három magyar egyetemi csapat vágott neki az idei Strandkézilabda EEB-nek. Két csoportban 5-5 egyetem küzdött a horvátországi Zágrábban július 24-27 között az Egyetemi Európa-bajnoki címért.
A BME, a BCE és a PTE közül a BME-nek jött ki legjobban a lépés az egész torna tekintetében, hiszen éremesélyesként vághattak neki az utolsó napnak.
A BME mai első mérkőzésén a hazaiaktól kaptunk ki majd a második, egyben utolsó meccsükön a spanyoloktól is kikaptak, így a 4. helyen zárták a viadalt, így éppen lecsúsztak a dobogóról. Nagy szív, nagy küzdés jellemezte a mai napot, de sajnos a körülmények nem a BME fiainak kedveztek.
BME csapat tagjai: Bak Benjámin, Emberovics Milán, Farkas Bálint, Hans Johann Schmidt, Hegyi Alex, Horváth Márton Ferenc, Ónodi-Jánoskúti Kristóf, Polonkai Soma, Valler Péter
A Corvinusosokra is két mérkőzés várt még a záró nap. Két német egyetem állt az 5. hely útjába. Az első mérkőzésüket az 5-8. helyért a Duisburg-Essen Egyetemével vívták, melyet 2:1 arányban vesztettek, utána a Sport University Cologne-al mentek csatába a 7. helyért, mely szinté nem a tervek szerint sikerült. Így a mai napi két vereséggel a BCE csapata a 8. helyet szerezte meg az EEB-n.
BCE csapat tagjai: Fekete Gábor, Fodor Bence, Gyurcsovics Árpád, Hézinger István, Karikás Krisztián, Kedves Hugó, Tóth Imre, Valkusz Ádám
A pécsi egyetemisták csapatának ma egy mérkőzése volt a törökök ellen, akiket 2:0-ra sikerült legyőzniük, így ők a 9. helyen végeztek.
PTE csapat tagjai: Császár István, Fekete András, Katona Bence, Kiss Balázs, Kovács Márk, Lipótzy Máté, Nagy Patrik, Szabó Martin, Szommer Erik, Vald Benjámin
Végső sorrend:
- University of Zagreb (CRO)
- University of Belgrade (SRB)
- University of Barcelona (ESP)
- Budapest University of Technology and Economics (HUN)
- Tilburg University (NED)
- University of Duisburg-Essen (GER)
- German Sport University Cologne (GER)
- Corvinus University of Budapest (HUN)
- University of Pecs (HUN)
- Ozyegin University (TUR)
Fotók: Beach Handball 2019